Blahó András, Prandler Árpád (szerk.)

Nemzetközi szervezetek és intézmények


A szervezetek kiváltságairól és mentességeiről szóló egyezmények legfontosabb rendelkezései

A kiváltságok megjelölés egyre szűkebb területet jelöl, így különösen a szervezetek vezetőinek személyi sérthetetlenségére, a hivatali épület és helyiségek, valamint az irattárak sérthetetlenségére vonatkozik. A diplomáciai kapcsolatokról szóló 1961. évi egyezményből még ide sorolható a képviselet épületének zászló- és címerhasználata, a nagyköveti gépkocsi zászlóhasználata stb. A szakirodalomban van olyan felfogás, amely szerint kiváltságnak számít még az adó- és vámmentesség is. Minden más a mentességek körébe tartozik. A mentesség általában azt jelenti, hogy bár a fogadó állam (székhelyállam) jogszabályainak betartása kötelező mindenkire, így az érintettekre is, azonban, ha az egyezmény alapján védett személy megsértené a jogszabályokat, továbbra is mentes marad az állam büntetőjogi, polgári jogi és államigazgatási joghatósága alól. Így ez a mentesség eljárási jellegű mentességnek nevezhető. (A mentesség köre természetesen különböző lehet az adott személy beosztásától függően.)

Nemzetközi szervezetek és intézmények

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 782 1

A könyv negyedik kiadásának az a célja, hogy globalizált világunk főszereplőinek, a nemzetközi szervezeteknek hű tükörképét adja. Szándékunk az volt, hogy e kötet nemcsak tankönyv, hanem kézikönyv is legyen. Ezért a szerzők átfogó módon, megfelelően dokumentálva, de a gyakorlati szempontokat is figyelembe véve mutatják be a nemzetközi szervezetek egyre növekvő szerepét a nemzetközi kapcsolatok rendszerében. Különös figyelmet szentelnek az Egyesült Nemzetek Szervezetének, az ENSZ szakosított intézményeinek, az Európai Uniónak, de részletes elemzést adnak más regionális, illetve fórum jellegű nemzetközi intézményekről is. Az elemzések figyelembe vették a nemzetközi politikában történt lényeges eseményeket is.

A világra való kitekintés mellett a közvetlen és közvetett, valamint sajátos nemzeti érdekeinkre való tekintettel, a könyv részletesen foglalkozik a hazánk szempontjából kiemelkedően fontos nemzetközi szervezetekkel: a már említett ENSZ és Európai Unió mellett az Észak-atlanti Szövetség Szervezetével, az Európa Tanáccsal, az EBESZ-szel, de a szűkebb földrajzi régiónkban kialakult együttműködési fórumokkal is. Reméljük, hogy a könyv kedvező fogadtatásra talál a „címzettek”, így az egyetemi és főiskolai hallgatók, az egyetemi oktatók, a nemzetközi kapcsolatokban és a külgazdaságban tevékenykedő szakemberek, diplomaták, valamint a média képviselői körében is.

Hivatkozás: https://mersz.hu/blaho-prandler-nemzetkozi-szervezetek-es-intezmenyek//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave