Blahó András, Prandler Árpád (szerk.)

Nemzetközi szervezetek és intézmények


Rómától Nizzáig

Az Európai Közösségek229 megalakulásának okai elsősorban a II. világháborút követő időszak gazdasági és politikai viszonyaiban keresendők. Az ún. Schuman-terv alapján hat állam, Franciaország, Németország, Olaszország, Belgium, Hollandia és Luxemburg 1951. április 18-án Párizsban aláírta az ESZAK alapító szerződését.230 Az alapítók jogi személyiséggel ruházták fel a Közösséget, így az a tagállamokban jogképességgel rendelkezett. A Montánunióban valósult meg először az az intézményi modell, amely felépítését tekintve napjainkban is jellemző az Európai Unióra. Itt már szerepelt a Főtanács (ma Bizottság), a Tanács (ma Miniszteri Tanács), Közgyűlés (ma Európai Parlament) és a Bíróság.

Nemzetközi szervezetek és intézmények

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 782 1

A könyv negyedik kiadásának az a célja, hogy globalizált világunk főszereplőinek, a nemzetközi szervezeteknek hű tükörképét adja. Szándékunk az volt, hogy e kötet nemcsak tankönyv, hanem kézikönyv is legyen. Ezért a szerzők átfogó módon, megfelelően dokumentálva, de a gyakorlati szempontokat is figyelembe véve mutatják be a nemzetközi szervezetek egyre növekvő szerepét a nemzetközi kapcsolatok rendszerében. Különös figyelmet szentelnek az Egyesült Nemzetek Szervezetének, az ENSZ szakosított intézményeinek, az Európai Uniónak, de részletes elemzést adnak más regionális, illetve fórum jellegű nemzetközi intézményekről is. Az elemzések figyelembe vették a nemzetközi politikában történt lényeges eseményeket is.

A világra való kitekintés mellett a közvetlen és közvetett, valamint sajátos nemzeti érdekeinkre való tekintettel, a könyv részletesen foglalkozik a hazánk szempontjából kiemelkedően fontos nemzetközi szervezetekkel: a már említett ENSZ és Európai Unió mellett az Észak-atlanti Szövetség Szervezetével, az Európa Tanáccsal, az EBESZ-szel, de a szűkebb földrajzi régiónkban kialakult együttműködési fórumokkal is. Reméljük, hogy a könyv kedvező fogadtatásra talál a „címzettek”, így az egyetemi és főiskolai hallgatók, az egyetemi oktatók, a nemzetközi kapcsolatokban és a külgazdaságban tevékenykedő szakemberek, diplomaták, valamint a média képviselői körében is.

Hivatkozás: https://mersz.hu/blaho-prandler-nemzetkozi-szervezetek-es-intezmenyek//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave