HVG portré

(részletek)

Csepi Lajos

az Állami Vagyonügynökség ügyvezető igazgatója

 

1991. február 16.

 

Az ország fő vagyonőre, az idén 41 esztendős Csepi Lajos Tömpe István menesztése után, sokak nagy politikai és szakmai meglepetésére került még tavaly nyáron az Állami Vagyonügynökség igazgatói székébe. Már a gimnáziumban KISZ-titkárnak választottak, s az voltam a katonaságnál is. Az emberek szervezése, mozgatása, meggyőzése és irányítása mindig vonzott. – kezdődik az emlékezés. Az érettségi után a gödöllői Agrártudományi Egyetem következett. (…) Az 1974-ben az üzemszervezési szakon szerzett diplomával azonban mégis a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztériumba tart. Úgy tűnt, agrárdiplomata leszek, de másfél év után már a mezőgazdasági téeszek közgazdasági szabályozásának kérdéséveivel foglalkoztam. Közben főnöke utasítására ismét beül az iskolapadba. Még az ELTE jogi karát végzi, amikor otthagyja a minisztériumot. 1978-ban a KISZ KB apparátusába lép. Döntő volt, hogy azonnal adtak lakást - segít értelmezni a váltást. 1983-ban Bartha Ferenc hívására a minisztertanácshoz, az úgynevezett Marjai-titkárságra szegődik. Csepi - a SZEAC ifjúsági csapatának egykori középpályása - fociismeretségeinek köszönheti ezt az állást. A KISZ-nél is fociztam, ott hoztak össze valakivel, aki jól ismerte Barthát - magyarázza szerencséjét. Hívtak a SZOT-hoz, s volt ajánlatom a pártközpontból is, mégis Marjaiék mellett döntöttem - mégiscsak ott dőltek el a dolgok. Azután ismét a focinak köszönhetem - a sors összehozott Vissi Ferenccel. Ő invitált át 1986-ban az Országos Anyag- és Árhivatalhoz. Biztos, ami biztos, szerez egy harmadik - immár gazdasági diplomát -, egy szakközgazdászi oklevelet. 1989-ben már az Árhivatal második embere. (…) A vagyonőr családjával az óbudai Pók utcai lakótelep egyik OTP öröklakásában él.

 

- Korábban mindig mások utasításait hajtotta végre, életében először ül a főnöki székben. Milyen érzés?

- Soha nem abból indulok ki, hogy én vagyok a főnök. Minden beosztásomban igyekeztem hallgatni beosztottaim véleményére, s minden esetben a meggyőzés eszközével élni. Nem titok, hogy kollégáim ma még felkészültebbek nálam, de ez, úgy érzem, nem okoz különösebb gondot.

- Dolgozott a KISZ KB-ben, megfordult a Marjai titkárságon... Mit tanult főnökeitől, Marjai Józseftől, Bartha Ferenctől, Vissi Ferenctől?

- Marjai nem az az ember volt, aki leereszkedett volna az alacsonyabb beosztásúakhoz. Bartha Ferenctől a szívósságot, a kompromisszumkészséget lestem el, Vissitől azt tanultam, hogy lehet bizonyos problémákat újszerűen megközelíteni.

- És KISZ-es nagyfőnökei? Hogyan emlékezik rájuk?

- Sem Maróthyval, sem Fejtivel nem kerültem közeli munkakapcsolatba, de mindkettőt tisztességes embernek tartom. A KISZ-ben Gyenesei István volt a közvetlen főnököm. Ő a kompromisszumok mestere, hiszen megyei tanácselnökséggel a háza mögött Somogy megye önkormányzatának irányítójává választották.

- A mostani székbe rövid életű hivatali elődje, Tömpe István politikai hulláján keresztül került. Soha nem gyötörte emiatt lelkiismeret-furdalás?

- Nem titok, hogy Tömpéhez jó barátság fűzött. Fura is volt, hogy éppen én váltsam őt. Azután azzal győztem meg magam, hogy félreállásom nem segített volna rajta.

- Nem lett volna mégis helyesebb szolidaritást vállalnia vele?

- Mondom, ha én nem, elvállalta volna más. Megvallom, a feladat is vonzott.

- Mennyire szól bele a politika az ön munkájába?

- Hol kedvesen, hol durván, hol közvetlenül, hol áttételesen megpróbálják befolyásolni döntéseinket. De ezt meg is tudom érteni, hiszen végül is nem mindegy, hová, kihez kerülnek a milliárdok. A sok politikai ráhatási kísérlet azonban megfeneklik döntéshozatali mechanizmusunkon.

- Jólesik látni ebbéli magabiztosságát. A nagykanizsai sörgyár privatizálása során mégis az a hír járta, hogy pártemberek ugyancsak ráijesztettek önre. Igaz ez?

- Ott arról volt szó, hogy az ausztrál üzletember egyszerűen nem tudott fizetni. Kiírtuk tehát a második pályázatot. Utána valóban voltak megkeresések, de amíg én itt ülök, nem módosítunk az álláspontunkon. S ha másvalaki módosítana, azt nagy hibának tartanám.

- Matolcsy, aki hívta, ment. Jött viszont a nagyétvágyú Kupa Mihály, aki állítólag szemet vetett az ön cégére. Elfogadná a pénzügy fennhatóságát maga fölött?

- Kupa Mihály ma a gazdaságpolitika első számú felelőse, s abban a privatizáció lényeges elem. Eddig tehát elfogadom. Azt viszont már nem tudnám elfogadni, ha az lenne az elképzelés, hogy szűnjön meg az igazgatótanács, s helyette a pénzügyminiszter felügyelje a Vagyonügynökséget. A privatizációt nem befolyásolhatják a költségvetés rövid távú érdekei.

- Nyílt titok, hogy Kupa Mihály elégedetlen önökkel. Tudja, mivel elégedetlen?

- Egyszerűen nem tudunk szót váltani egymással. Nem panaszkodom, de igazán nem értem, miért nem kíváncsi a véleményemre.

- A magyar privatizációval kapcsolatban gyakran hangzanak el szélsőséges vélemények, hogy túl lassú, s az is, hogy túl gyors. Ön melyiket osztja?

- Hogy túlságosan gyorsan zajlik. Nincs idő az ügyek pontos mérlegelésére. Amíg nálunk egy emberre több téma jut, addig kintről a legrafináltabb brókerek vetik be magukat a küzdelembe.

- Még tavaly azt a feltűnést keltő nyilatkozatot tette, hogy elégedett a fizetésekkel... Mekkorák ezek a bérek? S vajon elegendő fékek-e a korrumpálódás ellen?

- Az átlagbér nálunk bruttó 38 ezer forint. Ha persze azok béréhez hasonlítjuk ezt, akik az állami vagyont akarják megvásárolni, akkor ez nevetségesen alacsony fizetés.

- Az egykori MÉM-alkalmazott kivel azonosul a földprivatizálási vitában, a kisgazdákkal vagy az Agrárszövetséggel?

- A reprivatizációt elvi alapon nem támogatom. Ha igent mondunk a földre, nem lesz megállás, jönnek a patikák, a kocsmák...

(…)

- Az MDF nem kereste meg? Nem érzi, hogy most ott a helye?

- Életfelfogásom, úgy érzem, liberális. A FIDESZ áll a legközelebb hozzám. De nincs szándékomban jelentkezni egyik pártba sem.

- Még egy éve sincs, hogy a Vagyonügynökség élére helyezték, s sokan máris a menesztéséről beszélnek. Ha beválna a jóslat, mihez kezdene?

- Ez valóban realitás. De még nem döntöttem, hogyan folytatnám. Csak egy a biztos: az államigazgatást megkísérelném nagy ívben elkerülni.