HVG-portré

(részletek)

 

Fenyő János

a Vico Rt. elnök-vezérigazgatója

 

1993. november 20.

 

“Annyira rossz magaviseletű voltam az általánosban, hogy apámék csak a nyolcadik kerület egyik gimnáziumába tudtak beíratni – erősít meg mindenkit, hogy soha nem szabad feladni a reményt. A papa egyébként a Magyar Fotóművészek Szövetségének ügyvezető titkára, így nem csoda, ha az egyedüli gyermekként nevelkedő fiú hamar a fotók, fotósok, de még inkább a szép aktok bűvkörébe kerül. A szakmát egész lent kezdi, az 1972-ben letett érettségi után az MTI-be megy világosítónak. “Cipeltem a kamerákat a nagymenőknek. Nem sokáig. Képeire felfigyelnek. “Csípték a stílusom – mereng a húsz évvel ezelőtti dolgokon. “Több, mint tíz évet töltöttem különböző hetilapoknál, az Új Tükörnél, az Ország-Világnál, majd a legtöbbet az Ez a divatnál. Egy sikeres botránnyal lesz országosan ismert. Ő “jegyzi azt a Fabulon-plakátot, amelyen egy félmeztelen lány – a bolsi prüdériára való tekintettel háttal – látható. Az ifjú hölgy ráadásul valamelyik főelvtárs lánya volt. “Közben dolgozhattam külföldre a Luinek, a Playboynak, a Looknak – nyugtat meg azután, hogy a puha diktatúrában mégsem ez jelentette a kemény balhét. Amerikába nősül, igaz a házasság nem tartós, és ő sem marad sokáig. “Beszálltam a videokazetták forgalmazásába. De nem áll meg itt, megvásárolja a Magyar Nők Lapját, később a Népszavát, van saját tévéprogramja, és most harcol a Színes Rtv Újságért. “A képi látás iránti vonzalmam ma sem csökkent, a Vico-emblémát is én találtam ki...

A második házasságában élő elnök-vezérigazgató korábban vízipólózott és úszott, ma inkább célba lő. De – mint mondja – “legjobban az állatokat szeretem. Állatra még soha nem lőttem... Tizenegy lova és egy németjuhász kutyája van. (... )

– A kapuban gumibotos, fegyveres őrök fogadtak, mint egy hadibázison. Úgy tudjuk, ön is állandóan fegyvert hord magánál... Ilyen veszélyes a helyzet?

– Nem félek senkitől, és otthon sem alszom két géppisztoly között. Ezt a nagy irodaházat viszont őrizni kell. Az elektronika drágább. Egyébként mesterlövész vagyok.

– Akkor itt kérünk elnézést az olvasótól, ha a szokásosnál szelídebbek lennénk. Szabad tudnunk, hol szokott lövöldözni?

– Megvásároltam a Marczibányi téri lőteret. Például ott. Ez mindkettőnknek jó: én megtaláltam üzleti számításaimat, ők pedig pénzhez jutnak. Nagy terveim vannak még a lőtérrel... (...)

- Az első szépségkirálynő-választás hölgyeinek – állítólag engedélyük nélküli – aktfotózása után feljelentették.

– Ez egy sikerellenes ország, ráadásul divat feljelentgetni. Nézzék, a nők szeretik, ha fotózzák őket, olyan nincs, hogy ne egyeznének bele. Ott is teljesen szabályosan ment minden.

– Ön mindenesetre fogta magát és kiment Amerikába. Megsértődött?

– Oda nősültem. Ennyi.

– Érdekes hasonlatosság: napjaink ismert vállalkozói, Várszegi úr, a Fotextől, Tóth úr, a Technomarktól és ön is annak idején hasonló módon eljárva “vett el egy-egy kinntartózkodási engedélyt.

– Lehet, hogy van hasonlóság, de semmiképpen sem volt közösen kidolgozott recept.

– Mit csinált odakint? Megvonta-e már az USA-út mérlegét?

– Főleg Los Angelesben éltem. Világot láttam. Megvallom, nem sokat dolgoztam. El is váltam...

– Akkor így kérdezzük: a rövid, egyéves világlátás után mit hozott haza?

– Amerikai állampolgárságomon kívül 50–60 ezer dollárt. Ez volt a kezdő vagyonom, amit azonnal a video bizniszbe fektettem.

– Vannak, akik azt mondják, hogy nem is a saját pénzével dolgozik, névtelenségbe burkolózó nagyágyúk strómanja...

– Nem áll mögöttem senki, és senki nem adott nekem egy fillért sem. Minden pénzemet beleraktam a cégbe, még a lakásomat is eladtam, de a Vico tulajdonosi arányait nem árulnám el.

– Ehhez tényleg semmi közünk. Lehet egy üzletember egyáltalán bárkivel bizalmas?

– Közvetlen munkatársaim a barátaim is. Nem titkolok előlük semmit. Egyik igazgatóm sem tudna olyasmit kérdezni, amire ne válaszolnék szívesen.

– Azért önnek is vannak trükkjei. Árulja már el: milyen furfanggal tudja a rádióból és a tévéből rendre megszerezni a hét lakat alatt őrzött műsorokat?

– Túl sok furfang nem kell hozzá. Elég, ha vannak, akik kijuttatják nekem. Akiknek a belső igazságérzetével ellenkezik, ami mostanság azokban az intézményekben folyik. Ezért sem bánom, hogy én voltam a médiaháború kirobbantója, ugyanis a Népszava hozta le az első Csúcs-ellenes cikket...

– Szóval nemcsak sajtócézár, hanem Robin Hood is. Odahaza is? Mit tesz, ha lapjaiban olyasmi jelenik meg, ami sértheti üzleti érdekeit?

– Ha olyan hír jelenne meg, ami mondjuk egyik hirdetőnket bántaná, akkor megvizsgálnám, korrekt-e az információ. Ha igen, részemről oké.

– Ez példamutató bátorítás az önnél dolgozó kollégáknak. Nem fél, hogy ezzel kigolyózza magát abból a vállalkozói társaságból, amelyben eddig se nagyon forgolódott?

– Van, akivel baráti viszonyban vagyok – a Fotexes Várszegi Gáborral például. De a többiekkel valóban nem járok össze. Talán, mert más a profil, talán mert félnek tőlem. Beletörődtem, hogy ebben az országban az irigység és mások eltaposása a cél.

– Ilyen – mint panaszolja – irigység- és ellenszenvtengerben mi hajtja előre?

– Ezt kérdezem én is. Nem a még több pénz motivál, hiszen már tudom, mindig lesz a világon, akinek több a pénze, mint nekem. A film ma is nagy szerelmem. Az a vágyam, hogy egyszer még nagy amerikai filmproducer legyek. Leszek is.

(...)