Mihályi Péter

Privatizáció és államosítás Magyarországon IV.

Mellékletek

Kopátsy Sándor (1922 - 2020)∞

Közgazdász, történész, termékeny közíró.1 1940-44 között a Műegyetemen tanult, de soha nem szerzett semmilyen diplomát. 1945-ben a Nemzeti Parasztpárt egyik fiatal vezetője volt, személyesen is részt vett a földosztásban. 1950-ben egy rövid időn át a mohácsi Magasépítőipari Vállalatnál dolgozott, majd 1951 decemberében az Országos Tervhivatalba (OT) került. 1953 nyarától Nagy Imre agrárreform-csapatának titkára volt, nevéhez fűződik a gazdasági mechanizmus kifejezés megalkotása 1954-ben. 1955-ben lépett be az állampártba. 1956 nyarán Péter György mellett egy reformbizottság titkára volt. Az 1956-os forradalom napjaiban az OT Forradalmi Bizottságának elnöke lett2, majd megválasztották a Minisztériumközi Értelmiségi Bizottság elnökének is. Később rövid időre letartóztatták, majd egyik szervezője volt az újonnan alakult MSZMP-nek és alapszervi titkár is volt.

1960-ben ment át a Pénzügyminisztériumba, 1968-ban – Nyers Rezső megbízása alapján - ő lett a PM alá tartozó háttérintézmény, a Pénzügykutatási Intézet alapítója és első igazgatója.3 A korábbi intézetigazgatót egyre lejjebb csúsztatják. Végül megtűrt emberként csoport nélküli csoportvezetői beosztásból ment nyugdíjba 1982-ben. Első könyve 1982-ben látott napvilágot, 1987-ben részt vett a Fordulat és reform c. tanulmány elkészítésében, 1988-ban a Kormány Gazdasági Reformbizottságában is. 1989 tavaszán tagja volt Németh Miklós Tanácsadó Testületének.

Kopátsyt 1990 márciusában az SZDSZ jelölte az ÁVÜ IT-be4, ezt megelőzően a privatizációs kormánybizottságnak is tagja volt. Rövid ideig Matolcsy tanácsadója volt a Miniszterelnökségen. Az ÁVÜ IT tagságról Kopátsy 1991. augusztus 28-án mondott le. Ezt követően – az ÁVÜ induló tőkéjére támaszkodva – 1992-ben Matolcsy Györggyel megalapította a Privatizációs Kutatóintézetet, illetve a mögötte álló alapítványt, melynek 1998-ig elnöke is volt.

HVG-interjú Kopátsy Sándorral

(1989 május)

HVG: Hatvanhét évesen lett sztárközgazdász. Önnek vagy a világnak kellett megváltoznia, hogy végül újra fölfedezzék?

Kopátsy Sándor: Úgy érzem, nem változtam. Természetemnél fogva baloldali liberális voltam és vagyok ma is. Közép-Kelet-Európában, úgy látszik, ennek most lett nagyobb keletje.

HVG: Megrögzött reformer — mondhatnánk önről, hiszen ott bábáskodott minden magyar gazdasági reformkísérletnél. Érez-e hasonlóságot 1954, 1968 és a mai helyzet között?

K. S.: Az a véleményem, hogy egy gazdasági reformot akkor is csinálni kell, ha nincs lehetőség politikai reformra. Nem egy modell vagy valamiféle kifundált irányítás az, ami szükséges, hanem egy olyan rendszer, amely képes önmaga hibáinak a kijavítására. 1968-ban is a mechanizmus lényeges elemeinek a hiánya volt a legnagyobb hiba. Magamat egyébként valóban reformközgazdásznak tartom, de ahogyan életemben soha nem jártam rendes utat, így ebben a kérdésben is rendhagyó, egyéni álláspontom van. Azt gondolom, erőltetett dolog volna a három időpontot összekapcsolni.

HVG: Mégis: ezeknél a reformkísérleteknél kik voltak ön szerint a legveszélyesebb ellendrukkerek?

K. S.: Nem kívánok személyeskedni, hadd ne mondjak neveket, de úgy érzem: a reformok legádázabb ellenségei a jehovista szektások és a karrierista sztálinisták voltak. Most viszont egyre inkább a nacionalizmust tartom a legnagyobb veszélynek. Ez mindig tragédiába vitt bennünket. Számomra Bartók, Ady és Bibó az igazi példakép, akiknél a magyarságtudat, a magyarságérzés mindig más népek megértésével párosult.

HVG: Nagy Imre megbízásából részt vett az 1953 utáni gazdasági reformok kidolgozásában. Meg kellett-e vajon bárhol és bármikor is tagadnia őt?

K. S.: Soha. Olyan pozíciót nem vállaltam, amiben az 1956-os népfelkelésre bármikor is azt kellett volna mondanom, hogy ellenforradalom volt, s Nagy Imrét árulónak kellett volna kikiáltanom. Életem során számos racionalista kompromisszumot kötöttem, de mindig gondosan ügyeltem arra, hogy ez az ésszerű magatartás erkölcstelenségbe ne csapjon. Eszményem Ricardo. Ő mondta: egy társadalomtudósnak minden helyzetben otthon kell éreznie magát a társadalomban, úszkálnia kell, ahogy a hal teszi a vízben.

HVG: Ön valóban úszkált, bár azt gondolom, szerencséje is volt, hogy végeredményben soha nem akadt fenn a horgon. 1960-ban például még nagyban tartott az ötvenhatosok elleni retorzió, s ön mégis — forradalmi bizottsági múlttal a háta mögött — sanszot kapott, és kinevezték egy nagy bank második emberének. Ezt kinek köszönheti?

K. S.: Talán annak, hogy egész életemben megfogadtam Vas Zoltán tanácsát: ha nem akarja magát megtagadni, soha ne fogadjon el magas pozíciót! És én mindig kisebb beosztásokban voltam, noha még így is sikerült szert tennem némi befolyásra. Ami igaz, az igaz, valóban kevesen úszták meg úgy, ahogy nekem sikerült, hogy még pártfegyelmit sem sóztak a nyakamba. A bankos kinevezésemet egyébként Nyers Rezsőnek köszönhettem, ő bízott meg később a Pénzügykutató megalakításával is.

HVG: Életútjának hullámhegyei és hullámvölgyei mintha Nyers pályájának az alakulását követnék. Barátok?

K. S.: Szemléletünkben sok a hasonlóság, de sok a különbözőség is. Amiben fenntartás nélkül egyetértünk: a gazdasági kilábalás iránya. Sokat vitatkozom vele azonban a jelenlegi kormányprogramról, amelyet túlságosan technokratának tartok.

HVG: Maradjunk még a ricardói hasonlatánál: nem hiszem, hogy a Pénzügykutatóban jól érezhette magát, hiszen megbízott igazgatóként lépett az épületbe, s csoportvezetőként indult nyugdíjba.

K. S.: Való igaz, hadjárat folyt ellenem, kikiáltottak mindennek, revizionistának, ellenforradalmárnak… Számtalan feljelentés ment ellenem a hetvenes évek elejétől kezdve. Gyakorlatilag megfosztottak a publikációs lehetőségektől.

HVG: Azután ötévi csendes pihenőt követően jött az újrafelfedezés, és ön tanácsadó lett a pénzügyben, ahonnan kiutálták. Kormánytanácsadó: ön adja ezeket a népszerűtlen tanácsokat, vagy tanácsai ellenére hozzák ezeket az intézkedéseket?

K. S.: A legnagyobb kritikákat kapott adórendszert és annak propagandáját ma is vállalom. Szerintem inkább az a baj, hogy túl sok a kiskapu, a kedvezmény.

HVG: Lát-e esélyt a kibontakozásra, s ha igen, miben?

K. S.: Soha ilyen optimista nem voltam, mint most. Ezer év óta nem volt ennyire optimális számunkra a nemzetközi helyzet. A másik, amire optimizmusomat alapozom: a magyar társadalom érettebb lett a negyven év alatt, szellemi tőkénk akár háromszoros, kapacitásaink kétszeres nemzeti jövedelem elérésére is képessé tennének. Most úgy látom: társadalmunknak annál nagyobb lesz a teljesítménye, minél gyengébb a kormányzata.

HVG: A kormány ellen beszél, miközben annak tanácsadója?

K. S.: Én jó kormányt akarok, nem pedig erőset. Mert az erejében túlságosan bízó kormány szükségszerűen eltéved.

HVG: Most jelentették be Németh Miklós kormányátalakítási tervét. Véleménye szerint erősödik vagy gyengül a kormány?

K. S.: Meggyőződésem szerint javul. Nemcsak személyi összetételében tartom jobbnak, hanem azért is, mert a miniszterjelölteknek megvan az az előnyük, hogy tanulhattak elődeik hibáiból.

HVG: Szabálytalan karrierrel a háta mögött, különcnek tetsző odamondogatásaival kikkel érez szellemi rokonságot?

K. S.: Azokkal a ma még ismeretlenekkel, akiket majd a következő években fogunk megismerni.

Az 1990-es évek első felétől kezdve ellenezte az egymást követő kormányok költségvetési megszorításait, a Bokros-csomagot pedig különösen élesen támadta. Ettől kezdve politikai értelemben a liberális elvek és politikák befolyásos kritikusaként határozta meg magát. 1997-ben neve felkerült a jobboldali értelmiségieket tömörítő, Százak Tanácsa listára. 2008/2009-ben részt vett a FIDESZ választási programjának kidolgozásában, majd a kormányváltást követően, 90 évesen (!) Matolcsy György miniszter fizetett személyi tanácsadója volt. Ettől az időszaktól kezdve írásaiban egyre inkább megerősödött az anti-liberális, etatista gazdaságpolitika iránti lelkesedése. Élete utolsó éveiben már szembefordult a Matolcsy-féle politikával.

2011. augusztus 20-án a 2. Orbán-kormány a második legmagasabb állami kitüntetést (a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal) adományozta Kopátsynak. Ezt követően egy szélsőjobboldali hírportál – dokumentumokkal bőségesen alátámasztva – azt közölte, hogy Kopátsy – Somogyi fedőnév alatt - 1957 végétől 1960 márciusáig az Állambiztonsági Szolgálat II/6-os osztályának titkos ügynöke volt.5 Kopátsy erre a vádra sem akkor, sem későbbi írásaiban nem reagált. 2020-ban, 99 éves korában hunyt el.

1	Pályáról ld. Lengyel László nekrológját. MaNcs, 2020. nov. 19.
2	Helyettese Tardos Márton lett.
3	Portréját ld. Lengyel (1997) 22-37.
4	Önéletrajzában – Kopátsy (2011) 15. o. – ezt nem említi, illetve csak annyit mond, hogy Matolcsy Györgynek köszönhetően az Állami Vagyonügynökség elnökségi tagja lettem.
5	http://kuruc.info/r/2/83783/, 2011. aug. 20., ld. még www.index.hu, 2011. szept. 26.