HVG-portré

(Részletek)

Kovács Árpád

az Állami Számvevőszék igazgatója

 

1996. január 6.

 

A KISZ-tagság nála kötelező alkalmazkodásnak volt tekinthető, de a “párttagság már a család hangos rosszallását is kiváltotta, nem beszélve a munkásőrségről – emlékezik, milyen szélsőségeket is képes megélni az ember a lázadó ifjúkorban. “Építőmérnöknek készültem, ezzel is kilógtam a famíliából, de e pályán sem a “művészvonalat viszi: diploma után 1971-ben az Uvaterv autópálya-irodáján kezd. Részt vesz sok tervpályázaton. “A bizonyítás szándékán túl a lakásszerzés anyagi kényszere is vitt. Négy év múlva így is följebb lép, bejut a közlekedési minisztériumba, “ekkor kerültem kapcsolatba az állami pénzek elköltésének mechanizmusával. E vonalról kerül a Központi Népi Ellenőrzési Bizottsághoz. “Vizsgáltuk az elszúrt nagyberuházásokat, az összeomló építőipart, a vergődő lakáspolitikát, és persze a helyi hatalmasságok lakásbulijait – meséli, már akkor mi mindenről tudott. 1983-ban főosztályvezetővé avanzsál, közben “Bihari, Kilényi és Kukorelli előadásait hallgattam a Politikai Főiskolán, sőt, az idők változásával 1989 nyarán kijut az USA-ba, az ottani számvevőszék tanulmányozására. Washingtonban tudja meg, hogy a KNEB és vele együtt az állása is megszűnik. Nem hagyja magát: újra pályázik, így kerül az Állami Számvevőszékhez – előbb főcsoportfőnöknek, majd igazgatónak. A főszámvevő legnagyobb szenvedélye a vitorlázás, és szívesen jár hangversenyre is “nemcsak a zene kedvéért. Mindig történik valami: például beakad a dirigens szmokingjának díszöve valamibe – jelzi, hogy képes élvezni az élet teljességét. (...) “Vettünk még öt éve egy kis erdőtelket is Verőcemaros környékén, de ház nincs rajta. Ezt nem tudják ellopni, legföljebb az állam veheti el – tesz még egy viccességében is elgondolkodtató kijelentést búcsúzóul.

 

– (…) Ön mégiscsak művészcsaládból származik. Hogyan lett mégis főszaglász?

– Én ezt inkább tisztességes szakmának érzem, amiben számomra az a vonzó, hogy reális és pontos információkhoz juthatok a magyar valóságról. Itt – kollégáimmal együtt – a banktitoktól kezdve korlátozás nélkül mindenhez hozzáférhetek. Például a privatizáció ügyében, ami Magyarország életében szerintem legalább akkora változás, mint anno a kereszténység fölvétele volt.

– Ha a hasonlatnál maradunk, akkor az önök hivatala kell legyen a Szent Inkvizíció. Ahol viszont ön a “kedves ember, akiről köztudott, hogy szívesen írogat is...

– Valóban, öt éven át folyamatosan írtam az egyetemi lapba. Tudják kikkel? Seszták Ágnessel, Koltay Gáborral... Sok ismerősöm van a sajtó berkeiben. Előfordul, hogy ma is írok karcolatokat. Igaz, álnéven. De ne is kérdezzék: úgysem árulom el.

– Sejtjük, milyen gyakorlata lehet a titkok megőrzésében. Sokat tudhat – akkorról is, a közelmúltról is – jó néhányan félhetnek öntől...

– Én arra vagyok a legbüszkébb, hogy miközben sok embernek okoztam nehéz pillanatokat, ezek döntő többségével ma is köszönőviszonyban vagyok. Az illetők pontosan tudták, nekem ez a foglalkozásom. Semmi több...

– Mi egyszerű polgárok még úgy gondoljuk, az a tiszte, hogy ha valami disznóságot fedez fel, azt tudomásunkra hozza. Vagy ez így túl naiv?

– Én mindenekelőtt magyar állami alkalmazott vagyok. Rám is vonatkoznak a szabályok. Nekem nincs jogom mások által titkosnak minősített iratokat nyilvánosságra hozni. Itt van például a legutóbbi, a búzaügy: a jelentés valószínűleg banktitkokat tartalmaz. De más a szakmai nyilvánosság, és más a korlátozás nélküli közzététel.

– Valami ideológia mindig akad. A Központi Népi Ellenőrzési Bizottságnál mivel indokoltak?

– A KNEB jelentései – kevés kivételtől eltekintve – nem voltak titkosak. Akkoriban azok juthattak hozzá, akik csak akartak. Más kérdés, hogy akartak-e. Hatásköri kérdés volt az egész.

– Kitűnő a humora. Nincs olyan ügy mégis abból az időből, amit tudomásunkra hozhatna?

– Az igazán nagy stiklik nem jutottak el hozzánk. Megmaradtak a PB- vagy a KB-hatáskörében.

– Pedig, lám, jobban is megbízhattak volna önökben. Ennek érdekében kellett a párttagságot még a munkásőrséggel is megfejelnie?

– Dehogy. Az igazi ok az volt, hogy egyik nap azt mondta a főnököm – ez már a közlekedési tárcánál történt – ahhoz, “hogy le tudjam szerelni egy kollégánkat a Munkásőrségtől, kell helyébe egy másik hülyét állítanom. Árpi, te leszel az.

– Látja, ha ezt többen tudják, nem kezdik ki a rendszerváltáskor. Rosszulesett?

– A Kacsa és a Pszt! magazinokban írtak rólam. Soha nem tagadtam, vállalni kell, amit az ember tesz. Egyébként volt, aki ekkoriban azt javasolta Hagelmayer úrnak, hogy tiltson el a sajtószerepléstől. Mire ő: szó sem lehet róla, annál többet fogja csinálni. De nemcsak engem védett meg. Komolyan vette, hogy csak a szakmai tisztesség és felkészültség számít.

– Ön is lett a Cég legtöbbet nyilatkozó frontembere. Ezért volt különös, hogy nemrég, amikor a hivatal 125 éves fennállását ünnepelték, önt kivéve az egész vezérkart kitüntették...

– Azok a kollégák kaptak kitüntetést, akik az újjáalapításban közreműködtek. Én tervbe voltam véve. Az elnök úr azzal tisztelt meg és kárpótolt, hogy a jubileumi cikket együtt írtuk.

– És ez tényleg kárpótolta?

– Elfogadtam, amikor azt mondták: “te olyan sokat utazol külföldre, írhatsz és szerepelhetsz...

– Nagyvonalú. Egyáltalán, mondhatnának önnek akkora összeget, amitől megszédülne?

– Soha nem kísértettek. Az ilyesmi nem a makrogazdasági ügyekhez, hanem inkább a nagyon is napi dolgokhoz, előnyökhöz kapcsolódik.

– Jó, akkor piti napi dolgok. Önök vizsgálták: milyen érzés volt látni, hogy az ÁPV Rt.-nél még 8 elemivel, szakképzettség nélkül is 120 ezret lehet keresni?

– Szabad választási lehetőség van, hogy ki hol dolgozzék. Ha jelentkezem, lehetséges, hogy talán még engem is fölvettek volna. Bár nem biztos...

– Pedig önbizalom nélkül nem megy. Minket minden esetre, az ujjai köré tekert. De hogyan viselné, ha önhöz méltó ellenfélre – ellenőrre – akadna?

– Nem tudom megmondani. Van, hogy a parlament számvevőszéki bizottsága revizorokat küld hozzánk. Nem mindig örültem annak, amit leírtak, de eddig még nem váltunk el haraggal egymástól. Volt belső ellenőr is nálunk. De az a hely most tudtommal nincs betöltve.