Mihályi Péter

Privatizáció és államosítás Magyarországon IV.

Mellékletek


Kupa Mihály (1941)

Munka mellett, 1969-ben szerzett diplomát az MKKE-n. Ezt megelőzően 1958-ban összeesküvés vádja alapján 10 hónapot börtönben tölt, majd 6 éven át fizikai munkás a Chionoinban. Közgazdászként a Központi Statisztikai Hivatal volt első munkahelye. 1975-től a PM Pénzügykutatási Intézetének munkatársa, 1982-től az Intézet vezető helyettese. 1984-ben a PM, a Pénzügypolitikai Főosztály második embere, majd a Személyi Jövedelemadó Főosztály vezetője, az Adó és Költségvetési Reform Titkárság vezetője. 1989-ben – még a Németh-kormány idején – jelölték az akkor megalakult Állami Számvevőszék elnök-helyettesének, de az Országgyűlésben nem kapta meg a szükséges többséget. Ezt követően, 1990 elejétől – pár hónapon át - a DRT-Hungary könyvvizsgáló cég igazgatója. 1989 őszén a Híd-csoport egyik munkatársa volt.

Privatizáció és államosítás Magyarországon IV.

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2025

ISBN: 978 963 664 103 0

Hivatkozás: https://mersz.hu/mihalyi-privatizacio-es-allamositas-magyarorszagon-4//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave