Mihályi Péter

Privatizáció és államosítás Magyarországon IV.

Mellékletek


Bártfai Béla (1955)

Jogász, köztisztviselő, az állami privatizációs szervezetek vezetőségének tagja. Pályáját a Volán tröszt egyik vállalatánál, majd az V. ker. tanácsnál kezdte. 1984-től az Igazságügyi Minisztériumban dolgozott, 1989-90-ben a Legfelsőbb Bíróságon bíró. 1990-ben visszament a minisztériumba, s IM főosztályvezetőként került - ex officio, azaz hivatalból - az ÁVÜ IT-be 1990 márciusában. ÁVÜ-beli kinevezése után, 1991-ben az IM helyettes államtitkára lett. Ezekben hónapokban készült ugyanis az ÁVÜ és az ÁV Rt. működését szabályozó 1992. évi két, új privatizációs törvény, és az IM-en belül ő irányította a kodifikációt. Az IM-ből 1992-ben kerül át a PM-be, ahol előbb helyettes államtitkár, majd mb. közigazgatási államtitkár. IT tagságát az ÁVÜ 1995 nyarán bekövetkezett megszűnéséig megtartotta. Így ő volt az egyetlen vezető, aki az ÁVÜ vezetésében mindvégig részt vett.

Privatizáció és államosítás Magyarországon IV.

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2025

ISBN: 978 963 664 103 0

Hivatkozás: https://mersz.hu/mihalyi-privatizacio-es-allamositas-magyarorszagon-4//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave