Mihályi Péter

Privatizáció és államosítás Magyarországon IV.

Mellékletek


Németh Lászlóné (1953)

Fellegi Tamás utódaként, 2011 decemberében nevezték ki a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) élére, s ekként ő lett a privatizációért felelős kormány tag is. Korábbi életéről a közvélemény semmit sem tudott. Miniszterként sem adott egyetlen interjút, és az Országgyűlésben is csak ritkán szólalt meg. Egyébként ő volt a rendszerváltás utáni kormányok első és egyetlen diplomával nem rendelkező minisztere. A közvélemény számára csak 2014-ben derült ki, hogy Némethné Simicska Lajos személyes lekötelezettje, ezért sorsa nagyrészt az Orbán-Simicska viszony alakulásától függött.

Privatizáció és államosítás Magyarországon IV.

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2025

ISBN: 978 963 664 103 0

Hivatkozás: https://mersz.hu/mihalyi-privatizacio-es-allamositas-magyarorszagon-4//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave