Mihályi Péter

Privatizáció és államosítás Magyarországon IV.

Mellékletek


Rácz Ernő (1953)*

Az ÁVÜ alapító munkatársainak egyike. Közgazdász pályafutását élelmiszeripari vállalatoknál kezdte, 1981-től a KISZ KB osztályvezetője, a Mezőgazdasági Fiatalok Tanácsának titkára. 1986-tól az OT főosztályvezető-helyettese. Innen került előbb főtanácsosi, majd igazgatói rangban az ÁVÜ-höz 1990-ben. 1990-91-ben az előprivatizáció és az önprivatizáció területén dolgozott, szerepet játszott az E-hitel konstrukciójának kialakításában; 1992-től az élelmiszergazdaság és az állami gazdaságok ügyeit irányította. 1993 januárjában lett az ÁVÜ ügyvezetőigazgató-helyettese (második embere). 1994-ben hozzá tartozott a Konzumbank is, az ÁVÜ jogi képviselőjeként bekerült a bank IG-jébe is. 1995 januárjában Jellen Sándor leváltása után Bartha Ferenc őt szerette volna kinevezni az ÁV Rt. értékesítési vezérigazgató-helyettesévé. Már a kinevezéséről szóló előterjesztés az IG asztalán volt, amikor valaki az utolsó pillanatban leállíttatta a kinevezést. Rácz ekkor egy időre eltűnt a közéletből.

Privatizáció és államosítás Magyarországon IV.

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2025

ISBN: 978 963 664 103 0

Hivatkozás: https://mersz.hu/mihalyi-privatizacio-es-allamositas-magyarorszagon-4//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave