Mihályi Péter

Privatizáció és államosítás Magyarországon IV.

Mellékletek

Soós Károly Attila (1944)∞

Közgazdász, SZDSZ-es politikus. Az MKKE elvégzése után, 1967-ben került az MTA Közgazdaságtudományi Intézetébe és a rendszerváltásig megszakítás nélkül ott dolgozott. 1989 őszén a Híd-csoport egyik munkatársa volt.

1994. július 15-től 1996. szeptember 30-ig az IKM politikai államtitkára. Ebben a minőségében elsősorban az energia-szektor privatizációjára volt befolyása. 1992-94 között tagja a Co-Nexus Rt. IG-jének, valamint elnöke a Port Rt. FB-jének – emiatt sok támadás érte.

1998. január 1-től Londonban dolgozik, az EBRD-ben Matolcsy György utódaként ő az egyik kelet-európai igazgató. 2000 végén tért vissza Magyarországra és 1989 előtti munkahelyére, az MTA Közgazdaságtudományi Intézetébe. Az ezt követően hosszú éveken át egyáltalán nem vett részt sem a politikai, sem a gazdasági életben. 2008-tól az SZDSZ egyik tanácsadójaként tagja volt a párt Liberális Gazdasági Kabinetjének.

HVG, 1993. jan. 23.

(Részletek)

SOÓS KÁROLY ATTILA

az SZDSZ országgyűlési képviselője

(…) Tanáraim közül Bródy Andrásra emlékszem legszívesebben, felüdülés volt hallgatni őt. Bródy viszi be a Közgazdaságtudományi Intézetbe. Hamarosan a jugoszláv gazdaságra szakosodik. Akkortájt, a magyar gazdasági reform idején úgy tűnt, Jugoszláviában is hasonló folyamat zajlik le. Lelkesítő idők voltak, de később már csak a tanulságok maradtak... – emlékezik az első kiábrándulások egyikére. Pedig még szerb-horvátul is megtanul. Terv, kampány, pénz című, 1986-ban megjelent könyve volt az alapja a közelmúltban megvédett kandidátusi disszertációjának. Évekig csak keletre utazhat. 1980-tól oldják fel a tilalmat. Meghívott oktatóként a New York-i Columbia egyetemen, illetve a párizsi IX. (Dauphine) egyetemen taníthattam. A firenzei Európai Egyetemi Intézetben kutatóként fordultam meg – jelzi, hogy a tehetség végül mégiscsak eget kért. 1989 óta az SZDSZ tagja. A választásokon a párt országos listájáról jut be a parlamentbe. Ma a párt egyik ügyvivője, és a parlament költségvetési, adó- és pénzügyi bizottságának elnöke.

– Manapság az egyes pártokban a legkülönbözőbb irányzatok feszítik a rendszerváltozáskor kialakult kereteket. Ön melyik vonulatot képviseli az SZDSZ-ben?

– Egy határozottan liberális, mérsékelten jobboldali gazdaságpolitikát, amely az állam háttérbe szorítását és a magánszféra előtérbe helyezését követeli, de eközben érzékeny a szociális kérdésekre. Számomra a gyors privatizáció kulcskérdés. Ha tetszik, Hayek és Friedman irányzatát követem.

– A párt egy másik markáns közgazdásza Bauer Tamás. Vajon habitusban, nézetrendszerben van-e önökben közös vonás?

– Ő valóban sokkal baloldalibb nálam; inkább szociáldemokrata, míg én liberális, konzervatív jobboldali nézeteket vallok. A privatizáció mikéntjéről például különösen éles vitákat folytatunk.

– Fél életét egyetlen munkahelyen töltötte. Nem szürkült bele ebbe? Vagy ez volt a fedezék, mint Antall úrnak a múzeum?

– Valóban belefásulhattam volna, de a munka érdekes és változatos volt, és az ott összejött fiatal közgazdásztársaság rendkívül ösztönzőleg hatott egymásra. Simfeltük egymás gondolatait, szóval nem volt idő az ellustulásra.

– A Kádár-rezsim igyekezett kimazsolázni magának a tehetségeket. Önt nem próbálták felfedezni?

– Ez szóba sem jöhetett. De a mi körünkből mások esetében sem. Paradox, de mi legfeljebb külföldre mehettünk: 1972-ben kutatni indultunk a Ganz-Mávag-hoz. – Be sem engedtek.

– Mitől lett leprás az intézet? Egyáltalán, az a hatalom mely vonulata mögött állt?

– Nemigen állt senki mögött. Utóbb, az 1967–68-ban bekerült, a KISZ-szervezetet alkotó reformemberek és a fontolva haladás idősebb képviselőinek konfliktusai nyomták rá a bélyegüket mindenre. 1974-től Nyers Rezső lett a főnök. Az ő kiállását nagy tiszteletben tartottam, miközben sokat vitáztunk. A nagy Komócsin-előrenyomulás idején, 1974-ben engem majdnem kirúgtak, Nyers mentett meg. Neki köszönhettem az egzisztenciámat.

– A Fordulat és reform szerzőgárdájában, de a demokratikus ellenzék hangadói között sem találjuk a nevét. Miért maradt kívül?

– A tanulmány ötlete Lengyel Lászlótól és tőlem származik. A tanácskozásokat Tardos Márton elnökölte... Mivel mi akkoriban nem vállalkoztunk írásra, a vitaanyagokat ők fogalmazták. De a vállalkozás közös volt. A demokratikus ellenzékkel csak laza kapcsolatban álltam. Az SZDSZ-program megírásába közgazdászok invitáltak. Aztán az EKA idején aktivizáltak. De a korábbi tiltakozó mozgalmakban csak ritkán vettem részt. Az volt az elvem, hogy az amatőr politizálástól távol tartom magam, a komoly átalakulás reménye nélkül nem vágok bele...

– Aztán belevágott. Mondja, az ellenzéki politikus szemüvegén át, ki a jobb pénzügyminiszter: a korábbi, Rabár Ferenc vagy a mostani, Kupa Mihály?

– Aki gyorsan megbukik, az nem jó miniszter. A legnagyobb baj mindkettőjükkel az, hogy nem tudták a tárcánál tartani a legjobb szakembereket. De Rabár tisztességes ember volt. A fő kérdés, lehet-e tisztességgel megmaradni miniszternek. Én megkísérelném.

– Ezt vegyük úgy: ha az SZDSZ kormányra kerülne, ön volna az első számú jelölt?

– Igen. Ha így történik, én leszek a pénzügyminiszter.

– Akkor játsszunk a gondolattal: mit tenne másként? Egyszer például azt nyilatkozta, hogy meg kellene szüntetni a Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Minisztériumát... Csak nem Kádár Béla ellen van kifogása?

– Nem. Noha sok mindenben nem értünk egyet, másról van szó. Nem kell ilyen minisztérium. A pénzügyminiszter irányítsa a gazdaságpolitikát, liberalizáljon, csökkentse a közkiadásokat és az adókat.

– Térjünk vissza a jelenbe. Annak idején volt egy javaslata, privatizációügyben adjunk mindenkinek húszezer forintot. Hát ez bizony elég snassz a Szabó Tamás által mostanában ígérgetett egymilliós hiteljegyhez képest...

– Javaslatomat ügyesen elvulgarizálták. És azért közben volt infláció... Ma is azt mondom: az ingyenes privatizálás, amit ma a barátaimból álló lengyel, cseh és orosz kormányok csinálnak, jó dolog. Ha nem is alakít ki végleges tulajdonosi struktúrát, első lépésnek megteszi.

– Ez az ön koncepciója. És mit tart a hiteljegyről?

– Két dolgot lehet tenni: hitelbe adni, de akkor bank kell, amelyik hitelez, vagy lehet ingyen tulajdonba adni. De kombinálni nem szabad. Az teljesen értelmetlen.

– Ez a túloldal kritikája. Mit tart saját pártja legnagyobb baklövésének?

– Soha nem helyeseltem, hogy az SZDSZ a választásokat megelőző időkben nem határolta el magát a jobboldali radikalizmustól. Ez később válsághoz vezetett.

– Mondja, milyen érzés, hogy javaslatait, szinte függetlenül azok tartalmától, minőségétől, sorra leszavazzák?

– Ezt sajnálom, de nem zavar. Mert mindezt felhasználjuk, amikor kormányra kerülünk. Semmi nem vész tehát kárba.