HVG-portré

(részletek)

Suchman Tamás

privatizációs miniszter

 

1995. április 1.

 

“Apai nagyszüleim hentes-mészárosok és állatkereskedők voltak, anyai ágon pedig szűcsmesterek, kalapos üzlettel. A 44-es deportálásban mind elpusztultak, csak apám és anyám jött haza – tudatja, milyen hátországot tudhat maga mögött a szocialisták, már békésebb időkben született, 40 éves, új privatizációs minisztere. “Soha nem kellett letagadnom a származásunkat. Ha a tanácsi vb-ülés egybeesett a zsidó ünnepekkel, tudták, nem leszek ott, mert a szüleimet viszem a templomba. Képviselőségem óta azonban a politikai antiszemitizmus számos jelét tapasztalhattam – említi milyen új közegbe került. Mindezek előtt még zenei tagozatos általánosba jár Marcaliban, “ma is szívesen játszom a Chopin-mazurkákat. A helyi gimnáziumi érettségi után mégis inkább magánfuvarozóvá lett édesapjának segít. “Szinte mindvégig ezzel egészítettem ki a jövedelmem. Volt, hogy még 1992-ben is fönt ültem a bakon – tudatja, mennyire nem tartja méltatlannak az indulást. Pedig mindig többre vágyott. Ezért lesz tanácsi előadó, miközben levelezőn elvégzi a pécsi jogi kart. Osztályvezető lesz és téesz jogász. 1983-ban lép be a pártba, ahonnan 1989 októberében “igazol át az MSZP-be. A rendszerváltással újabb erőpróbát vállal: “béreltem egy kis irodát, fölvettem egy embert... Amikor évekkel később eljöttem, már négy egységem volt, 4400 ügyféllel – büszkélkedik, mivé tette a Budapest Bankot Marcaliban. A politikában is megmérkőzik: bár 1990 tavaszán alulmarad, ősszel már őt delegálják egy megüresedett parlamenti helyre. A tavalyi nagy szocialista meneteléskor gond nélkül nyer, nemrég mégis sokak meglepetésére örökli a HungarHotels-eladásba belebukott kormánybiztos székét – miniszteri rangban. “A marcali vadásztársaság gazdasági felelőse és fegyelmi bizottságának elnöke voltam – mesél egy szenvedélyéről. “Gyűjtöm a régiségeket, ódon pénzeket, újságokat, könyveket is, gyerekkorom óta imádom bújni és tanulmányozni őket – így, egy másikról. (...) “A kormány által biztosított lakást nem óhajtom igénybe venni, egyébként sem hiszem, hogy a család felköltözne – jelzi, még fel kell dolgozni a hirtelen változást.

 

– Külsejében sokat megőrzött a korábbi imágóból: tekintélyt parancsoló bajszára, barkójára, s tarkóját borító hajára gondolunk. Miniszterként is ragaszkodni fog ezekhez?

– Javaslom, keressenek inkább tartalmi kifogásokat bennem... Szerencsére jó a humorérzékem, még a rólam készült legszemtelenebb karikatúrát is a legnagyobb nyugalommal szemlélem.

– Eszünkbe sem jutna szemtelenkedni. Hiszen élete talán legnagyobb kalandját kezdi: marcali léptékről egy csapásra világléptékre vált. Nincs politikai tériszonya?

– Azt hiszem, inkább a bírálóimnak van. Könyvtárnyi könyvem volt és van ma is. Anyámmal együtt általános iskolásként egyetemi tankönyvből ismertem meg a világot. Énhozzám, a Kaposvár utcai másfélszobás kis házba már régen közel jött a világ.

– Meggyőzött. Beszélne még személyes dolgokról? Például, hogy ön, a keszthelyi zsidó hitközség alelnöke, vallásos-e?

– Tisztelem szüleim hitét, de nem vagyok vallásos. Minden ünnepet megtartok azonban, az irántuk és a magyar zsidóság iránti tisztelet okán. Nem hiszek Istenben, de tisztelek minden istenhívőt.

– Még egy kis magánszféra. Bátyja kárpitos lett – mi volt, ami önt előbbre vitte?

– A dolog egyszerű: én szerettem tanulni. Anyánk örült volna, ha ő is továbbtanul. Hiába. Anyámat is csak a numerus nullus akadályozta meg a tanítóképző elvégzésében. Volt egy nagybátyám, egyetemi tanár... Jártam az ELTE-re szakvizsga előkészítőre s közben a rabbi-képzőbe történelmet hallgatni Scheiber Sándorhoz, de beiratkoztam Vidor Ferenc urbanisztikai kurzusára is.

– Az értelmiséggé válás útja az egykori tanácsi apparátuson át vezetett. Oda hogy került?

– A válasz egyszerű: az utcánkban lakott a tanácsháza személyzetise. Ő beszélt rá, bemutatott a járási hivatal elnökének. Szimpatikus lettem: megbeszéltük, minden osztályt kipróbálok, hogy megismerhessem az államigazgatás teljes körét. A végén hat osztályon is dolgoztam, remek iskola volt.

– Ahhoz, hogy átnyergeljen a téesz-jogászságra? Miért hagyta ott az államigazgatást?

– Először is a jogászkodást mellékmunkában vállaltam. És kérem, írják csak meg, hogy a hivatalsegéd fizetésének 60 százalékáért voltam jogtanácsos... Én azért mentem oda, mert a téesz bajban volt. Az elnök, a barátom kérte, segítsek nekik.

– Akkoriban az ilyen önzetlen segítőkészséget csak a “szocialista embertípusnak tulajdonították. Ehhez képest, majd 30 éves, amikor párttag lett. Miért volt a késés?

– Én voltam a legtovább a “nevelőlistán, de büszke vagyok, hogy annak idején, ha nehezen is, sikerült “bekeverednem a pártba. A tanácselnök személyesen állt ki mellettem, hogy vegyenek föl..., de a pártban végül nem vittem semmire.

– Tájékozódott azért más irányban is? Például a demokratikus ellenzék felé?

– Nem ismertem senkit onnan. Én nem olvastam szamizdatot, a SZER-t sem bújtam. A párizsi Magyar Műhely számai viszont Bencze József marcali költőn keresztül eljutottak hozzám. Az irodalom gyerekkorom óta vonzott. Magam is verseltem.

– Mit nem mond?! Netán publikált is?

– A Somogyi Néplapban, később a Szabad Földben, a Képes Újságban is... Még ma is írogatok.

– Tolakodásnak tartaná, ha arra kérnénk, mondja el néhány legjobbnak vélt sorát?

– Mondom: “Minden tettem és minden szavam/ Gondolatom és érzésem/ Olyan, mint önmagam / Belőlem buggyan ki – a vérzésem.

– Hát ilyen privatizációs főnök még nem volt?! De bankárnak sem lehetett hétköznapi: úgy mondják, a hivatalos órák után maga vitte fóliázott salátáját az ABC-be... Igaz?

– Bankigazgató és parlamenti képviselő voltam. De tudta a családom, hogy a salátából veszik a biciklit, abból megyünk kirándulni... Egyébként nekem meg jó szórakozás volt. Most metszettem a szőlőmet, a gyümölcsfákat. Én kötődöm a kétkezi teremtéshez. Mit tegyek – nem tudom abbahagyni.

– Hogyan tanult bele a bankárságba? Ismerte például Fekete Jánost?

– Hosszú évek óta van kapcsolatom Fekete úrral. De volt még egy öreg bankár a Nemzeti Banktól, Schiller György, tőle tanultam a legtöbbet. Még ismerte a nagybátyámat, fölkarolt, elvitt rengeteg ügyfélhez, megtanított, hogyan kell tárgyalni, és szerzett is néhányat...

– A nagypolitikába elsőre csak a “művészbejárón jutott be. Hogyan?

– Horn Gyula akarata kellett ahhoz, hogy én is bekerülhettem a hat közé, akik megmérkőztek a választmány előtt a parlamenti székért.

– Mit értsünk mérkőzésen?

– Mindenki tartott programbeszédet. Én egy félpercessel győztem.

– Ha megkésve is, de gratulálunk, különösen, hogy a választók tavaly megerősítették. Egyébként magánemberként mostanáig mit sikerült privatizálnia?

– Van egy házam, egy pincém, amit a két kezemmel hoztam össze. Szüleim kaptak kárpótlást, de az ügyetlenek közé tartozom, mert a jegyek fele ma is a szekrényemben van. A többiért földet vettünk. Az első kárpótlásnál, amit nem szavaztam meg, a szüleim elvből nem adtak be igényt. Holott össze tudtunk volna szedni legalább 5 millió Ft értékű kárpótlást. Ehelyett kaptunk 300 ezret.