Mihályi Péter

Privatizáció és államosítás Magyarországon IV.

Mellékletek


Az ÁPV Rt. Számadás a talentumról sorozatának kiadványai

1996-ban az ÁPV Rt. Igazgatósága megbízásából Csáki György – mint az Igazgatóság tagja - szerkesztőbizottságot1 alakított egy privatizációval foglalkozó könyvsorozat megjelentetésére. E sorozat, mely címében egy Karinthy Frigyes idézetet tartalmazott (Számadás a talentumról), 1997-ben jelentette meg az első kötetet, amelyet 1998 és 2000 között még további 24 kötet követett. A cél az volt, hogy az ÁPV Rt. megbízásából és költségére a hazai közgazdaságtan jeles kutatói ágazatonként, vállalatcsoportonként vagy egy-egy privatizációs technikára összpontosítva arról adjanak számot, hogy mi történt az állami vagyonnal, hogyan sáfárkodtak a vállalatokkal a privatizációs szervezetek. 2000-ben nyomtatásban, két kötetben az ÁPV Rt. kiadta a 25 tanulmány rövidített angol nyelvű változatát Privatisation in Hungary címmel (szerk. Diczházi Bertalan és Macher Ákos), majd 2001-ben a teljes szöveganyag – tehát mind a 25 magyar nyelvű kötet és a kétkötetes angol nyelvű összefoglaló – megjelent CD-re rögzítve is. Sajnálatos módon a Csáki György alapította szerkesztőbizottság eredeti terve nem tudott 100 százalékban megvalósulni. Néhány esetben a megrendelt tanulmány egyáltalán nem készült el, más esetekben az ÁPV Rt. szerkesztőbizottsága a kapott kéziratot nem tartotta kiadásra alkalmasnak.

Privatizáció és államosítás Magyarországon IV.

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2025

ISBN: 978 963 664 103 0

Hivatkozás: https://mersz.hu/mihalyi-privatizacio-es-allamositas-magyarorszagon-4//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave