Pléh Csaba (szerk.)

Pszichológia


A fizikai világ megismerése

Életünk során óriási tudásra teszünk szert a minket körülvevő fizikai környezettel kapcsolatban. Hogy mennyire támaszkodunk erre a tudásra, az leginkább akkor derül ki, amikor valamilyen esemény nem úgy történik, ahogyan azt a korábbi tapasztalataink alapján elvárnánk. Emiatt csodálkozunk rá annyira a bűvészmutatványokra, amikor például a mágus eltűnik, és a következő pillanatban már egy másik helyen bukkan fel, vagy amikor egy kendő galambbá változik. A hétköznapok szintjén ugyanígy a tárgyak fizikai törvényszerűségét feszegetjük, amikor például azt próbáljuk megbecsülni, hogy mennyi meggy fér még a befőttesüvegbe, vagy amikor azt latolgatjuk, hogy egy kis futással elérjük-e még a buszt, vagy hiába próbálkozunk. A felnőttek, de már a nagyobb gyerekek is folyamatosan használják ezeket az intuitív fizikai ismereteket, de hogyan jutnak hozzá mindehhez a csecsemők?

Pszichológia

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2021

ISBN: 978 963 454 639 9

A pszichológia korunk egyszerre népszerű tudománya és köznapi életünket alakító hivatása. Évente idehaza is sok tucat új könyv mutatja be a pszichológia tudományának egy-egy fejezetét, illetve ajánl segítséget az önirányításhoz. A Pszichológia kézikönyv ennél kicsit nagyobbra tör, próbál eligazítást adni a mai lélektan sok fogalmat, megközelítést és módszert használó kavalkádjában.

A pszichológia megértéséhez és műveléséhez sok szakág és szakma együttműködésére van szükség. Az ember lelki világát mi az ember természeti, biológiai kereteiben értelmezzük. Ugyanakkor feltételezzük, hogy az ember biológiai természetének része maga a másokra való odafigyelés, a társas építkezés s a kultúraalakítás, valamint a kulturális érzékenység.

A kézikönyv a pszichológia különböző területeit egy újfajta szemléletben és elrendezésben mutatja be. Kötetünk szervezőelve négy szempont, vagy ha tetszik, négy megközelítési mód: a társadalom, a neurobiológiai aspektusok, a fejlődés és az evolúció. Ugyanakkor magukat a témákat is igyekszünk innovatívan kezelni. A témaszerkezet nem szokványos, hanem a pszichológiai egységes természettudományos, kulturális és társadalmi kezelésből indul ki.

A kötet lineáris rendjében ugyanakkor a négy közös szempont eltérő súllyal szerepel. A hangsúly az első fejezetekben a lélek biológiáján, majd a megismerő emberen, az embert mozgató tényezőkön, a társas alakulatokon, kultúra és az ember kapcsolatának elemzésén – beleértve a siker és kudarc, s az emberi politikum pszichológiai dinamikáját – végül az emberi sokféleség pszichológiáján van.

Könyvünk egyszerre szól az érdeklő nagyközönségnek, akik számára kiinduló fogódzó a pszichológiához, és szól a szakmaibb közönséghez, pszichológusokhoz, pedagógusokhoz, orvosokhoz, szociológusokhoz is, akik számára elgondolkoztató szintézisjavaslat kíván lenni.

Hivatkozás: https://mersz.hu/pleh-pszichologia-kezikonyv//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave