Pléh Csaba (szerk.)

Pszichológia


Emberi természet és társadalmi változás

A csoportelméletek központi gondolata, hogy az emberré válás során fajunk csoportokban élt, a csoport közössége volt a természetes környezet, amihez alkalmazkodott. A csoportlétet elősegítő tulajdonságok sorának kialakulását – pl. kooperáció, altruizmus, moralitás – vezeti le ebből az evolúciós pszichológia. A zárt csoportok világában a saját csoport túlélést jelentett, a többi csoport veszélyt. Innen ered a saját csoporttal szembeni elfogultság és az idegen csoportoktól való félelem (Reynolds–Falger–Vine, 1987). Ezek a csoportok zártak voltak, a csoport ökoszisztémája egyezett a teljes és egyben lokális kapcsolathálózattal, minden ismert egyed a csoport tagja volt. Egy ilyen zárt csoportban minden csoporttag egyéni hálózata megegyezett, vagyis teljes volt az átfedés a csoport tagjainak egyéni, én-központú hálózatai között (legalábbis az elemek szintjén, a kapcsolaterősségek és -fontosságok különböztek).

Pszichológia

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2021

ISBN: 978 963 454 639 9

A pszichológia korunk egyszerre népszerű tudománya és köznapi életünket alakító hivatása. Évente idehaza is sok tucat új könyv mutatja be a pszichológia tudományának egy-egy fejezetét, illetve ajánl segítséget az önirányításhoz. A Pszichológia kézikönyv ennél kicsit nagyobbra tör, próbál eligazítást adni a mai lélektan sok fogalmat, megközelítést és módszert használó kavalkádjában.

A pszichológia megértéséhez és műveléséhez sok szakág és szakma együttműködésére van szükség. Az ember lelki világát mi az ember természeti, biológiai kereteiben értelmezzük. Ugyanakkor feltételezzük, hogy az ember biológiai természetének része maga a másokra való odafigyelés, a társas építkezés s a kultúraalakítás, valamint a kulturális érzékenység.

A kézikönyv a pszichológia különböző területeit egy újfajta szemléletben és elrendezésben mutatja be. Kötetünk szervezőelve négy szempont, vagy ha tetszik, négy megközelítési mód: a társadalom, a neurobiológiai aspektusok, a fejlődés és az evolúció. Ugyanakkor magukat a témákat is igyekszünk innovatívan kezelni. A témaszerkezet nem szokványos, hanem a pszichológiai egységes természettudományos, kulturális és társadalmi kezelésből indul ki.

A kötet lineáris rendjében ugyanakkor a négy közös szempont eltérő súllyal szerepel. A hangsúly az első fejezetekben a lélek biológiáján, majd a megismerő emberen, az embert mozgató tényezőkön, a társas alakulatokon, kultúra és az ember kapcsolatának elemzésén – beleértve a siker és kudarc, s az emberi politikum pszichológiai dinamikáját – végül az emberi sokféleség pszichológiáján van.

Könyvünk egyszerre szól az érdeklő nagyközönségnek, akik számára kiinduló fogódzó a pszichológiához, és szól a szakmaibb közönséghez, pszichológusokhoz, pedagógusokhoz, orvosokhoz, szociológusokhoz is, akik számára elgondolkoztató szintézisjavaslat kíván lenni.

Hivatkozás: https://mersz.hu/pleh-pszichologia-kezikonyv//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave