HVG-portré

(Részletek)

 

Kapolyi László

akadémikus, ex miniszter, az MSZDP elnöke

1997. augusztus 16.

 

(…) “Az újpesti gimnáziumban együtt jártam a kisgazda Lányi Zsolttal, sőt a Torgyán fivérekkel is – jelzi aztán, mennyi mindent mesélhetne, ha akarna. Ő viszont még nincs 19, amikor a műszaki egyetem híd- és szerkezetépítési szakának hallgatójaként a Mélyéptervnél már munkába áll, majd Tatabányára megy, és a szénbányáknál 23 esztendőt tölt egyre magasabban fekvő szinteken. Közben diplomát szerez a nehézipari műszaki egyetem bányaművelési szakán, de a közgazdasági egyetem ipar szakán is. 1976-ban robbant: “főové-ból egyszeriben bányászati miniszterhelyettes lesz. 1981-ben már ő az energetikáért felelős államtitkár, két évre rá pedig ipari miniszter. Közben 1985-88 között még az MSZMP KB tagjának is megválasztják. Nevével több nagyberuházást is összekapcsolnak, így – bár “nem is én kezdtem – az eocénprogramot. 1987-ben aztán hidegzuhany: “miután a parlament elfogadta az ipari szerkezet-átalakító programomat, minden különösebb indoklás nélkül leváltják. Ezután hangzatos nevű parkoló pályákon “dísz-funkcionál. 1989-ben ő is rendszert vált: vállalkozó lesz. Cége, a System Holding Rt. többmilliárdos éves forgalmat bonyolít. Kapolyi sokakkal ellentétben nem az MSZP-be igazol, hanem a szocdemek egyik vonalára állítja a váltót. 1994-re irányzatának pártelnöke. Hazai akadémiai rendes tagsága és a miskolci egyetemi díszdoktorság mellett a Moszkvai Bányászati Egyetemnek is díszdoktora, sőt az Orosz Tudományos Akadémia külső tagja is. Az ex miniszter, a kacsalábon forgó palotájáról szóló mendemondákat cáfolandó, ma is abban a társasházban lakik angol és német könyveket fordító feleségével, “amelyet még iparban dolgozó mérnökként vásároltam. De lehet, hogy “előbb-utóbb összevonom cégem működési helyét – az irodaházat és a lakásunkat – jelzi, hogy a célszerűség jegyében cégének nagyvonalúan igényes központjába költözik.

 

– Mondják, Magyarország egyik legvagyonosabb embere lett. Igaz?

– A cég tavalyi forgalma 9 Mrd Ft volt, de a magyarországi vagyon a tőkepiaci értéket nézve persze jóval kisebb, több százmillió körüli, és részben objektumokban, irodaházakban, információs központokban van. Vannak komolyabb külföldi érdekeltségeink Ukrajnában a lembergi területen, szénmosók, villamosenergia-importtal összefüggő befektetések.

– Mégsem látjuk a vállalkozói szféra sztárjainak körében. Nem fogadják be a klubba?

– Már kiöregedtem az új menedzseri rétegre jellemző “dinamikus stílusból. Ezt reálisan fölmértem. Korosztályom más attitűddel dolgozik, más üzleti nyelvet beszél.

– Nyilván, mert – például önnél – politikai vonalon az MDP-nél kezdődött...

– Nem léptem be az MDP-be. Életem érdekes spotélménye viszont, amikor 1956 októberében, a Műegyetem befejezése utáni három hónapos tiszti továbbképzésemkor az egyetemi századot felvezényelték Pestre nemzetőrnek. Ma is megvan a nemzetőr-igazolványom. Parancsokat hajtottunk végre. Ott voltam a Köztársaság téren őrségben, és egy társammal őriztük a Kinizsi utcai garázst is...

– Nem egészen értjük, hogy – nem földrajzi értelemben – hol állt, merre lőtt?

– Ilyenkor elég, ha valaki megijed, elég egy pillanat, és máris lő... De ez szerencsére nem történt meg.

– Megijedhetett, mert, mint mondja, 36 éves koráig várt a párttagsággal is. Mi motiválta?

– Lehet, hogy szégyellnem kellene, de engem nem a politikai oldal mozgatott, hanem a gazdasági reform. Annak a megyének volt atmoszférája, vonzáskörzetéhez tartozott Burgert Róbert, Horváth Ede, volt egy politikailag lazább, szakmailag intenzív kapcsolat Havasi Ferenccel... A reform, ami számomra az akkor elérhető maximumnak tűnt, az vitt a pártba.

– Mit tudott ebből megvalósítani?

– Én a második olajárrobbanás után vezettem az energetikát az országban, és ma is eredményemnek tartom, hogy Magyarországon – szemben több nyugati országgal – soha nem volt energiakorlátozás. De ide sorolom még, hogy sikerült beindítani az energiaracionalizálási programot. Eredménynek érzem akkori javaslataimat a katalitikus krakküzem megépítésére Százhalombattán és a paksi atomerőmű-építés meggyorsítására.

– Ezt, főként környezetvédők, bűnlajstromként emlegetik. Paksot például ma is vállalná?

– Én igen, a paksiak nem vállalhattak engem. Még az 1992-es tízéves ünnepség protokoll-listájáról is kihúzták a nevemet, mondván, aki akkoriban a vörös zászlót lobogtatta, ne jöjjön Paksra.

– Az energiaüzlet körüli lobbyháborúk mindig érdekes dolgokat produkáltak. Paksi elkötelezettségei okán minden bizonnyal önnek kellett a Bős–Nagymaros-ellenzők legnagyobb informális szövetségesének lenni. Hogy nem sikerült megfúrnia?

– Nem az én tárcámhoz tartozott. Hiába elleneztem, a kormány úgy döntött, hogy kell Bős. Vagyis ennyit ért egy ipari miniszter befolyása.

– Szerénykedik. Ma egyébként, obligón kívül, hogy látja, mi volt a baj a vízi erőművel?

– Szerintem más lett volna a társadalmi fogadtatása, ha úgy épül, mint az európai vízi út magyarországi szakasza, ha nem elsősorban energetikai beruházásként próbálják “eladni. Ebben egyébként egy véleményen vagyunk Mosonyi Emil professzorral.

– Ilyen szerény lett volna a mozgástere? Hiszen az energia politika, mi több, külpolitika, azt meg imádta Kádár János. Vele hogyan boldogult?

– Az volt a szokás, hogy ha valamit az ember jelenteni akart, kézzel írott levélben el kellett küldeni a Kádár-titkárságra. Így vittem át neki az ipariszerkezet-átalakítási programot vagy az Amerikából hozott Bush-üzenetet. Ott tette ama ominózus megjegyzését, hogy nem érti a sok diplomámat.

– Ajjaj, nem lehetett könnyű élete. De később sem, hiszen 1987-ben állítólag egy másik reformerpártoló, Németh Miklós penderítette ki a miniszteri bársonyszékből.

– Mit mondjak? A felmentésemnél azt mondta, hogy neki semmi szerepe nem volt a dologban. Életében nem jutott volna ilyesmi az eszébe... Nos, az azóta kezembe került iratokból tetten érhető: Némethnek kifejezetten az volt az álláspontja, hogy nekem mennem kell. Minden indok nélkül... Többen használták fel arra a beosztásukat, hogy átálljanak a másik oldalra.

– Végül is hálásnak kellene lennie neki, sőt, az ön későbbi felajánlkozását ugyanúgy elhárító Antall-garnitúrának is, hogy a vállalkozásba kényszerítették. Elérhette volna állami strapakáderként, hogy önálló kutatóintézetet és egy – a kívülálló számára nem egészen pontosan körvonalazható – pártot finanszírozzon?

– Ha úgy vesszük, valóban hálás lehetek a sorsnak, hogy van miből menedzselni tudományos kapcsolataimat. Ami az MSZDP-t illeti, egységes baloldali párt vagyunk, az MSZP-től balra állunk. Nem véletlen, hogy annak a pártnak a baloldali tömörülésével van együttműködésünk.

– No meg, ha az újság nem hazudott, Thürmer Gyula Munkáspártjával is. Ami annyit jelent, e téren is keményen dolgozik. Tudja már, mikor adná föl a vezetői posztot?

– Ha nem sikerülne olyan pártszövetséget kialakítani, amelyikkel át tudnánk lépni legalább az egy, de inkább az öt százalékos küszöböt, nem vállalnám tovább. De a magyar politika nagy vesztesége volna, ha ez a 107 éves múlttal rendelkező történelmi párt eltűnne a süllyesztőben. A pártban persze megmaradnék, szponzorként is tenném a dolgom.