Mihályi Péter

Privatizáció és államosítás Magyarországon IV.

Mellékletek


Kopátsy Sándor (1922 - 2020)∞

Közgazdász, történész, termékeny közíró.1 1940-44 között a Műegyetemen tanult, de soha nem szerzett semmilyen diplomát. 1945-ben a Nemzeti Parasztpárt egyik fiatal vezetője volt, személyesen is részt vett a földosztásban. 1950-ben egy rövid időn át a mohácsi Magasépítőipari Vállalatnál dolgozott, majd 1951 decemberében az Országos Tervhivatalba (OT) került. 1953 nyarától Nagy Imre agrárreform-csapatának titkára volt, nevéhez fűződik a gazdasági mechanizmus kifejezés megalkotása 1954-ben. 1955-ben lépett be az állampártba. 1956 nyarán Péter György mellett egy reformbizottság titkára volt. Az 1956-os forradalom napjaiban az OT Forradalmi Bizottságának elnöke lett2, majd megválasztották a Minisztériumközi Értelmiségi Bizottság elnökének is. Később rövid időre letartóztatták, majd egyik szervezője volt az újonnan alakult MSZMP-nek és alapszervi titkár is volt.

Privatizáció és államosítás Magyarországon IV.

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2025

ISBN: 978 963 664 103 0

Hivatkozás: https://mersz.hu/mihalyi-privatizacio-es-allamositas-magyarorszagon-4//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave