Pléh Csaba (szerk.)

Pszichológia


„Belső” tényezők: empátia és oxitocin

Nemcsak a társadalmi előírások és a helyzeti tényezők, hanem a személy hangulata is befolyásolja az önzetlenség megjelenését. Mivel a segítségnyújtás jó érzéssel tölti el az embert, feltételezhető, hogy gyakran azért segítünk másoknak, hogy kellemes hangulatunkat megőrizzük. Egy kísérletben Isen és Simmonds (1978, idézi: Smith–Mackie, 2001) azt demonstrálták, hogy a személyek, amennyiben lehetőségük van fenntartani jókedvüket, különösen hajlamosak „jó” feladatok elvégzésére. Fordítva is fennáll a dolog, vagyis kisebb lesz a hajlandóság a segítségnyújtásra, ha az elrontaná a személy hangulatát. Ugyanakkor, mivel jó érzéssel tölt el minket, ha segíthetünk másokon, ezt a viselkedést arra is használhatjuk, hogy elűzzük rosszkedvünket. Ezért van az, hogy a bűntudatos emberek gyakran segítőkészek. Ezt a jelenséget sikerült demonstrálni, mégpedig oly módon, hogy a gyónásra készülő személyek többel járultak az adománygyűjtéshez, mint azok, akik már túl voltak a gyónáson (Smith–Mackie, 2001). Azonban van más negatív érzelem is, amely növeli hajlandóságunkat a jótékony cselekedetekre. Azért segítünk szívesebben, mert az eltereli figyelmünket saját gondjainkról, csökkenti szomorúságunkat. Ugyanakkor, ha mély depressziót vagy gyászt élünk át, akkor ez az összefüggés már nem működik: ilyenkor valószínűleg a személyek nem is veszik észre, hogy mások segítségre szorulnak, hiszen önmagukba mélyednek el, visszahúzódnak a környezettől (Smith–Mackie, 2001).

Pszichológia

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2021

ISBN: 978 963 454 639 9

A pszichológia korunk egyszerre népszerű tudománya és köznapi életünket alakító hivatása. Évente idehaza is sok tucat új könyv mutatja be a pszichológia tudományának egy-egy fejezetét, illetve ajánl segítséget az önirányításhoz. A Pszichológia kézikönyv ennél kicsit nagyobbra tör, próbál eligazítást adni a mai lélektan sok fogalmat, megközelítést és módszert használó kavalkádjában.

A pszichológia megértéséhez és műveléséhez sok szakág és szakma együttműködésére van szükség. Az ember lelki világát mi az ember természeti, biológiai kereteiben értelmezzük. Ugyanakkor feltételezzük, hogy az ember biológiai természetének része maga a másokra való odafigyelés, a társas építkezés s a kultúraalakítás, valamint a kulturális érzékenység.

A kézikönyv a pszichológia különböző területeit egy újfajta szemléletben és elrendezésben mutatja be. Kötetünk szervezőelve négy szempont, vagy ha tetszik, négy megközelítési mód: a társadalom, a neurobiológiai aspektusok, a fejlődés és az evolúció. Ugyanakkor magukat a témákat is igyekszünk innovatívan kezelni. A témaszerkezet nem szokványos, hanem a pszichológiai egységes természettudományos, kulturális és társadalmi kezelésből indul ki.

A kötet lineáris rendjében ugyanakkor a négy közös szempont eltérő súllyal szerepel. A hangsúly az első fejezetekben a lélek biológiáján, majd a megismerő emberen, az embert mozgató tényezőkön, a társas alakulatokon, kultúra és az ember kapcsolatának elemzésén – beleértve a siker és kudarc, s az emberi politikum pszichológiai dinamikáját – végül az emberi sokféleség pszichológiáján van.

Könyvünk egyszerre szól az érdeklő nagyközönségnek, akik számára kiinduló fogódzó a pszichológiához, és szól a szakmaibb közönséghez, pszichológusokhoz, pedagógusokhoz, orvosokhoz, szociológusokhoz is, akik számára elgondolkoztató szintézisjavaslat kíván lenni.

Hivatkozás: https://mersz.hu/pleh-pszichologia-kezikonyv//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave