Pléh Csaba (szerk.)

Pszichológia


Kardiovaszkuláris változások

A versengő helyzetekre a kardiovaszkuláris rendszer is érzékenyen reagál (Harrison és mtsai, 2001)⁠. Mivel a verseny stresszel jár, a szimpatikus idegrendszeri aktivitást is fokozza, ami abból következik, hogy megnő az agyalapi mirigy és a mellékvesevelő medulláris teljesítménye (Frankenhaeuser, 1986). Ennek eredményeként a verseny fokozza a pulzusszámot (HR), valamint csökkenti a pulzusszám változékonyságát (HRV) (Veldhuijzen Van Zanten és mtsai, 2002; Harrison és mtsai, 2001). Úgy tűnik, hogy ez a folyamat az affektivitástól függetlenül zajlik: egy pozitív pszichológiai tanulmány, amelyben a résztvevőkben flow-indukciót alkalmaztak, kimutatta, hogy a flow állapota hasonló kardiovaszkuláris reakciót váltott ki (megnövekedett HR, csökkent HRV), mint a stressz (de Manzano és mtsai, 2010). A szív teljesítményének a fokozásával – és más létfontosságú folyamatok befolyásolásával – a szervezet felkészül olyan helyzetekre, amelyekben fokozott erőfeszítésekre van szükség. Ez tekinthető a stresszreakció első hullámának, amely nagyon rövid reakcióidővel reagál a stresszes ingerekre (másodpercek), míg a fent említett HPA-tengely a második hullámot jelenti, amelynek a reakcióideje kb. 15 perc (Takai és mtsai, 2004).

Pszichológia

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2021

ISBN: 978 963 454 639 9

A pszichológia korunk egyszerre népszerű tudománya és köznapi életünket alakító hivatása. Évente idehaza is sok tucat új könyv mutatja be a pszichológia tudományának egy-egy fejezetét, illetve ajánl segítséget az önirányításhoz. A Pszichológia kézikönyv ennél kicsit nagyobbra tör, próbál eligazítást adni a mai lélektan sok fogalmat, megközelítést és módszert használó kavalkádjában.

A pszichológia megértéséhez és műveléséhez sok szakág és szakma együttműködésére van szükség. Az ember lelki világát mi az ember természeti, biológiai kereteiben értelmezzük. Ugyanakkor feltételezzük, hogy az ember biológiai természetének része maga a másokra való odafigyelés, a társas építkezés s a kultúraalakítás, valamint a kulturális érzékenység.

A kézikönyv a pszichológia különböző területeit egy újfajta szemléletben és elrendezésben mutatja be. Kötetünk szervezőelve négy szempont, vagy ha tetszik, négy megközelítési mód: a társadalom, a neurobiológiai aspektusok, a fejlődés és az evolúció. Ugyanakkor magukat a témákat is igyekszünk innovatívan kezelni. A témaszerkezet nem szokványos, hanem a pszichológiai egységes természettudományos, kulturális és társadalmi kezelésből indul ki.

A kötet lineáris rendjében ugyanakkor a négy közös szempont eltérő súllyal szerepel. A hangsúly az első fejezetekben a lélek biológiáján, majd a megismerő emberen, az embert mozgató tényezőkön, a társas alakulatokon, kultúra és az ember kapcsolatának elemzésén – beleértve a siker és kudarc, s az emberi politikum pszichológiai dinamikáját – végül az emberi sokféleség pszichológiáján van.

Könyvünk egyszerre szól az érdeklő nagyközönségnek, akik számára kiinduló fogódzó a pszichológiához, és szól a szakmaibb közönséghez, pszichológusokhoz, pedagógusokhoz, orvosokhoz, szociológusokhoz is, akik számára elgondolkoztató szintézisjavaslat kíván lenni.

Hivatkozás: https://mersz.hu/pleh-pszichologia-kezikonyv//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave