Pléh Csaba (szerk.)

Pszichológia


Antropológiai kutatások a versengéssel kapcsolatban

A versengés kulturális különbségeivel legkorábban Ruth Benedict (1934), valamint Margaret Mead (1937) és antropológus kollégái kezdtek foglalkozni. Antropológiai megközelítésüket a „kulturális mintázatok” (Benedict, 1934) feltárásának igénye jellemezte. Benedict (1941; lásd Maslow–Honigman, 1970) a versengést kifejezetten társadalmi konstruktumnak tartotta (vagyis az evolúciós eredetet tagadva), úgy vélte, hogy a versengést a társadalmi és gazdasági struktúra határozza meg és írja elő. A magas társas szinergiájú társadalmakban az intézmények úgy épülnek fel, hogy a javakból kölcsönösen részesüljenek a társadalom tagjai, és vannak alacsony szinergiájú társadalmak, amelyekben az egyik egyén győzelmet arat a másik felett, ennek eredménye az is, hogy a javakból egyenlőtlenül részesülnek, és aki többet tud megszerezni, annak az a célja, hogy legyőzze és ártalmatlanítsa a riválisát. Az egymás legyőzésének a vágya mind a társadalom tehetősebb, mind a szegényebb rétegeiben nem személyes szándék, hanem a társadalmi struktúrából következik.

Pszichológia

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2021

ISBN: 978 963 454 639 9

A pszichológia korunk egyszerre népszerű tudománya és köznapi életünket alakító hivatása. Évente idehaza is sok tucat új könyv mutatja be a pszichológia tudományának egy-egy fejezetét, illetve ajánl segítséget az önirányításhoz. A Pszichológia kézikönyv ennél kicsit nagyobbra tör, próbál eligazítást adni a mai lélektan sok fogalmat, megközelítést és módszert használó kavalkádjában.

A pszichológia megértéséhez és műveléséhez sok szakág és szakma együttműködésére van szükség. Az ember lelki világát mi az ember természeti, biológiai kereteiben értelmezzük. Ugyanakkor feltételezzük, hogy az ember biológiai természetének része maga a másokra való odafigyelés, a társas építkezés s a kultúraalakítás, valamint a kulturális érzékenység.

A kézikönyv a pszichológia különböző területeit egy újfajta szemléletben és elrendezésben mutatja be. Kötetünk szervezőelve négy szempont, vagy ha tetszik, négy megközelítési mód: a társadalom, a neurobiológiai aspektusok, a fejlődés és az evolúció. Ugyanakkor magukat a témákat is igyekszünk innovatívan kezelni. A témaszerkezet nem szokványos, hanem a pszichológiai egységes természettudományos, kulturális és társadalmi kezelésből indul ki.

A kötet lineáris rendjében ugyanakkor a négy közös szempont eltérő súllyal szerepel. A hangsúly az első fejezetekben a lélek biológiáján, majd a megismerő emberen, az embert mozgató tényezőkön, a társas alakulatokon, kultúra és az ember kapcsolatának elemzésén – beleértve a siker és kudarc, s az emberi politikum pszichológiai dinamikáját – végül az emberi sokféleség pszichológiáján van.

Könyvünk egyszerre szól az érdeklő nagyközönségnek, akik számára kiinduló fogódzó a pszichológiához, és szól a szakmaibb közönséghez, pszichológusokhoz, pedagógusokhoz, orvosokhoz, szociológusokhoz is, akik számára elgondolkoztató szintézisjavaslat kíván lenni.

Hivatkozás: https://mersz.hu/pleh-pszichologia-kezikonyv//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave