Pléh Csaba (szerk.)

Pszichológia


A szótár és a szókincs eltérései a két nem között

Általában igaz, amit a szülői tapasztalat is alátámaszt, hogy a lányok hamarabb kezdenek el beszélni; kevesebb közöttük a nyelvi fejlődési zavar és a diszlexia, és általában jobban olvasnak. Már a spontán beszéd korai szakaszában kimutatható, hogy a szókincsben a lányoknál hamarabb megjelenik a szókincsrobbanás. Le Normand, Parisse és Cohen (2008) több mint 300 francia gyermeknél mutatták ki, viszonylag kis spontán beszéd mintavétellel, a lányok gyorsabb szókincsfejlődését, mind az összes használt szó, mind a szókincs variabilitása tekintetében. A fiúk csak 40 hónapos korukban érik utol a lányokat a szókincs tekintetében. Huttenlocher és munkatársai (1991) néhány tucat 1,5–3 év közötti gyermek longitudinális mintáján mutatták ki, hogy a fiúknál hamarabb áll elő a szótári megugrás. Ugyanakkor 4-5 éves gyermekeknél az általános nemi különbség már nem látható (Huttenlocher és mtsai, 2010). A lányok gyorsabb szókincsfejlődésének van egy paradox nyelvtani hatása is a korai elsajátításban. Hartshorne és Ullman (2006) számos longitudinális nyelvfejlődési anyagot elemeztek újra abból a szempontból, hogy fiúknál vagy lányoknál gyakoribb-e a rendhagyó igék túláltalánosítása (eszik – evett helyett eszett). Lányoknál a hibázás 6%-os, fiúknál csak 2%-os. Ez azért paradox hatás, mert összefügg a szomszédsági hatással, azzal, hogy a szókincsben sok hasonló szabályos alak is van. Vagyis a lányok nagyobb túláltalánosítása könnyebben mozgósítható és nagyobb szókincsük következménye.

Pszichológia

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2021

ISBN: 978 963 454 639 9

A pszichológia korunk egyszerre népszerű tudománya és köznapi életünket alakító hivatása. Évente idehaza is sok tucat új könyv mutatja be a pszichológia tudományának egy-egy fejezetét, illetve ajánl segítséget az önirányításhoz. A Pszichológia kézikönyv ennél kicsit nagyobbra tör, próbál eligazítást adni a mai lélektan sok fogalmat, megközelítést és módszert használó kavalkádjában.

A pszichológia megértéséhez és műveléséhez sok szakág és szakma együttműködésére van szükség. Az ember lelki világát mi az ember természeti, biológiai kereteiben értelmezzük. Ugyanakkor feltételezzük, hogy az ember biológiai természetének része maga a másokra való odafigyelés, a társas építkezés s a kultúraalakítás, valamint a kulturális érzékenység.

A kézikönyv a pszichológia különböző területeit egy újfajta szemléletben és elrendezésben mutatja be. Kötetünk szervezőelve négy szempont, vagy ha tetszik, négy megközelítési mód: a társadalom, a neurobiológiai aspektusok, a fejlődés és az evolúció. Ugyanakkor magukat a témákat is igyekszünk innovatívan kezelni. A témaszerkezet nem szokványos, hanem a pszichológiai egységes természettudományos, kulturális és társadalmi kezelésből indul ki.

A kötet lineáris rendjében ugyanakkor a négy közös szempont eltérő súllyal szerepel. A hangsúly az első fejezetekben a lélek biológiáján, majd a megismerő emberen, az embert mozgató tényezőkön, a társas alakulatokon, kultúra és az ember kapcsolatának elemzésén – beleértve a siker és kudarc, s az emberi politikum pszichológiai dinamikáját – végül az emberi sokféleség pszichológiáján van.

Könyvünk egyszerre szól az érdeklő nagyközönségnek, akik számára kiinduló fogódzó a pszichológiához, és szól a szakmaibb közönséghez, pszichológusokhoz, pedagógusokhoz, orvosokhoz, szociológusokhoz is, akik számára elgondolkoztató szintézisjavaslat kíván lenni.

Hivatkozás: https://mersz.hu/pleh-pszichologia-kezikonyv//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave