Pléh Csaba (szerk.)

Pszichológia


A csoporteredet mint kapcsolatszervező

Mint fentebb láttuk, a hálózatkutatás én-központú (ego-centered) megközelítése az egyénből indul ki, és az egyén körül szerveződött kapcsolatrendszer érdekli. Ennek a megközelítésnek egy csoportszempontokat is szintetizáló irányzata Robin Dunbar és munkatársai nevéhez fűződik. Dunbarnál az embereket összekötő kapcsolatrenszer nem egy külső, az embertől független hálózati struktúra, hanem olyannyira az ember pszichológiai sajátja, hogy egyenesen ezt véli az emberré válás kulcsának (Dunbar, 1993). Eszerint a csoportban élő fajoknál a többi egyed közelsége ugyan előnyt jelentett az utódnemzés és utódnevelés, illetve a ragadozóktól való védelem során, de a növekvő csoportok egyre komplexebb kapcsolatrendszereiben való eligazodás szelekciós nyomást jelentett a kapcsolatok menedzselését lehetővé tevő mentális képességek és ezen keresztül a neurális kapacitások terén. Összehasonlító vizsgálatokban kapcsolatot találtak a csoportnagyság és az agytérfogat között mind fajokon belül, mind pedig fajok között (Dunbar, 2012). Az emberi agyméret és mentális képességek (egy részének) magyarázata eszerint az emberré válás során a fajunkra jellemző csoportlét és a szoros kötődések rendszere volt (Dunbar–Shultz, 2007).

Pszichológia

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2021

ISBN: 978 963 454 639 9

A pszichológia korunk egyszerre népszerű tudománya és köznapi életünket alakító hivatása. Évente idehaza is sok tucat új könyv mutatja be a pszichológia tudományának egy-egy fejezetét, illetve ajánl segítséget az önirányításhoz. A Pszichológia kézikönyv ennél kicsit nagyobbra tör, próbál eligazítást adni a mai lélektan sok fogalmat, megközelítést és módszert használó kavalkádjában.

A pszichológia megértéséhez és műveléséhez sok szakág és szakma együttműködésére van szükség. Az ember lelki világát mi az ember természeti, biológiai kereteiben értelmezzük. Ugyanakkor feltételezzük, hogy az ember biológiai természetének része maga a másokra való odafigyelés, a társas építkezés s a kultúraalakítás, valamint a kulturális érzékenység.

A kézikönyv a pszichológia különböző területeit egy újfajta szemléletben és elrendezésben mutatja be. Kötetünk szervezőelve négy szempont, vagy ha tetszik, négy megközelítési mód: a társadalom, a neurobiológiai aspektusok, a fejlődés és az evolúció. Ugyanakkor magukat a témákat is igyekszünk innovatívan kezelni. A témaszerkezet nem szokványos, hanem a pszichológiai egységes természettudományos, kulturális és társadalmi kezelésből indul ki.

A kötet lineáris rendjében ugyanakkor a négy közös szempont eltérő súllyal szerepel. A hangsúly az első fejezetekben a lélek biológiáján, majd a megismerő emberen, az embert mozgató tényezőkön, a társas alakulatokon, kultúra és az ember kapcsolatának elemzésén – beleértve a siker és kudarc, s az emberi politikum pszichológiai dinamikáját – végül az emberi sokféleség pszichológiáján van.

Könyvünk egyszerre szól az érdeklő nagyközönségnek, akik számára kiinduló fogódzó a pszichológiához, és szól a szakmaibb közönséghez, pszichológusokhoz, pedagógusokhoz, orvosokhoz, szociológusokhoz is, akik számára elgondolkoztató szintézisjavaslat kíván lenni.

Hivatkozás: https://mersz.hu/pleh-pszichologia-kezikonyv//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave