A manapság is igen népszerű graduális elmélet a nemzetközivé válást egy lineáris és szekvenciális, szakaszokból álló folyamatnak tekinti. Ennek a felfogásnak is két megközelítése terjedt el, az Uppsala-modell (Johanson–Vahlne 1977) és az innovációval kapcsolatos nemzetköziesedési modell (I-modell) (Cavusgil 1980, Reid 1981). Az Uppsala-modell a nemzetköziesedést egy fokozatos tanulási folyamatként fogja fel és a nemzetközivé válás fókuszába a fokozatosan megszerzett tapasztalatokat helyezi, amely révén a vállalat a fizikai távolság mellett a pszichológiai távolságot is csökkenteni tudja (Johanson–Vahlne 1977). Az összegyűjtött tudás integrálásával, a külföldi piacokon szerzett tapasztalatokból, a vállalat javítja a döntéshozatali folyamatát. A nemzetközivé válás tehát döntések sorozatának eredménye.

Az Uppsala-modell kisvállalati alkalmazása szerint egy tipikus MKKV négy különálló szakaszon halad át a nemzetköziesedési folyamata során (Johanson és Wiedersheim-Paul 1975):

Az újabb kutatások azonban azt mutatják, hogy a vállalatok nem feltétlenül követnek ilyen következetes mintát nemzetközivé válásuk folyamatában, mint ami az Uppsala-modellből következne (Benito–Welch 1994). Lu és Beamish (2001) kiemeli „az újdonság tanulási hatását” azon MKKV-k esetében, amelyek viszonylag fiatalon nemzetközivé válnak. Minél hamarabb válik nemzetközivé az MKKV, annál könnyebb a nemzetközi környezetben való tanulás, annál gyorsabb a vállalat növekedése. Egyes vállalatok közvetlenül leányvállalatok révén jönnek létre, más szervezetek „átugorhatnak” vagy megkerülhetnek bizonyos köztes szakaszokat, például a közvetlen exporttól a leányvállalatok létrehozásáig (Wolff–Pett 2000). De arra is találunk példát, hogy egyes vállalkozások megállítják a nemzetközivé válás folyamatát, mielőtt elérnék az utolsó szakaszt (Gankema et al. 2000).

Az MKKV-k a nemzetközivé válás más, kevesebb erőforrást igénylő és kevesebb kockázattal járó formáit is fontolóra vehetik. A globális értékláncokba (GVC-kbe) való integráció jó lehetőséget teremt a nemzeti határokon túli piacokhoz való hozzáférés nehézségeinek leküzdésére (Del Prete–Rungi 2015). Az MKKV-k a köztes termékek exportálásával csatlakozhatnak a globális értékláncokhoz áruk vagy szolgáltatások közvetlen értékesítésével (közvetlen részvétel), vagy egy helyi vállalat vagy multinacionális vállalat inputanyaggal való ellátásával, mely a közvetett export (közvetett határidős részvétel). A GVC-kbe való integráció ezen formái nem feltétlenül zárják ki egymást. Egyes MKKV-k közvetlenül és közvetve is exportálnak, ami rávilágít a nemzetköziesedés lehetséges formáinak kiegészítő jellegére (Nguyen et al. 2012). A mikro-, kis- és középvállalkozásoknak két módon van lehetőségük a globális értékláncokban való részvételre. Először is, közvetlenül részt vehetnek a GVC-kben azáltal, hogy saját termelési folyamataik alapanyagaként termékeket importálnak. A részvételnek ezt a formáját közvetlen utólagos részvételnek nevezik. Másodszor, a KKV-k részt vehetnek a GVC-kben azáltal, hogy importált alapanyagokat felhasználó helyi vállalkozásoktól szereznek be termékeket.

Az internet és az online megoldások széles körű elterjedésével párhuzamosan megjelentek a globálisnak született (born global) vállalatok is, amelyek nem mennek végig a nemzetköziesedés lépcsőfokain, hanem már az alapítástól kezdve egyszerre több ország piacán vannak jelen (Rennie 1993). A globálisnak született vállalatok jelenléte leginkább az információtechnológia területén érhető tetten, ahol az érintett vállalatok jellemzően az alapítást követő három éven belül kilépnek a nemzetközi piacra, és bevételeik legalább 25%-át onnan teremtik elő (Knight 2001).

A technológiai fejlődés eredményeként, a digitalizáció révén az elektronikus, platformalapú kereskedelem lehetővé teszi az MKKV-k számára, hogy globális rálátással rendelkezzenek a piacokra, hogy hozzáférjenek fontos piaci információkhoz és piacra jussanak a digitalizációt megelőző időszakhoz képest akár jóval alacsonyabb költségek mellett (Lendle–Olarreaga 2017). A digitális technológiák a költségek csökkentésén kívül közvetve más módon is fokozhatják az MKKV-k nemzetközi jelenlétét. A kisvállalkozások méretnövelése, beleértve a „born global” jelenséget, amelyet néha „mikromultiként” emlegetnek, az egyik kiemelt módja annak, hogy az MKKV-k beléphessenek a nemzetközi piacokra és értékláncokba (Cusolito et al. 2016). A mikromultinacionális vállalatoknak a korábbiakhoz képest sokkal kisebb kritikus méret szükséges, hogy a külföldi terjeszkedés útjára lépjenek (OECD 2018).

Az innovációs nemzetköziesedési modell (I-modell) a nemzetközivé válást egy olyan folyamatként fogja fel, amelynek szakaszai megegyeznek az új termékek bevezetésének szakaszaival. A modell minden egyes szakaszt innovációként fog fel. Lim és szerzőtársai (1991) ötszakaszos modellje egy jó példa erre a megközelítésre:

A hálózati megközelítés az uppsalai iskolából fejlődött ki. Johanson és Vahlne (1990) korábbi modelljét újravizsgálva tapasztalták, hogy a nemzetköziesedés a vállalat hálózatban elfoglalt helyétől is függ. A pénzügyi, technológiai és kereskedelmi, know-how kapcsolatok kialakítása a hálózat többi partnerével lehetővé teszi a vállalatok számára, hogy fokozatosan kiterjesszék kapcsolataikat és tevékenységüket saját területükről egészen a nemzetközivé válásig. Ebben partnerek lehetnek nem csupán a beszállítók, vásárlók, hanem kormányzati szervek, egyetemek, kutatóközpontok is. A kapcsolatok révén a nemzetközi tapasztalatok hiánya kompenzálható. Így Johanson és Mattson (1988) a nemzetközivé válást egy kumulatív folyamatnak tekintik, amelyben a kapcsolatokat kialakítják, fejlesztik és folyamatosan fenntartják a vállalat céljainak elérése érdekében.

Az egyes elméletek önmagukban nem képesek átfogó képet nyújtani az MKKV-k nemzetköziesedési összetettségéről. Ezért számos kutató a megközelítések kombinációját használta a nemzetköziesedés magyarázathoz (Bell et al. 2003, Coviello–Munro 1997). Laghzaoui (2011) az erőforrás- és kompetenciaalapú megközelítést tekinti az elméletek közös nevezőjének, az elméletek összekötését, az elméletek hozzájárulásainak egységesítését és az MKKV-k nemzetközivé válásának magyarázatát lehetővé tévő megközelítésnek. Mint azt a 4. fejezetben bemutattuk, a stratégiai erőforrások ritka, tartós, sajátos, nehezen átadható és nehezen másolható erőforrások (Amit–Schoemaker 1993).

A nemzetközivé válás folyamata során az erőforrások és kompetenciák az összekötő tényezők, hiszen a nemzetközivé válás szükségessé teszi a vállalat erőforrásainak és kompetenciáinak mobilizálását belső és külső szinteken egyaránt. Azok az MKKV-k, amelyek megfelelő ismeretekkel rendelkeznek a nemzetközi piacokról, vagy e tudás elsajátításának és tanulásának hatékonyságával, „át tudják lépni” a nemzetköziesedés köztes szakaszait (Gankema et al. 2000). A vezetői erőforrások, a pénzügyi és a technológiai erőforrások különösen fontosnak tűnnek a külföldi piacokon rejlő lehetőségek felismeréséhez és követéséhez. A hálózatokban kialakított kapcsolatok is nagy jelentőséggel bírnak az információ megszerzése vagy más erőforrásokhoz való hozzáférés szempontjából. Lehetővé teszik a külföldi partnerekkel való kapcsolattartást, ami az MKKV-kat a tevékenységük nemzetközivé válásához vezeti. A szakaszos megközelítések által elfogadott központi magyarázó tényező a külföldi piacokon szerzett tapasztalatokból szerzett tudás. Ez lehetővé teszi a pszichológiai távolság csökkenését és ezáltal az új piacok felé való terjeszkedést. Az erőforrások és kompetenciák koncepciója szerint az előnyök a vállalat által ellenőrzött megfogható erőforrások. A társadalmi kapcsolatok a hálózati megközelítésen belül kaptak kiemelt szerepet. A magasan specializált és átruházható (tehát nem túlságosan stratégiai) erőforrások birtoklása elengedhetetlen a hálózatokban való létezéshez (Vesalainen et al. 1999). Ugyanakkor a hálózatosodás nemcsak a hálózatok, hanem a vállalatok és a vállalatok közötti kapcsolatokat is jelenti; ezeket az erőforrásokat csak akkor lehet teljes mértékben kiaknázni, ha az MKKV jelentős hálózatépítési kapacitással rendelkezik. Az erőforrások és a kompetenciák szemszögéből a hálózatokban kialakított kapcsolatok immateriális erőforrásnak tekinthetőek.

Mindezek az elméleti megközelítések, amelyek magyarázzák az MKKV-k nemzetközivé válásának dinamikus folyamatát, implicit vagy explicit módon az erőforrások és a kompetenciák fogalmán alapulnak. A nemzetközivé válás folyamata tehát a különféle erőforrások és az MKKV-k által ellenőrzött kompetenciák kombinációjának a függvénye (Laghzaoui 2011).