Ahhoz, hogy a digitalizáció hatását a vállalati méretstruktúrára meg tudjuk érteni, vissza kell nyúlnunk Ronald Coase (1937) vállalatelméletéhez. Coase, szemben a klasszikus mikroökonómiai gondolkodással, azt gondolta, hogy a piaci szisztéma használata nem költség nélküli. A termelési költségeken felül tranzakciós költségek merülnek fel a keresés, az információhoz jutás, az alkudozás, a szerződések teljesítése miatt is. A vállalatok ezeken a költségeken spórolhatnak, ha saját maguk állítják elő a termeléshez szükséges termékeket. Természetesen ez is belső szervezési költségekkel jár. Ha a tranzakciós költségek magasak, akkor azok, a jórészt nagyvállalatok lesznek hatékonyak, amelyek képesek a termelési lánc minél nagyobb részét ellenőrzésük alá vonni. Ha viszont a tranzakciós költségek csökkennek, akkor megéri a piacról beszerezni a termékeket. Ekkor a vállalatok inkább kisebb méretűek lesznek. A digitális technológiák az informális – az adatok tárolási, a számolási és a továbbítási – költségeket jelentősen csökkentették. Ezek tulajdonképpen olyan költségtételek, amelyek a piaci szisztéma használatával kapcsolatosak (Schlegel–Schuppli 2021). Így a digitalizáció a kisvállalatok térnyerését segítette elő.

A digitalizáció hatására viszont egy másik szervezeti innováció is történt, amely egyszerre támogatta a kisvállalatok további előtérbe kerülését, ugyanakkor hozzájárult a nagyvállalatok, sohasem látott gazdasági erejű szervezetek létrejöttéhez: ez pedig a platformizáció. Ameddig az első ipari forradalom fő szervezeti egysége a gyár (factory), a 19–20. század menedzseri forradalma létrehozta a vállalatot (corporation), addig az információs technológiai forradalom domináns szervezete a platform (Acs et al. 2021). A platformizáció, ahol a digitális piac maga a szolgáltatás, amit a vállalat nyújt. A platform az ügyfelek közötti közvetítőként működik, képes hatékonyan egymáshoz illeszteni a két felet, legyenek azok felhasználók, eladók vagy vevők. Ugyanakkor a platform a kereskedés hatékonyságát is növeli a keresési, a szállítási, a nyomon követési és ellenőrzési költségek csökkentése révén (Goldfarb–Tucker 2019).

A platform működtetője jellemzően kis szolgáltatási díjat számít fel. Ugyanakkor képes arra, hogy nagyszámú ügyfelet szolgáljon ki egyszerre. Sőt, minél több ügyfele van, annál hatékonyabb lehet a keresés és az ügyfelek egymásra találása, egymáshoz illeszkedése. Ezt hívjuk hálózati hatásnak. A Facebook, a Google, az Amazon, a Microsoft vagy az Apple egyenként sok százmilliós, sőt milliárdos felhasználóval rendelkezik. Ameddig a platformot működtető vállalatok sokszor gigászi méretűek, addig az ügyfelek jellemzően magánszemélyek vagy kisvállalatok. Számos kisvállalat használja például hatékonyan a Facebook hirdetési lehetőségeit. Sőt, korábban nem vagy csak kismértékben piacosított tevékenységek is megtalálják a helyüket a platformokon. Az Uber sofőrjei jellemzően részmunkaidőben tevékenykednek, hasonlóan a sufnigazdaság (gig economy) szereplőihez, a takarítókhoz vagy szerelőkhöz. Ezek a kis szereplők azonban jellemzően ki vannak szolgáltatva a platform működtetőjének, aki a részvételi kondíciókat és a díjfizetést is szabályozza. A platformok ugyanakkor megkönnyíthetik a kezdő és a kisvállalatok finanszírozási forráshoz jutását. A közösségi finanszírozás (crowdfunding) vagy a mikrofinanszírozás és személyközi hitelezés mind platform alapon működik (Kuti–Madarász 2014, Dömötör–Ölvedi 2021).

A digitális forradalom felerősítette a globalizációs folyamatokat. A globalizáció magába foglalja a gazdasági és ipari integrációt a hazai ország és a világ többi része között (Liñán–Paul–Fayolle 2020). A globalizáció része a nemzetköziesedés, a termékek, szolgáltatások adaptálása a külpiacokra. Még a 2000-es évek elején is az a felfogás dominált, hogy a nemzetköziesedés a (multinacionális) nagyvállalatok játszótere, a kisvállalatok pedig csupán helyileg vagy legfeljebb regionális szempontból mérvadók (Etemad–Wright–Dana 2001). A globalizáció, a technológiai fejlődés, a digitalizáció és főleg az internet terjedése arra ösztönözi/kényszeríti a kisvállalatokat, hogy más országok piacán is megjelenjenek (Dabić et al. 2020). Az ilyen körülmények között lokálisnak tűnő verseny könnyen globálissá válhat a kereskedésre alkalmas (traded) termékek esetében. A digitalizáció felszabadítja a vállalatokat a szállítási kötöttségek alól is, így növeli alkalmazkodóképességüket. Ez jól látszott a 2020-as COVID-válság idején, ahol a digitális alapon működő szervezetek piacokat nyertek, a hagyományos vállalatok pedig piacokat vesztettek (Autio–Mudambi–Yoo 2021).

A fokozódó digitalizáció és a globalizáció nyomán azt gondolnánk, hogy a hely jelentősége csökken, hiszen ugyanazokat a tevékenységeket immár a világ sok helyén lehet végezni, és az internet segítségével könnyen kapcsolatba lehet kerülni másokkal. Az online munkavégzés főleg a COVID-válság kapcsán vált mindennapos gyakorlattá (Almeida–Santos–Monteiro 2020). Ezzel szemben az elmúlt időszakban a földrajzi hely szerepe felértékelődött, a regionális különbségek pedig fokozódtak mind az országok között, mind az országokon belül. A globális iparágakban sokszor ugyanazok a multinacionális vállalatok a világot egységes egészként kezelve versenyeznek. A másik oldalról viszont megnőtt a helyi beágyazottság, a lokális együttműködések szerepe is a versenyelőnyök megszerzésében és megtartásában. Az új munkamegosztás tovább növelte a regionális különbségeket. A fejlett régiók magas szinten specializálódtak olyan magas hozzáadott értékű iparágakra, ahol a lokális erők kedvező feltételeket biztosítottak, a kevésbé jövedelmező tevékenységek pedig a kevésbé fejlett, elmaradottabb régiókba kerültek. Felértékelődtek a tudásalapú, tudásintenzív tevékenységek és iparágak, ahol az agglomerációs hatások1 különösen fontosak (Lengyel 2006). Ezen erővonalak mentén polarizálódtak a kisvállalatok is: a fejlettebb, nagyvárosi körzetekben a klaszteresedés tovább erősödött, kedvező feltételeket teremtve a tudásintenzív és a nagyvállalatoknak bedolgozó kisebb szervezeteknek. A leszakadó régiók kisvállalatai pedig a csökkenő/stagnáló helyi keresletet igyekeznek kielégíteni a globalizáció támasztotta fokozódó versenyfeltételek között.

A helyi vállalatok fejlődését befolyásoló környezet kutatása és felfogása is változott. Ezzel párhuzamosan mind a kisvállalati politikai prioritások, mind az eszközök átalakultak. Isenberg (2010) és Stam (2015) szerint az önfoglalkoztatás és a kisvállalatok támogatása helyett a vállalkozásra, vállalkozói szervezetekre kellene helyezni a hangsúlyt. A vállalkozói ökoszisztéma alapelve, hogy olyan támogató környezetet kell létrehozni, amely az innovációt, a magas növekedési potenciálú vállalatok létrehozását támogatja egy meghatározott földrajzi régióban. A vállalkozói ökoszisztéma maga is komplex, amely magába foglalja a piacokat, a helyi infrastruktúrát, a formális és informális támogató intézményrendszert, a politikai döntéshozókat, a kormányzati szerveket, a vállalkozást és kisvállalatot támogató ügynökségeket, a finanszírozókat, az oktatási intézményeket, különös tekintettel az egyetemekre, illetve a kutatókat-fejlesztőket is. Az ökoszisztéma-felfogás szerint ezek az önmagukban is komplex elemek ráadásul egymással is szoros kapcsolatban állnak. A sikeres ökoszisztémákban ezek az elemek egymást erősítik. Ugyanakkor az ökoszisztéma-elemek különböző kombinációkban is eredményesek lehetnek, minden régiónak saját magának kell megtalálni a számára leginkább megfelelő konfigurációt, amely révén az ökoszisztéma saját maga is organikusan tud fejlődni, és lehetővé teszi az adott területen belül a szervezetek számára az információhoz, a pénzügyi, a humán és az innovációs erőforrásokhoz történő hozzáférést. Ennek megfelelően ez a felfogás tagadja, hogy a sikeres ökoszisztémák, mint amilyen a híres Szilícium-völgy, másolhatók.

Az innovációs felfogásában és a politikában is változások következtek be. A zárt, vállalaton belüli innovációs modellek helyett előtérbe kerültek a kooperációkra, vállalati együttműködésekre épülő nyílt innovációs rendszerek, amelyek erősítették a – főleg a csúcstechnológiák kidolgozásában jeleskedő – kisvállalatokat (Radziwon–Bogers 2019). A másik oldalról a csúcstechnológiák kidolgozását és adaptálását preferáló és a sikeres példákat másolni, adaptálni próbáló politikáktól, a 2010-es években megjelentek a helyi adottságokon, meglevő innovációkon alapuló intelligens szakosodási stratégiák. Ennek lényege, hogy a támogatásokat a régiók sajátosságaihoz kell illeszteni, olyan iparágakat támogatva, ahol az adott régiónak és az ott levő szervezeteknek innovációs tapasztalata és versenyelőnye van. A koncepció szerint a gazdasági szerkezet megújítása a vállalkozói felfedező folyamat révén, mintegy alulról szerveződve valósul meg (Polónyi-Andor 2020).

Az alábbiakban a 2.2. táblázat foglalja össze a legfontosabb változásokat a kisvállalatok felfogásáról az 1960-as évektől napjainkig.