14.4. A CSALÁDI VÁLLALATI GENERÁCIÓVÁLTÁS

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Ahogy koncepcionális modellünkben látható, a családi vállalatok egyik alapvető jellemvonása, hogy a tulajdonos/alapító visszavonulásakor a vállalat tulajdonjogát, illetve a vezetést családon belül kívánják tartani. Az ő esetükben nem a vállalat értékesítésével megszerezhető profit a szempont, hanem az, hogy amit az évek során kemény munkával felépítettek, az a későbbiekben is a család jólétét szolgálja. Így a legtöbb esetben a vállalat piaci értékesítése nem valószínű, sokkal inkább a családon belül tartás a cél. Az utódlási kérdések igen nagy hangsúlyt kaptak az elmúlt években a sikeres vállalatokat folytatni kívánó családok körében. Ráadásul számos vállalat esetében még manapság is kiemelt fontossággal kezelik a generációváltás problematikáját, annak aktualitása miatt.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Az Európai Bizottság (2009) szakértői csoportja szerint nagyon sok tényező hathat a generációváltás megvalósítására. Ilyen befolyásoló elemek lehetnek például a család és a vállalat mérete vagy a vállalat életkora. Annak ellenére, hogy az utódlásra léteznek jól bevált – „best practice” – módszerek, mégis saját vállalatunkra kell specializálnunk az átörökítés folyamatát, amihez a témában íródott tanulmányok segítséget nyújthatnak. A szakértői csoport úgy véli, hogy egy igen specifikus aspektusa az utódlási folyamatnak a tulajdonosi jogok, a tulajdon átadása. Ugyanis a családi vállalatok tulajdonosai úgy gondolják, hogy nem csupán tőkével rendelkeznek, hanem felelősséggel is vannak az embereik, termékeik és az ügyfeleik iránt. Ezek a tulajdonosok nem csak eszközöket, inkább egyfajta vagyont adnak át az utódnak, amit a család már generációk óta épít, fejleszt (Bogáth 2013). A nagy fokú érzelmi kötődés miatt különös figyelmet kell szentelni az utódlásnak. Ez nem egyetlen esemény a vállalat életében, hanem egy hosszú folyamat, amelyet tudatosan elő kell készíteni és meg kell tervezni a siker érdekében.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A Csákné Filep – Pákozdi (2012) szerzőpáros tanulmánya szerint az alábbi lehetőségei vannak egy családi vállalat tulajdonosának a vállalat átörökítése esetén:

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

  • a tulajdonosok kinevezhetnek egy családtagot;
  • átmeneti menedzsert bízhatnak meg;
  • szakembert bíznak meg a vállalat irányításával;
  • kilépnek a piacról a vállalat teljes vagy részleges értékesítésével;
  • a vállalat végelszámolása;
  • vagy nem tesznek semmit.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Ahogy a felsorolásban látjuk, a tulajdonosi szerkezettől függően számos lehetőség áll rendelkezésre a vállalatok családon belül tartására. Szerencsés esetben van a családban egy vagy több megfelelően kvalifikált utód, aki hajlandó is tovább vezetni a vállalatot. De még így is rengeteg kihívással kell szembenéznie a visszavonuló tulajdonosnak. Ward (1997) szerint nagyon fontos, hogy az idősebb vezető támogassa az utódot a változás kultúrájának kialakításában. Arra kell összpontosítani, hogy csapatként hogyan tudnak hozzájárulni a vállalat sikeréhez. A szervezeti változások koordinálása nehéz feladat, elengedhetetlen, hogy a vezetők támogassák egymást ennek felépítésében. Előnyös lehet, ha a potenciális utód megismer más szervezeti kultúrát is, és ha a saját családi vállalatba való belépés előtt máshol is vállal munkát. Mindezek mellett nélkülözhetetlen egy időpont kitűzése, amikor az előd az iránytást, valamint a felelősséget is átadja az utód, vagyis a következő generáció számára. Így van ideje mindkét félnek lelkiekben és fizikálisan is felkészülni a generációváltásra. Ennek köszönhetően elkerülhetünk számos vitás helyzetet, ami a vállalat működése szempontjából később előnytelen körülményeket szülne. Rendkívül fontos a folyamatos kommunikáció, az új generációnak csapatként kell működnie. Mindenekelőtt azt kell szem előtt tartani, hogy a családi kapcsolat fontosabb, mint az optimális üzleti döntés meghozatala, mert hosszú távon ez az, amire építeni lehet. Az utódlást szükséges előre jól megtervezni, de ez nem könnyű feladat: a szakemberek szerint a családi vállalatok mindössze 30%-a éli túl az első generációváltást, és csupán 15%-uk a másodikat. Az utódlás alapos tervezésének eredményeként javulhat a családi vállalat teljesítménye (Wahjono et al. 2014).
 
Tartalomjegyzék navigate_next
Keresés a kiadványban navigate_next

A kereséshez, kérjük, lépj be!
Könyvjelzőim navigate_next
A könyvjelzők használatához
be kell jelentkezned.
Jegyzeteim navigate_next
Jegyzetek létrehozásához
be kell jelentkezned.
    Kiemeléseim navigate_next
    Mutasd a szövegben:
    Szűrés:

    Kiemelések létrehozásához
    MeRSZ+ előfizetés szükséges.
      Útmutató elindítása
      delete
      Kivonat
      fullscreenclose
      printsave