A második tényező, az ösztönzők a vállalat belső tényezőivel, rendelkezésre álló erőforrásaival kapcsolatosak: ezek a vállalat számára olyan egyedi versenyelőnyt biztosíthatnak, amelyek valószínűsítik, hogy a nemzetközi piacokra lépés sikeres lesz. Kadrolkar (2011) a globális és a helyi versenynyomást tekinti a nemzetköziesedés legerősebb hajtóerejének. A nemzetköziesedést ösztönző tényezők lehetnek reaktívak és proaktívak. A reaktív ösztönzők általában valamilyen – negatív vagy váratlan – változásra történő reagálás tényezőit tartalmazzák. Olyan klasszikus esetek sorolhatók ide, mint a kedvezőtlen belpiaci változások, a helyi, hazai kereslet beszűkülése, a kihasználatlan termelési kapacitások vagy a raktárkészlet felduzzadása. Ugyanakkor a vállalat kedvező elhelyezkedése, például országhatárhoz, kikötőhöz, forgalmas csomóponthoz közeli lokációja önmagában is felvetheti a külpiacra lépés lehetőségét, főként, ha más sikeres példák is akadnak a vállalat környezetében. A valutaárfolyam-ingadozás előnyeinek kihasználását is idesorolhatnánk, ugyanakkor ez nem feltétlenül a kisebb méretű szervezetek számára ajánlott. Említést érdemelnek még az olyan események is, mint a váratlan külpiaci megrendelés valamely partneren keresztül.