ÖSSZEFOGLALÁS

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A kisvállatokról szóló könyv első fejezete a kisvállalatok piacgazdaságban betöltött helyének és szerepének bemutatásról szólt, történelmi szemléletben. A célunk az volt, hogy átfogó képet nyújtsunk az MKKV-k működéséről és legfontosabb jellemzőikről. Ismertettük a legfontosabb MKKV-szektorhoz köthető fogalmakat, bemutattuk a vállalat és a vállalkozás, valamint a kisvállalat és a nagyvállalat közötti legfontosabb különbségeket. Ismertettük a kisvállalatok legfontosabb minőségi ismertetőjegyeit és meghatároztuk statisztikai besorolásuk alapját. Bemutattuk a különböző típusú MKKV-k szerepét a regionális gazdaságfejlesztésben, valamint az MKKV-k minőségi tipológiáira is kitértünk. A rendkívül sokféle nézőpont, vélemény és a folyamatosan megjelenő újabb és újabb irányzatok mind azt mutatják, hogy a kisvállalatok vizsgálata semmiképpen sem megkerülhető. Fontos velük foglalkozni, hiszen jelentős a gazdasági és társadalmi hatásuk és szerepvállalásuk. Természetesen, ahogy a múltban is sokszor változott a megítélésük, a jövőben is jelentős újdonságokat tartogathatnak a számunkra.
Tartalomjegyzék navigate_next
Keresés a kiadványban navigate_next

A kereséshez, kérjük, lépj be!
Könyvjelzőim navigate_next
A könyvjelzők használatához
be kell jelentkezned.
Jegyzeteim navigate_next
Jegyzetek létrehozásához
be kell jelentkezned.
    Kiemeléseim navigate_next
    Mutasd a szövegben:
    Szűrés:

    Kiemelések létrehozásához
    MeRSZ+ előfizetés szükséges.
      Útmutató elindítása
      delete
      Kivonat
      fullscreenclose
      printsave