Székács Béla (szerk.)

Geriátria

Az időskor gyógyászata

14.5. A rehabilitáció lehetőségei és határai időskorban

Az 1997. évi CLIV. Törvény az Egészségügyről a rehabilitációt a következőkben határozza meg:

100. § (1) A rehabilitáció olyan szervezett segítség, amit a társadalom nyújt az egészségében, testi vagy szellemi épségében ideiglenes vagy végleges károsodás miatt fogyatékos személynek, hogy helyreállított vagy megmaradt képességei felhasználásával ismét elfoglalhassa helyét a közösségben.

(2) A rehabilitáció egészségügyi, pszichológiai, oktatási-nevelési, foglalkoztatási és szociális intézkedések tervszerű, együttes és összehangolt, egyénre szabott, az érintett személy tevékeny részvételével megvalósuló alkalmazása.

(3) A habilitáció a veleszületett, illetõleg fejlõdési rendellenesség, betegség vagy baleset miatt fejlõdésében megzavart és ezért a közösségi életben akadályozott gyermekekre, esetlegesen felnõttekre irányuló rehabilitációs tevékenység.

(4) Az orvosi rehabilitáció célja, hogy az egészségi állapotukban károsodottakat és a fogyatékosokat – az egészségtudomány eszközeivel – meglevõ képességeik (ki)fejlesztésével, illetve pótlásával segítsék abban, hogy önállóságukat minél teljesebb mértékben visszanyerjék, és képessé váljanak a családba, munkahelyre, más közösségbe való beilleszkedésre.

(5) Az orvosi rehabilitáció szerves része különösen a fizioterápia, a sportterápia, a logopédia, a pszichológiai ellátás, a foglalkoztatásterápia, valamint a gyógyászati segédeszköz-ellátás és ezek használatának betanítása is.

(6) A gyógyászati segédeszközök az alapvetõ életműködések megtartását, illetve a kiesett funkciók pótlását szolgálják, és ezáltal az önfenntartó képességet, az életminõséget és a munkaképességet javítják.

A rehabilitáció széles értelemben a társadalomba történő visszailleszkedést célozza. Ez a reintegráció munkaképes korban elsősorban a munkavégzés lehetőségének visszaállításával valósítható meg, időskorban azonban más kritériumokat kell alkalmazni. Ugyanakkor az időskort és a nyugdíjas (azaz gazdaságilag inaktív) állapotot soha nem szabad egymás teljes értékű szinonímájaként használni, különösen egy olyan tudásalapú és a szociális értékeken alapuló társadalomban nem, amit az Európai Unió a Lisszabon stratégiában meghatározott. A rehabilitáció célja tehát időskorban is ugyanaz, mint fiatalkorban. A rehabilitáció helyszíneit és módszereit azonban szélesebb értelemben kell használnunk idősek esetében. A korfüggő, fiziológiás funkcionális hanyatlást funkciónként meg kell határozni, ebben nagy szerepe van a geriáter és a rehabilitációs szakorvosnak. Meg kell határozni azokat a funkciókat, amelyek rehabilitációval visszaszerezhetők, és fel kell állítani a visszaállítandó funkciók hierarchiáját, ami időrendi és fontossági sorrendet jelent. A rehabilitációt minden ellátási helyszínen, helyzetben és környezetben alkalmazni kell. Ki kell tűzni a rehabilitációs célt, az oda vezető utat, és a funkciók fejlődésével korrigálni kell azt. Mivel az idősek esetében a funkcióvesztéssel együtt a szociális izolálódás veszélye is fennáll, ezért előszeretettel időskori readaptációról beszélünk, tehát nemcsak a képességet, a funkciót, de a környezetet is igazítanunk kell az új helyzethez. Nem tekinthető szakszerű ellátásnak semmilyen orvosi szakma képviselőjének részéről, ha „csak” ugyanazt a terápiás protokollt alkalmazza a diagnózis alapján, mint egy fiatal betegnél. Időskorú páciens esetében minden terápiás ténykedésnek törekednie kell az elveszített funkiók visszaállítására illetve a megőrzött funkciók fenntartására.

Szakmai, illetve szervezési hibának minősítendő tehát idős emberek felesleges kórházi kezelése, gyógyszerek felesleges alkalmazása, a funkciók felmérésének elmulasztása, ezek nyomán a kellő intézkedések meg nem tétele, illetve geriátriai konzilium igénybevételének elmulasztása.

Tartalomjegyzék

Kiadó: Semmelweis Kiadó

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 331 722 8

Orvostudomány Semmelweis Kiadó könyvei

"Az öregkort nem megérni, elviselni, művészet." (Goethe).

„A Geriátria tankönyv jelentős előrelépés időskorú betegeink ellátásának javításában, a megfelelő szakmai felkészülés biztosításában. Ajánlom ezt a munkát valamennyi beteg-ellátó orvoskollégám figyelmébe.” (Dr. Zöllei Magdolna)

Az időskorba való átmenet, az időskor iránti elmélyült szakmai elkötelezettségét számos jelentős nemzetközi érdeklődést kiváltó tudományos közleményén túlmenően vezetőségi tagként a Magyar Menopauza Társaság, majd a Magyar Geriátriai Társaság munkájában való részvétele is jelzi. Már több korábbi szakkönyv tapasztalt írója-szerkesztőjeként 2004-ben új feladatba vágott. Mintegy 30 vezető klinikus-oktatót és több tehetséges fiatal szakembert nyert meg egy korszerű ismeretanyagot és újszerű problémaorientált klinikai megközelítési rendszert is bemutató egyetemi geriátriai tankönyv-kézikönyv 17 szekcióba csoportosított 75 fejezetének megírásához. Kezdeményezése sikeresnek bizonyult, hiszen 2005 eleje már a könyv bemutatását és forgalomba kerülését jelenti. A könyvben megvalósultak az idős beteget gyógyító orvost szakmailag hatékonyan felkészítő és kiszolgáló korszerű szerkesztői elképzelések. Ezt jelzi a könyv egyik nagy tekintélyű lektorának, Tringer László professzor bírálatának indító mondata is: „Végre egy klinikai szempontokat előtérbe helyező geriátriai tárgyú kézikönyv!”

„A Semmelweis Egyetem vezető oktatóinak munkájával a Semmelweis Kiadó gondozásában ismét egy kitűnő könyv születetett. Az időskorúak egészségének eredményes védelme és betegségeik hatékony ellátása társadalmunk egyik igen fontos kihívása a jelenben és jövőben. Ajánlom ezért a korszerű ismeretanyagot, újszerű szemléletet adó Geriátria könyvet mind egyetemünk felsőéves hallgatóinak, mind különböző szakorvosok-nak készülő orvoskollégáink figyelmébe.” (Dr. Kopper László)

„A Geriátria (az időskor gyógyászata) könyv régi hiányt pótol. A kötet korszerű ismere-teket tartalmaz és eligazítást nyújt a mindennapos orvosi gyakorlatban is. Meggyőződés-sel javasolható belgyógyászoknak, geriátriai szakvizsgára készülőknek, családorvosoknak és a geriátria iránt érdeklődő orvostanhallgatóknak.” (Dr. Romics László)

„Bízom, hogy az alapellátásban egyre több családorvos kollégám teszi majd le a geriátria szakvizsgát, amihez végre Székács Béla egyetemi tanár szerkesztésében korszerű segítséget nyújtó egyetemi Geriátria tankönyv is rendelkezésre áll. Olyan teljesértékű könyv, amely nélkülözhetetlen az időskorúakat gyógyító-gondozó háziorvosi munkánkban.” (Dr. Balogh Sándor)

Dr. Székács Béla egyetemi tanár, az MTA doktora, 1967 óta a Semmelweis Egyetem II. Sz. Belgyógyászati Klinikáján dolgozik, melynek az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetbe kihelyezett Geriátriai Tanszéki Csoportját vezeti a geriátriai-belgyógyászati-rehabilitációs osztály élén. Geriáter, belgyógyász, neph-rologus, hypertonologus szakorvos, az Európai Hypertonia Társaság klinikai hypertonia specialistája. Aktív szakmapolitikus, már az 1980-as évek második felében az Országos Belgyógyászati Intézet hypertonia-vese munkabizottságának titkára volt. Az 1990-es évek első felében a Belgyógyászati Szakmai Kollégium tagja, titkára, az egészségügyi finanszírozási reformbizottság tagja, napjainkban a Geriátriai Szakmai Kollégium tagja. Az 1980-as évek második felétől több orvostudományi társaság, így a Magyar Nephrologiai Társaság, majd a Magyar Hypertonia Társaság vezetésében vett részt, az utóbbinak ma is a továbbképzésért, minősítésért felelős alelnöke.

Hivatkozás: https://mersz.hu/szekacs-geriatria//

BibTeX EndNote Mendeley Zotero