Székács Béla (szerk.)

Geriátria

Az időskor gyógyászata

43.1. A vese életkori morfológiai és funkcionális változása

A vese integráns működése igen sok tényezőtől függ. Születésünkkor és időskorunkban azonban alapvető és meghatározó szerepet játszik a funkcionális vesetömeg. A nephronszám születéskor 800 000–1 200 000 között mozoghat vesénként. Betegség miatt vagy a kor előrehaladtával csökken a vesetömeg és a nephronszám, ezért tehát nem mindegy, hogy honnan indulunk. Az időskor sok egyéb fiziológiás és afiziológiás változása között az egyik legfontosabb a veseműködést érintő hatás.

Számokban is kifejezve 50 éves kor felett 10 évenként 0,5 cm-rel csökken a veseméret (vagy 30–80 év között 20–40%-kal). A méretcsökkenés elsősorban a kéregállományt, a glomerulusokat érinti, amikor is 30-40%-kal csökken a funkcionáló glomerulusok száma és jelentősen nő a sclerotizált működésképteleneké. A glomerulusokon belül csökkent a filtrációs felszín mérete és nő a mezangiális rész aránya. A glomerulus bazálmembrán vastagsága is növekszik. A renalis artériákban media hypertrophia és intimaproliferáció jön létre, a végágak (arteriolák) elzáródnak, vagy például a juxtaglomerualis résznél arteriovenosus fistula alakul ki. A tubulusok hossza csökken az életkor előrehaladtával, és diverticulumok alakulnak ki rajtuk (distalis kanyarulatos csatornán). Sokan úgy gondolják, hogy ezekből alakulnak ki az időskorban gyakran észlelhető kisméretű vesecysták. Az interstitium fokozatosan fibrotikusan átalakul, elsősorban a pyramisok területén, ami gyakran összetévesztődik az interstitialis nephritis okozta elváltozással.

Számos vizsgálat történt arra vonatkozóan, hogy az anatómiai elváltozások milyen és milyen mértékű funkcióváltozást okoznak a veseműködésben. Végeredményben a kreatininclearance csökkenésének mértéke 0,75–1 ml/perc/1,73 m2-nek adódott évenként, több vizsgálat egybecsengő eredménye alapján. A proximalis tubulusban a cukor és aminosavtranszport progresszíven csökken az életkor előrehaladtával – hasonlóan a glomerulusfiltrációs ráta (GFR) csökkenéséhez –, de mindez inkább a nephronszám csökkenéséhez köthető, mintsem a transzportmechanizmus zavarához.

Az életkorhoz kötött glomerularis atrophia és tubulointerstitialis fibrosis mechanizmusa nem ismert, egyesek a hemodinamikai hatást, mások inkább az oxidatív stressz hatásokat, a cytokinrendszert és a glikozilált végtermékek hatását teszik felelőssé.

A glomerularis hypertrophia és a következményes hiperfiltráció létrejötte, valamint az életkor előrehaladta közötti tényleges kapcsolat kétséges. Inkább tehető felelőssé az angiotenzin-II-aktivitás fokozódása, a jelentős mennyiségű fehérjét tartalmazó táplálkozás, valamint számos mediátor (PDGF, TGF-β, IGF-1, IL1-,3, AGE).

Számos tapasztalat halmozódott fel az idős emberekből származó vesék transzplantációja során is. Ma már kijelenthető, hogy a sikeres beültetés, a „vesetúlélés” nem elsősorban a vese (a donor) korától függ, hanem inkább az immun és nem immun eredetű károsodásoktól, illetve a regeneráló mechanizmusok károsodásának mértétől.

A nátriumháztartás is változik az idősödés során, kifejezettebb lehet a vérnyomás növekedése a sóbevitel növelésével, és jelentősebb a sóvisszatartási képesség is, különösen nemszteroid gyulladáscsökkentők szedésekor. Másfelől kisebb mértékű a kacsdiuretikumok só- és vízürítő hatása. A renin–angiotenzin–aldoszteron rendszer meghatározó szerepet játszik a só(és víz-) háztartás fenntartásában időskorban is. Nem csak az alap renin–aldoszteron szint/aktivitás csökken, de a stimulált renin–aldoszteron szint is kisebb mértékű emelkedést mutat. Ezen csak mérsékelten kompenzál az, hogy a kimutatható angiotenzinreceptor-II-sűrűség (és receptorérzékenység) viszont fokozódik az életkor előrehaladásával.

A hyponatraemia gyakori időskorban, különösen a kórházba került betegek között (60–70%). Úgy tűnik, hogy az időskor az elégtelen ADH-hormon-szekréció (SIADH) egyik oka, mert ez gyakran áll a hyponatraemia hátterében. Az életkor előrehaladtával csökken a vízkiválasztási képesség is, amelyben a vascularis, neurohumorális és distalis tubulusáramlási változások egyaránt szerepet játszanak. Természetesen ennél gyakoribb ok a diuretikum okozta hyponatraemia (20–30%). Csökken a koncentrálóképesség is, de az életkor emelkedésével csökken a vízkiválasztás képessége is (prosztaglandinhatás) és csökken a bikarbonátszint, ami vegyhatás eltérést okozhat a vizeletben is.

Az időskorban csökkent aldoszteronszint, GFR-érték és károsodott distalis tubularis funkció fokozza a hyperkalaemia veszélyét. A hyperkalaemiával járó hyporeninaemiás aldoszteronizmus elsősorban az időskor szindrómája. Kimutatható időskorban a káliumkiválasztás elhúzódása is, a fiatalkorhoz képest.

A sóés vízháztartás betegségei közül a leggyakoribb a normovolaemiás hyponatraemia, diuretikum, posztoperatív állapotokat követően (pl. TUR) vagy hypothyreosis fennállásakor. Hypervolaemiás hyponatraemia pangásos szív- és májelégtelenségben, nephrosis-szindrómában, illetve krónikus légúti betegségek esetén fordulhat elő. Hypovolaemiás hyponatrémiát fokozott vízhajtó használat, hasmenés és diabetes mellitus esetén észlelhetünk. Hypernatraemia diabetes insipidus esetén fordulhat elő idős korban, gyakorisága 1,5%-ra tehető.

Hypokalaemiát diuretikum, hasmenés és respiratoricus alkalosis okozhat (előfordulási gyakorisága 1,4–16% lehet). Hyperkalaemia a veseelégtelenség következtében, hyperglykaemia és a só-vízháztartás zavaraként alakulhat ki. Időskorban azonban igen gyakori a gyógyszerek okozta hyperkalaemia (NSAID, ACE-gátló, béta-blokkoló, heparin, káliumspóroló diuretikum, kontrollálatlan káliumpótlás diuretikum mellett).

A sav-bázis háztartás megváltozását a metabolikus acidosis (hyperchloraemiás 55%), respiratoricus alkalosis (12%) és kevert formájuk (23%) okozza leggyakrabban.

60 év felett a hypercalcaemia előfordulása 29%-ra tehető (daganatos megbetegedés, hyperparathyreosis, gyógyszer), hypocalcaemia viszont csak 2-3%-ban fordul elő (veseelégtelenség). Hyperphosphataemia is elsősorban veseelégtelenségben alakul ki időskorban.

Tartalomjegyzék

Kiadó: Semmelweis Kiadó

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 331 722 8

Orvostudomány Semmelweis Kiadó könyvei

"Az öregkort nem megérni, elviselni, művészet." (Goethe).

„A Geriátria tankönyv jelentős előrelépés időskorú betegeink ellátásának javításában, a megfelelő szakmai felkészülés biztosításában. Ajánlom ezt a munkát valamennyi beteg-ellátó orvoskollégám figyelmébe.” (Dr. Zöllei Magdolna)

Az időskorba való átmenet, az időskor iránti elmélyült szakmai elkötelezettségét számos jelentős nemzetközi érdeklődést kiváltó tudományos közleményén túlmenően vezetőségi tagként a Magyar Menopauza Társaság, majd a Magyar Geriátriai Társaság munkájában való részvétele is jelzi. Már több korábbi szakkönyv tapasztalt írója-szerkesztőjeként 2004-ben új feladatba vágott. Mintegy 30 vezető klinikus-oktatót és több tehetséges fiatal szakembert nyert meg egy korszerű ismeretanyagot és újszerű problémaorientált klinikai megközelítési rendszert is bemutató egyetemi geriátriai tankönyv-kézikönyv 17 szekcióba csoportosított 75 fejezetének megírásához. Kezdeményezése sikeresnek bizonyult, hiszen 2005 eleje már a könyv bemutatását és forgalomba kerülését jelenti. A könyvben megvalósultak az idős beteget gyógyító orvost szakmailag hatékonyan felkészítő és kiszolgáló korszerű szerkesztői elképzelések. Ezt jelzi a könyv egyik nagy tekintélyű lektorának, Tringer László professzor bírálatának indító mondata is: „Végre egy klinikai szempontokat előtérbe helyező geriátriai tárgyú kézikönyv!”

„A Semmelweis Egyetem vezető oktatóinak munkájával a Semmelweis Kiadó gondozásában ismét egy kitűnő könyv születetett. Az időskorúak egészségének eredményes védelme és betegségeik hatékony ellátása társadalmunk egyik igen fontos kihívása a jelenben és jövőben. Ajánlom ezért a korszerű ismeretanyagot, újszerű szemléletet adó Geriátria könyvet mind egyetemünk felsőéves hallgatóinak, mind különböző szakorvosok-nak készülő orvoskollégáink figyelmébe.” (Dr. Kopper László)

„A Geriátria (az időskor gyógyászata) könyv régi hiányt pótol. A kötet korszerű ismere-teket tartalmaz és eligazítást nyújt a mindennapos orvosi gyakorlatban is. Meggyőződés-sel javasolható belgyógyászoknak, geriátriai szakvizsgára készülőknek, családorvosoknak és a geriátria iránt érdeklődő orvostanhallgatóknak.” (Dr. Romics László)

„Bízom, hogy az alapellátásban egyre több családorvos kollégám teszi majd le a geriátria szakvizsgát, amihez végre Székács Béla egyetemi tanár szerkesztésében korszerű segítséget nyújtó egyetemi Geriátria tankönyv is rendelkezésre áll. Olyan teljesértékű könyv, amely nélkülözhetetlen az időskorúakat gyógyító-gondozó háziorvosi munkánkban.” (Dr. Balogh Sándor)

Dr. Székács Béla egyetemi tanár, az MTA doktora, 1967 óta a Semmelweis Egyetem II. Sz. Belgyógyászati Klinikáján dolgozik, melynek az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetbe kihelyezett Geriátriai Tanszéki Csoportját vezeti a geriátriai-belgyógyászati-rehabilitációs osztály élén. Geriáter, belgyógyász, neph-rologus, hypertonologus szakorvos, az Európai Hypertonia Társaság klinikai hypertonia specialistája. Aktív szakmapolitikus, már az 1980-as évek második felében az Országos Belgyógyászati Intézet hypertonia-vese munkabizottságának titkára volt. Az 1990-es évek első felében a Belgyógyászati Szakmai Kollégium tagja, titkára, az egészségügyi finanszírozási reformbizottság tagja, napjainkban a Geriátriai Szakmai Kollégium tagja. Az 1980-as évek második felétől több orvostudományi társaság, így a Magyar Nephrologiai Társaság, majd a Magyar Hypertonia Társaság vezetésében vett részt, az utóbbinak ma is a továbbképzésért, minősítésért felelős alelnöke.

Hivatkozás: https://mersz.hu/szekacs-geriatria//

BibTeX EndNote Mendeley Zotero