A laza értelmezőt parentetikus frázisként (ParP) elemzem Heringa (2012) alapján, megkülönböztetve kétféle appozíciós szerkezetet attól függően, hogy az értelmező után tartunk-e intonációs szünetet, vagy sem. Az értelmező utáni intonációs szünet megjelenésekor – külön-külön eltérő egyeztetést kiváltó szerkezettagok esetén – a predikátumot mindig az értelmezettel kell egyeztetni (36a), míg intonációs szünet hiányában hol az értelmező, hol az értelmezett váltja ki az egyeztetést (36b–i).

 

 

A (36b–i) típusú mondatok tesztelése1 (Szőke 2015) alapján arra a következtetésre juthatunk, hogy két tényező alakítja egyszerre az egyeztetés alakulását az értelmező utáni intonációs szünet hiánya esetén: a közelségi elv és a jelölt jegyérték a többességet, illetve – tárgy szerepét betöltő értelmezős szerkezet esetén – a határozottságot illetően. Alany szerepét betöltő értelmezős szerkezet esetében az egyes számú egyeztetést kiváltó főnévi csoport (morfológiailag) jelöletlen jegyértékkel rendelkezik, míg a többes számú egyeztetéssel járó főnévi csoport (morfológiailag) jelölt jegyértéket hordoz (Greenberg 1966; Corbett 2000).2 Ha az értelmező többes számú (36b), akkor egyértelmű az egyeztetés alakulása preverbális pozícióban álló appozíciós szerkezet esetében: többes számú ige jelenik meg (a közelségi elv is a többes számú állítmányt erősíti meg). Ha az értelmezett a többes számú (36c), akkor a preverbális pozícióban megjelenő értelmezős szerkezet esetében a közelségi elv és a többességi jelölt jegyérték szembekerül egymással, és a mondatok grammatikalitásának megítélése igen vegyes képet mutat az egyeztetés alakulását illetően. Tárgy szerepét betöltő értelmezős szerkezet esetében a határozatlan főnévi csoport jelöletlen, míg a határozott főnévi csoport jelölt jegyértékkel rendelkezik. Ha az értelmező a határozott (36d), akkor egyértelműen a határozott ragozás a preferált a mondatok megítélésekor. Ha a közelségi elv és a jelölt jegyérték konfliktusba kerül egymással (36e), akkor már vegyes képet mutat a mondatok megítélése, de a határozott ragozás tűnik preferáltabbnak.

 

 

Az értelmezős szerkezet utáni intonációs szünet hiányában olyan appozíciós parentetikus frázist (ParAPPP-t) feltételezek (38), amelyben az értelmező nem a kiegészítő összeolvasztás műveletével kapcsolódik az értelmezett szóhoz, mivel egyes esetekben az értelmező irányítja az állítmánnyal való egyeztetést, vagyis a mátrixmondat predikátumának látnia kell az értelmezőt is.3 Amikor a szerkezettagok nem ugyanolyan jegyértékkel rendelkeznek, akkor a jegykonfliktus eredményeként a ParAPPP a jelölt jegyértéket (a többességet vagy a határozottságot) fogja örökölni a jegyátszivárgásnak4 (feature percolation) köszönhetően. Az és-koordinációhoz hasonlóan (É. Kiss 2012) csak a jelölt jegyérték szivárog fel a ParAPPP-re, annak hiányában egyes számú, illetve határozatlan ragozás jelenik meg az állítmányon. Preverbális pozícióban lévő értelmezős konstrukció esetében két lehetőség van: a ParAPPP jegyértéke és a közelségi elvben szerepet játszó értelmező jegyértéke megegyezik, vagy konfliktusba kerülnek egymással (ebben az esetben tapasztalható ingadozás a grammatikalitási ítéletekben, és az állítmányt az értelmezettel és az értelmezővel is lehet egyeztetni).