Az 1. ábrán bemutatott elemzésben az Nmat szerepében megjelenő bevonása KEJ deverbális főnévnek birtokos (2.1.) és nem birtokos (2.2.) funkcióban álló vonzatát is szemléltetjük, egyben bemutatva a külső és a belső hatókör elemzési technikáját is. A (4a)-ként megismételt (1a) szósorhoz társítható (1a’.2)=(4a’.2) értelmezésről van szó; ami – minden bizonnyal éppen a heterogenitás miatt – némileg diszpreferált az egyöntetűen internális (4a.1) és az egyöntetűen externális (4a.3) értelmezéshez képest, mindamellett – különösen a bonyolult kifejezett jelentéshez képest – alig jelölt. Az elemzésből majd az is kiderül, hogy a kétszer két logikai lehetőség közül a (4a’.4) értelmezés – a másik hatókörileg hibrid változat – miért nem társítható az adott szósorhoz.

 

 

A 2.3. pont még egy részletes elemzést bemutat, a (4b)-ként megismételt (1b) mondat DPmat kifejezéséét, ahol Vemb három vonzata áll csatasorba, közülük az egyik megelőzve a ‑nAk ragos birtokost. Hogy ez a sorrend egyáltalán előáll, azt Farkas és Karácsonyi (2018) tézise szerint az váltja ki, hogy a magyar nyelv nemcsak az ige előtt képezi le a szintaktikai hierarchiára a hatóköri hierarchiát (É. Kiss 2002) kiolvasott ΩVΔ-ként (F3), hanem a (nyilván igéből képzett) főnévi fej előtt is, ΩNΔ-ban. A (4c-c”) példacsoport segítségével tudunk megragadható logikai különbséget kimutatni. A szublatívuszi vonzatot  a birtokos előtti szórendi helyéről (4c) áthelyezve a birtokos és a főnévi fej közé (4c’) más jelentést kapunk. Míg a (4c) azt fejezi ki, hogy egyetlen munkás kerül felbérelésre mindkét munkára, aki történetesen Botond, a (4c’) értelmezés megengedi, hogy mindkét munkára több munkás is fel legyen bérelve – azzal a kikötéssel, hogy Botond az egyetlen, aki mindkét munkában részt vehet. Amennyiben pedig a szublatívuszi vonzat (és/vagy a birtokos) az N fej mögé kerül (4c”), hatóköri kétértelműség lép fel. Az N fejet követő tartomány ugyanis a „morfológiáért felelős” ΦNΔ; az itt kiolvasott operátorokról nem lehet megállapítani, hogy „fedetten” hová mozognak fel az ΩNΔ-ban.1 A szándékolt hatóköri viszonyrendszer egyértelmű explicit kifejezésére tehát kizárólag a (4c)-beli szórend alkalmas, a birtokos előtti potenciális zónájával.

 

 

Vmat időjeles ciklusát érdemes összevetni Vemb redukált ciklusával (a hivatkozott elemzésre támaszkodva). A hiúsul igető a Tense fejben egy ezúttal jelöletlen időjeggyel (a jelennel) kapcsolódik össze, az igekötőt pedig a Spec,AspP-ből kapja AdvP-maradványként. A von igető mellé viszont fejmozgatással kerül egy igekötő, amit a későbbiekben már semmi nem szakíthat el tőle; így jut el a ΦNΔ tetején elhelyezkedő Pred fejbe, Tense-héj pedig egy Ás-kifejezés alá beágyazott igei ciklusban nincsen.2

 

Az Nmat fej deverbális nominális jellegéből adódóan a teljes DPmat kifejezés szintaktikai szerkezete két Grohmann-ciklusból áll (F6). Az alsó igei ciklus ΘVΔ-ában bázisgenerálódik a képzés bemenetéül szolgáló bérel ige három főnévi vonzata (ki kit mire bérel fel?), illetve a fejmozgással inkorporálódó fel- igekötő (F1). Akárcsak az 1. ábrai elemzésben, a Spec,vP-ben bázisgenerálódó Ágens ezúttal is implicit marad, logikai-szemantikai szempontból egzisztenciálisan lekötöttnek tekintendő. A Páciens, vagyis a felbérelt kollégák szerepe, a Spec,VP-ben lévő kópiához rendelődik, míg a szublatívuszi vonzat a Comp,Adv-ban lévőhöz. A ΦVΔ-ban (F2) a Páciens jelölendő ki centrális szerepre, de azt csak egy ciklusugrást követően (F0’), immár a főnévi ΦNΔ-ban olvassa ki birtokosként a Sigurðsson-transzfer (F4). Az illatívuszi vonzat (DPm) morfológiai tulajdonságai viszont a ΦVΔ-ban specifikálódnak, akárcsak az eleve ott bázisgenerálódó szabad időhatározóéi (KPs), Spec,NcP pozíciókban.6 E két bővítmény úgy juthat el az ΩNΔ-ba a Grohmann-elmélet mozgásszabályai alapján, hogy előbb tartományugrással (F0) az ΩVΔ-ba lépnek, és onnan ugranak egy tartománnyit (F0’).

 

 

 

 

A határozott névelő „láthatóságával” (Alexiadou 2004, 47) kapcsolatos talányos jelenséget szemléltet a hatókörijelentés-változatoknak az (5e-e’) példacsoportban bemutatott eloszlása (l. 10. lábegyzet); a kérdés tehát az, hogy a Sigurðsson-transzfer a(z) vagy üres hangalakot olvasson-e ki a D pozíciónál. Az (5e) szórendi változatban a beszélők egy része számára kötelező a névelő kirakása, ami maga után vonja az INT olvasatot. Akik számára nem kötelező az explicit névelő, azok a névelő elhangzása, illetve el nem hangzása függvényében INT, illetve EXT értelmezést társítanak az adott szerkezetekhez. Ugyanez a jelentéseloszlás az (5e’) változatban is, azzal a különbséggel, hogy a névelő implicit megjelenítése – valamilyen elfogadhatósági szinten – minden beszélő számára elérhető.