5. Összegzés

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Tanulmányunkban a magyar tárgyi határozottsági egyeztetést és a lak-egyeztetést vizsgáltuk. Vizsgálati módszerünk az volt, hogy olyan szerkezetekben figyeltük meg az egyeztetéseket, amelyekben a ragozott ige mellett megjelenik egy olyan tárgyesetű kifejezés, amely nem a ragozott ige vonzata. Ilyen szerkezetek voltak az egyszeres és többszörös főnévi igeneves szerkezetek.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Megállapítottuk, hogy a határozottsági egyeztetés és a lak-egyeztetés különálló szintaktikai folyamatok révén valósul meg, hiszen van olyan főnévi igenevet vonzó ige, amely mutat lak-egyeztetést, de határozottsági egyeztetést nem. A határozottsági egyeztetést mutató igék közös tulajdonságának azt találtuk, hogy ezeknek tárgyi vonzatuk a főnévi igenév, míg a határozottsági egyeztetést nem mutató igéknek egyéb esetű vonzatuk, vagy nem is vonzatuk az. Többszörös főnévi igeneves szerkezeteket vizsgálva kimutattuk, hogy a ragozott ige nem közvetlenül a főnévi igenév tárgyával egyeztetődik, hanem magával a főnévi igenévvel: a főnévi igenevek rendelkeznek – a saját tárgyukkal egyeztetett, de morfológiailag nem jelölt – határozottsági jeggyel.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

lak-egyeztetésben olyan főnévi igenevet vonzó igék is részt vesznek, amelyek határozottsági egyeztetésben nem. Azoknak az igéknek, amelyek lak-egyeztetést sem mutatnak, közös tulajdonságuk, hogy az alanyukon és a főnévi igeneves vonzatukon kívül még egy másik vonzatuk is van. A megengedő hagy igét megvizsgálva azt láttuk, hogy amikor annak saját bázisgenerált tárgyesetű vagy datívuszi esetű bővítménye is jelen van a mondatban, lak-egyeztetés nem történik, azonban ennek eltűnésével lak-egyeztetés történik a hagy ige és a főnévi igenév tárgya között. A hagy-os mondatokban a lak-egyeztetés és a visszaható névmások hasonló megjelenési mintázatából azt a következtetést vontuk le, hogy amikor a lak-egyeztetés lehetséges, akkor a mondatban szereplő főnévi igenév passzív értelmezést és levezetést kap.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A visszaható névmások és a lak-egyeztetés további hasonlóságait vizsgálva a lak-egyeztetésnek egy újfajta értelmezését javasoljuk. Eszerint az egyazon ige argumentumaiként megjelenő egyes szám első személyű alany és második személyű tárgy Résztvevő-irányultságú relációs egyeztetés (Participant-Oriented Relational Agreement – PORA) viszonyba kerül egymással, és az ilyen viszonyban álló alanyok, vagy az ilyen viszonyban álló alanyt kontrolláló alanyok váltják ki az igén a lak-egyeztetést.
 
Tartalomjegyzék navigate_next
Keresés a kiadványban navigate_next

A kereséshez, kérjük, lépj be!
Könyvjelzőim navigate_next
A könyvjelzők használatához
be kell jelentkezned.
Jegyzeteim navigate_next
Jegyzetek létrehozásához
be kell jelentkezned.
    Kiemeléseim navigate_next
    Mutasd a szövegben:
    Szűrés:

    Kiemelések létrehozásához
    MeRSZ+ előfizetés szükséges.
      Útmutató elindítása
      delete
      Kivonat
      fullscreenclose
      printsave