4.2. A diákok csoportjai

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A diákok klaszterezésében csak 61 fő döntéseit vizsgálhattuk, mivel két esetben hiányzott egy-egy grammatikalitási ítélet (az elemzéshez tartozó dendogram ezúttal a függelékben található). Ebből egy 12 fős csapat bizonyult a legelutasítóbbnak az IHKM-ekre nézve, így az egyik klasztert ők alkotják. A másik, elfogadó klaszter tovább bontva egy 19 és egy 30 fős csoportra ezúttal nem szolgál olyan letisztult képpel, mint a nyelvészeknél. Náluk két világosan elkülöníthető stratégia rajzolódott ki a tekintetben, hogy mely szerkezeteket értékeli jobbnak az egyik és a másik csoport. A diákok esetében azonban nem ez a helyzet, a kisebbik csoport egyetlen markáns közös tulajdonsága, hogy az első főnévi állítmányos (5f) mondatot a tagjai elfogadhatatlannak találják, míg a 30 fős csoport 3 körüli elfogadhatóságúnak értékeli azt. A 30 tagú csoport más mondatokat is fél‑egy ponttal jobbra értékel a kisebb csoportnál, de fordított helyzetek nincsenek, mint ahogyan az a nyelvészeknél előfordult.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

További változás a nyelvészekhez képest, hogy a diákoknál már nem az IHKM-et elfogadókon belül válnak el egymástól azok, akik „még nem kedvelik” a melléknévi vagy az igei állítmányos IHKM-eket, hanem az IHKM-et elutasító és kedvelő csoport között. Ennek oka, hogy a diákok között mást jelent IHKM-et elutasítónak lenni, mint a nyelvészek között. Ott a klaszteranalízis azokat választotta le, akik kategorikusan minden típusra az elfogadhatatlant jelentő egyes ítéletet adták. A diákoknál azonban már az számít a legkonzervatívabb álláspontnak, ha valaki csak a főnévi állítmányos szerkezetekre ad magasabb pontokat és a többi típust elutasítja.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Megemlítendő, hogy a diákok eleve minden mondatra magasabb pontot adtak, mint a nyelvészek (l. 2. ábra), illetve azokban az esetekben, ahol pedig a nyelvészek a maximális 5 pontra értékelték a mondat jóformáltságát, ott a diákok óvatosabbak voltak, inkább 4.5-ös átlagokat állítottak be. Azonban ez nem jelenti azt, hogy a diákok a populációjukon belül ne tennének különbséget a különböző típusú állítmányok között. Nemparaméteres tesztek – amelyeknél a konkrét értékek csak rangok formájában vétetnek számításba – kimutatják, hogy a Likert-skála csekélyebb mértékű kihasználása mellett is különbséget tesznek a diákok a főnévi, igei és melléknévi állítmányok között (Friedman ANOVA: p = 0,001).
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

2. ábra: Nyelvészek (vonalkázott) és diákok (szürke) grammatikalitási ítéleteinek összehasonlítása (95%-os konfidenciaintervallumok)
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A 2. ábrán látható, hogy a főnévi állítmányos IHKM-ek ((5f) és (5g)) megítélésének várható értéke nem különül el a diákok és a nyelvészek között. Jelentős különbség azonban, hogy a topikalizált változatok mind ezeknél a főnévi állítmányos IHKM-eknél ((5fʹ) és (5gʹ)), mind a melléknévi állítmányosnál (5eʹ) népszerűbbek a diákok körében, mint az egyenes szórendű alakok, már a konfidenciaintervallumok alapján is. Ezen felül a diákok jóval elfogadóbbak az egyenes szórendű igei és melléknévi állítmánnyal álló IHKM-ekkel szemben is, mint a nyelvészek.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Végül tekintsük át azokat a tesztmondatokat, amelyekben nem szerepel utalószó és/vagy kötőszó.
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

(10)
a.
fontos volt, hogy megismerkedni az elnökkel
b.
a legnehezebb, hogy mindenkinek megmondani az igazat
bʹ.
hogy mindenkinek megmondani az igazat, a legnehezebb
c.
az a legnehezebb, mindenkinek megmondani az igazat
cʹ.
mindenkinek megmondani az igazat, az a legnehezebb
d.
a legnehezebb mindenkinek megmondani az igazat
dʹ.
mindenkinek megmondani az igazat a legnehezebb
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A 3. ábrán (10) mondatai előtt feltüntettük a szerkezetekhez tartozó teljes IHKM-eket is, hogy szemléltessük az utalószó és/vagy a kötőszó elhagyása esetén fellépő különbségeket. Látható, hogy az utalószó elhagyása esetén nem változnak meg a várható értékek, (10a) szerkezet és a hozzá tartozó (5d) teljes IHKM megítélése a nyelvészeknél és a diákok megbízható, nagy mintás csoportjánál (n = 63) sem okoz változást. Ugyanez a helyzet (10b) és teljes párja (5e) esetén, azonban itt a topikalizált pároknál ((10bʹ)-(5eʹ)) az utalószó elhagyása mindkét csoportban rosszabb megítélést von maga után. A kötőszó nélküli szerkezetek várható értéke pedig (10c-dʹ) természetesen megugrik az IHKM-ekhez képest.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Összefoglalva: A diákok, akárcsak a nyelvészek, feloszthatók IHKM-pártiakra és IHKM-et elutasítókra, azonban ez az ő esetükben már mérsékeltebb módon valósul meg. Az IHKM-ek elutasítása náluk abban merül ki, hogy a főnévi állítmánnyal álló IHKM-eket nem tartják elfogadhatatlannak, viszont az egyéb állítmánnyal állókat igen. Az elfogadó csoporton belül pedig elkülöníthető ugyan két alcsoport, de a különbségük kimerül abban, hogy a 30 fős még elfogadóbb és nem áll fenn olyan helyzet, mint a nyelvészeknél, ahol az adatközlők eltértek abban, hogy pontosan melyik szerkezeteket fogadják el. A diákok IHKM-et elfogadó része tehát jóval homogénebbnek bizonyult, mint a nyelvészeké.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Ugyanitt összehasonlítottuk a hiányos IHKM-eket a teljes IHKM-ekkel, melynek eredménye, hogy az utalószó elhagyásának nincs nagy jelentősége a szerkezet megítélésében, sem a diákok, sem a nyelvészek esetében.
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

3. ábra: Nyelvészek (vonalkázott) és diákok (szürke) grammatikalitási ítéleteinek összehasonlítása hiányos IHKM-ek esetében (95%-os konfidenciaintervallumok)
 
Tartalomjegyzék navigate_next
Keresés a kiadványban navigate_next

A kereséshez, kérjük, lépj be!
Könyvjelzőim navigate_next
A könyvjelzők használatához
be kell jelentkezned.
Jegyzeteim navigate_next
Jegyzetek létrehozásához
be kell jelentkezned.
    Kiemeléseim navigate_next
    Mutasd a szövegben:
    Szűrés:

    Kiemelések létrehozásához
    MeRSZ+ előfizetés szükséges.
      Útmutató elindítása
      delete
      Kivonat
      fullscreenclose
      printsave