Elöljáróban fontos hangsúlyozni az itt javasolt igeklasszifikáció két új vonását a korábbiakkal összehasonlítva. Először, nemcsak az igék jelentésreprezentációján nyugvó szemantikai kiindulópont van világosan megfogalmazva, hanem szintaktikai-vonzatszerkezeti szempontból is részletesebb osztályozásról van szó. A magyar nyelvtani hagyományból jól ismert az intranzitív és a tranzitív igék megkülönböztetése, az utóbbiak azon variációjával, hogy csak a tárgyi vonzatokat vagy tágabban értelmezve a határozói (obliquusi) vonzatokat is magukban foglalják-e (vö. Tompa 1961–1962, I, 207; Lengyel 2000, 84–85). Alberti és Farkas (2018, 194–195) pedig a következő négyosztatú igetipológiát állítja fel:

Másodszor, a magyar grammatikákban nem adják meg az igék teljes vonzatkeretét, hanem csak egy-egy konkrét (főként nominális) vonzatformára hoznak példákat (vö. például: Balogh 2000, 195–200; Haader 2000, 485–495; Keszler 2000a, 426–429; l. még: Tompa 1961–1962, II, 170–174). Ezzel szemben nálam az igék teljes vonzatlistájuk alapján vannak besorolva az egyes morfoszintaktikai osztályokba.

Térjünk most rá a magyar igeklasszifikáció felépítésének konkrét mozzanataira. A klasszifikáció legtöbb elemű osztályait az egy, két és három szemantikai argumentummal rendelkező igék alkotják. Ezeken túlmenően azonban számolhatunk háromnál több argumentumú igékkel, jóllehet sajátos problémákat vet fel az a kérdés, hogy egy igének hány szemantikai argumentuma lehet maximálisan. A szintaxis felől tekintve a kérdésre, abból indulhatunk ki, hogy a szintaktikai argumentumok száma – szemben a mondatbeli adjunktumokéval – korlátozott, de erre vonatkozóan különböző vélekedésekkel találkozhatunk. A ditranzitív igék generatív grammatikából ismeretes VP-héjas elemzése szerint a szintaktikai argumentumok száma hárommal egyenlő. Rákosi (2014, 12) Reinhart thematikus rendszerét ismertetve négyben korlátozza ezt a számot. Keszler (2000b, 358–359) empirikus adatokra hivatkozva szintén négyben maximálja a vonzatok számát (vö. még: Komlósy 2015, 298). Ugyanakkor tisztán szemantikai szempontból egy ige háromnál vagy négynél több (szemantikai) argumentummal is rendelkezhet. Így például a szállít ige öt argumentumát különböztethetjük meg: aki szállít, amit, ahonnan és ahová, valamint amivel szállítanak (vö. az orosz vezti ’szállít’ igével – Apresjan 2010, 310–313, ahol ráadásul egy igekötős igének akár hét szemantikai argumentuma is lehet). Nem kell, persze, ezzel együtt azt feltételezni, hogy egy ige szemantikai és szintaktikai argumentumainak a száma szükségszerűen mindig egybeesik. Legalább két okból különbözhet a kettő egymástól (Bibok 2019a, b). Egyfelől, a reprezentáció lexikai-szemantikai és szintaktikai szintjei megfelelő autonómiával rendelkeznek a kétféle reprezentációban előforduló argumentumokat illetően (Bierwisch 2006, 102–103). Másfelől, a szemantikai argumentumok opcionális vagy megosztott morfoszintaktikai realizációja maga okozhat változást a szintaktikai argumentumok számában. A szintaktikailag opcionalitás argumentumokat részletesen tárgyaltuk a 3.1-ben, a megosztott realizációval pedig például a propozicionális argumentum alanyi, ill. tárgyi és predikatív vonzatként való leképezésekor találkozhatunk: vmi vaklármának/használhatatlannak bizonyul, szakembernek/ártatlannak gondol vkit (vö. az alany-, ill. tárgyemelés – vagy másként: kivételes esetjelölés – igéivel a generatív grammatikában).

Az egy-, két-, három, négy- és ötargumentumú igéken kívül hatodik, és egyben utolsó, szemantikai osztályként szerepelnek a klasszifikációban azok az igék, amelyek mint predikátumok a maguk argumentumaival együtt magasabb rendű predikátumok argumentumaiként foghatók fel szemantikailag (vö. Komlósy 2015, 468). Például: [JÓL [x BÁNIK y]].

Ha csak az előbb említett szemantikai osztályokat tartalmazza a javasolt igeosztályozás, akkor joggal vetődik fel a kérdés, hogy mi a helyzet a nullaargumentumú igékkel, amelyek megtalálhatók Alberti és Farkas fentebb említett tipológiájában is (l. (53a)). Eltérően attól a bevett elemzéstől, amely szerint a meteorológiai igéknek nincs egyetlen (szintaktikai) argumentumuk sem, Németh T. (2019, 77–102) érvelése alapján ezek az igék nem nullaargumentumúak. Ugyanis, például, a havazik lexikai-szemantikai reprezentációja a következő (vö. Németh T. i.m., 98):

Ezek után már csak az maradt hátra, hogy egyenként sorra vegyük a hat szemantikai csoportot aszerint, hogy szemantikai argumentumaik milyen fajtájú vonzatokként és azok milyen kombinációiként valósulnak meg. Másképp fogalmazva: áttekintjük a hat szemantikai osztály morfoszintaktikai osztályoknak való megfelelését (az utóbbiak száma pedig – amint látni fogjuk – 11). Az alábbi (56)–(61) alatt találhatók a szóban forgó megfelelések néhány példa kíséretében (az alanyi vonzat explicit megadása nélkül):3