Tóth József

Világföldrajz


Történelmi fejlődés és politikai földrajzi helyzet

A honfoglaló magyarság – amelynek létszáma még napjainkban sem egyértelműen tisztázott – Árpád vezér vezetésével 895–896-tól áramlott a Kárpát-medencébe. Az addig nomád állattartással foglalkozó nép a rabló-zsákmányoló kalandozásaival a X. században Géza fejedelem uralkodása alatt hagy végleg fel, államot pedig 1000- ben I. Szent István alapít, aki a korábbi pogány kultúrát felhagyva legyőzi a törzsfők önállóságát és felveszi a nyugati típusú kereszténységet. Államalapító királyunk ezek után megkezdte az ország feudális alapú megszervezését és kiépítette a királyi és az egyházi hatalmat a Magyar Királyság területén.

Világföldrajz

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

Nyomtatott megjelenés éve: 2010

ISBN: 978 963 059 839 2

A földrajz jóval több a hegyek-völgyek-folyók puszta ismertetésénél; ez a komplex tudomány azt is bemutatja, kik laknak e területeken, hogyan és miből élnek, s létük milyen gazdasági-kulturális hatással van azokra, akik a világ más részein élik mindennapjaikat. A Világföldrajz teljes, átfogó képet ad bolygónkról, s a földrajz legfontosabb tudományágainak révén (geográfia, népességföldrajz, etnikai, gazdasági és vallásföldrajz stb.) érthetően, mégis tudományos igénnyel mutatja be az olvasónak, milyen logikusan működő egység is a minket körülvevő világ.

A könyv mintegy harminc magyar földrajztudós tanulmányait tartalmazza, akik valamennyien a szakma nemzetközileg is elismert képviselői. Az Akadémiai kézikönyvek sorozatban megjelent kötet ezért értékes, könnyen feldolgozható és mindenre kiterjedő információforrás a gimnáziumtól a diplomáig - sőt még azon is túl bárki számára, akit érdekel a földrajztudomány. Sorozatunkban hamarosan újra várható egy földrajzi vonatkozású mű, hiszen jövőre jelenik meg a Kárpát-medence földrajza.

Hivatkozás: https://mersz.hu/toth-vilagfoldrajz//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave