Tóth József

Világföldrajz


Régiók és városok

Az ország gazdasági térszerkezetének pólusait a három vezető nagyváros (Stockholm, Göteborg és Malmö) adja. A svéd állam kialakulásának magterületét az ország középső részén húzódó sík tóvidék Stockholm és Göteborg közötti szakasza képezte. Itt találjuk ma is a legnagyobb feldolgozóipari központokat, közlekedési csomópontokat, szellemi-oktatási centrumokat. Stockholm az ország első számú közigazgatási, kulturális, közlekedési és kereskedelmi központja, melyet tervszerűen kialakított bolygóvárosok, tudományos technológiai parkok öveznek. A főváros körzetében Eskilstuna finomacélgyártása, Södertälje gépjárműipara emelkedik ki. Uppsala híres ősi egyeteméről és egyházi szerepköréről. Közép-Svédország nyugati területeinek vezető centruma, Stockholm ellenpólusa az 507 ezer lakosú Göteborg. A város ad otthont Észak-Európa legnagyobb autógyárának (Volvo), emellett az ország első számú kikötője. Svédország déli régiójában klimatikus és talajadottságai jóvoltából nagyobb szerep jut a mezőgazdaságnak, illetve az agrártermékek feldolgozásának. A körzet vezető gazdasági, igazgatási és kulturális központja a 260 ezer lakosú Malmö, amelyet a 2000-ben átadott 7,8 km-es Öresund-híd köti össze a dán főváros Koppenhágával. A közeli Lundban található az ország legnagyobb, egyben legtekintélyesebb egyeteme. Észak-Svédország zord klímájával, érintetlen vadonjaival és alacsony népsűrűségével tűnik ki. A körzet gazdaságára a nyersanyagok bányászata és a fakitermelés, illetve feldolgozás nyomja rá bélyegét. Fő központjai Sundsvall és Luleå. Az ország Norvégiával és Finnországgal határos legészakibb részét Lappföld foglalja el. Az UNESCO az egész Lappföldet természeti és kulturális világörökségnek minősítette.

Világföldrajz

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

Nyomtatott megjelenés éve: 2010

ISBN: 978 963 059 839 2

A földrajz jóval több a hegyek-völgyek-folyók puszta ismertetésénél; ez a komplex tudomány azt is bemutatja, kik laknak e területeken, hogyan és miből élnek, s létük milyen gazdasági-kulturális hatással van azokra, akik a világ más részein élik mindennapjaikat. A Világföldrajz teljes, átfogó képet ad bolygónkról, s a földrajz legfontosabb tudományágainak révén (geográfia, népességföldrajz, etnikai, gazdasági és vallásföldrajz stb.) érthetően, mégis tudományos igénnyel mutatja be az olvasónak, milyen logikusan működő egység is a minket körülvevő világ.

A könyv mintegy harminc magyar földrajztudós tanulmányait tartalmazza, akik valamennyien a szakma nemzetközileg is elismert képviselői. Az Akadémiai kézikönyvek sorozatban megjelent kötet ezért értékes, könnyen feldolgozható és mindenre kiterjedő információforrás a gimnáziumtól a diplomáig - sőt még azon is túl bárki számára, akit érdekel a földrajztudomány. Sorozatunkban hamarosan újra várható egy földrajzi vonatkozású mű, hiszen jövőre jelenik meg a Kárpát-medence földrajza.

Hivatkozás: https://mersz.hu/toth-vilagfoldrajz//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave