A legkiterjedtebb szárazföldi jéggel borított felszínek a szárazföldi (belföldi, kontinentális) jégtakarók. A legnagyobb területű (12,5 millió km2) és vastagságú (átlagosan kb. 2500 m, maximum 4250 m) csaknem teljesen beborítja az Antarktiszt. Az északi félgömbön Grönland jégpáncélja 1,7 millió km2-t fed be, átlagosan 1600 m, legfeljebb 3400 m vastagságban. Az Arktisz szigetvilágában (Kanadaiés Szibériaiszigetvilág, Svalbard, Izland stb.), illetve a magashegységekben (Sziklás-hegység, Andok, Himalája, Pamír, Tiensan stb.) ezektől alaposan elmaradó, 50 000 km2-esnél kisebb területű jégsapkák fordulnak elő. A globális földi éghajlatváltozással kapcsolatban heves viták folynak arról, zsugorodnak-e a jéggel fedett felszínek a Földön. Úgy tűnik, az Arktisz jégmezői az utóbbi évtizedekben rohamosan csökkennek, míg az Antarktiszon egészében véve változatlan kiterjedésűek maradnak (IPCC 2001). A trópusi jégsapkákról mindenesetre egyértelműen megállapították, hogy napjaik meg vannak számlálva: a Kilimandzsáró jégsapkája például a 20. sz. elején még 12 km2 területű volt, ma alig 2 km2, s ha a jégfogyás tendenciája folytatódik, 2012-re eltűnik a „Kilimandzsáró hava” (10.2. ábra). Hasonlóan – a tudósok szerint – a Montana állambeli (Egyesült Államok) Glacier Nemzeti Parkban sem lesznek glecscserek 30 év múlva (10.3. ábra).