Tóth József

Világföldrajz


A világ népességének alakulása

„Ha fel akarjuk vázolni a világ fejlődési lehetőségeit az elkövetkező évtizedekben, akkor mindenképpen azzal kell kezdenünk, hogy felbecsüljük Földünk népességének valószínű alakulását. A 2000. esztendőig hátralevő évtizedek a népesség szaporodása tekintetében a történelem olyan szakaszát jelentik majd, amely nagymértékben túlszárnyalja mindazt, amit az emberiség ez ideig e tekintetben megért.” „Továbbá: a Föld lakóinak száma a 2000. esztendőig legalább 6 milliárdra, de talán 6,5 milliárdra emelkedik. Az évszázadunk végéig hátralevő 36 esztendőben a Föld népessége tehát mintegy 3–3,5 milliárd emberrel fog gyarapodni. Ezzel szemben viszont időszámításunk 1960 esztendeje alatt csak mintegy 2,5 milliárd fővel szaporodott a Föld lakossága” (Baade 1965). Hogyan vált be eme jóslat? 2000-ben a Föld népessége az ENSZ adatai alapján mintegy 6,06 milliárd volt (12.1. táblázat), 2008-ban pedig 6 689 404 000 (The Word Factbook, 2008).

Világföldrajz

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

Nyomtatott megjelenés éve: 2010

ISBN: 978 963 059 839 2

A földrajz jóval több a hegyek-völgyek-folyók puszta ismertetésénél; ez a komplex tudomány azt is bemutatja, kik laknak e területeken, hogyan és miből élnek, s létük milyen gazdasági-kulturális hatással van azokra, akik a világ más részein élik mindennapjaikat. A Világföldrajz teljes, átfogó képet ad bolygónkról, s a földrajz legfontosabb tudományágainak révén (geográfia, népességföldrajz, etnikai, gazdasági és vallásföldrajz stb.) érthetően, mégis tudományos igénnyel mutatja be az olvasónak, milyen logikusan működő egység is a minket körülvevő világ.

A könyv mintegy harminc magyar földrajztudós tanulmányait tartalmazza, akik valamennyien a szakma nemzetközileg is elismert képviselői. Az Akadémiai kézikönyvek sorozatban megjelent kötet ezért értékes, könnyen feldolgozható és mindenre kiterjedő információforrás a gimnáziumtól a diplomáig - sőt még azon is túl bárki számára, akit érdekel a földrajztudomány. Sorozatunkban hamarosan újra várható egy földrajzi vonatkozású mű, hiszen jövőre jelenik meg a Kárpát-medence földrajza.

Hivatkozás: https://mersz.hu/toth-vilagfoldrajz//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave