Ausztria területének több mint kétharmadát a Keleti-Alpok kelet felé lealacsonyodó fiatal vonulatai foglalják el, melyek három övezetet alkotnak. Délen, az Olaszországgal és Szlovéniával határos területet a merész formáiról híres mészkő- és dolomitvonulatok foglalják el. A központi övezet mélységi és átalakult kristályos kőzetekből (pl. gránit, pala) épül fel, legmagasabb láncai a MagasTauernben megközelítik a 3800 m-es magasságot, s itt találjuk az ország legmagasabb csúcsát (Grossglockner, 3797 m), valamint leghosszabb gleccserét (Pasterze, 10,2 km) is. Az északi övezetet az Északi-Mészkő-Alpok karsztos formákban gazdag, 2000–3000 m magas, meredek hegyvonulata képezi. Az Alpokat északon puhább, üledékes kőzetekből álló alacsonyabb hegységek, valamint a Duna völgyére leereszkedő dombvidékek övezik. A Dunától északra terül el a Cseh-masszívum déli darabja, az Osztrák-gránitfennsík. Az ország keleti részét lapos medencék és síkságok szegélyezik (Grazi-medence, Bécsi-medence, Morvamező), az alacsony Lajta-hegységen (484 m) túl pedig már a mi Kisalföldünk egy darabja (Fertőzug), valamint Burgenland dombvidéke átmenetet jelent Nyugat-Magyarország felé. Az ország éghajlata az Alpok területén hegyvidéki, a laposabb sík- és dombvidékeken kontinentális, kelet felé csökkenő csapadék-, s növekvő napfénymennyiséggel. Két legjelentősebb folyója a Duna és az Inn, utóbbi hosszú határt képezve Németország felé, Passaunál ömlik a Dunába. Legnagyobb tavai nyugaton a Boden-tó, keleten a hazánkkal közös, pezsgő idegenforgalmat vonzó Fertő-tó. Szépségüknél fogva kiemelkednek a gleccser vájta és moréna által visszaduzzasztott Salzkammerguti-tóvidék (Wolfgangsee, Attersee, Mondsee) és Karintia tavai (pl. Wörthi-tó).