A fenti kijelentés a 10 éve elhunyt Deng Xiaoping (Teng Hsziao-ping) nevéhez köthető, aki felismerte, hogy a kulturális forradalom (1966–1976) után szétzilált országnak reformokra van szüksége, és 1978 végén meghirdette modernizációs programját. A mezőgazdasággal kezdte: magánszemélyeknek adtak ki földeket, akik az eddigiektől eltérően azt szabadon művelhették, a terményeket a szabadpiacon értékesíthették, ezzel maguk is érdekeltté váltak a termelésben. Ezt követte az ipar: a vállalatvezetők kezét kevésbé kötötték meg, már nem kellett a teljes nyereséget az államnak befizetni, egy részével szabadon gazdálkodhattak, beruházhatták. A külföldi tőke bevonása érdekében 1980-ban 4 különleges gazdasági övezetet hoztak létre, majd később 14 tengerparti várost is megnyitottak az ország fejlettebb keleti, délkeleti részén. (Ma már különböző módszerekkel ösztönzik a külföldi befektetőket, hogy az ország elmaradottabb nyugati felét is vonják be a gazdasági vérkeringésbe – adókedvezmény, olcsóbb telek.) A kínai kormánynak nagyon ügyesen sikerül terelnie a tőkét, hogy a külföldi beruházók oda fektessék be a pénzüket, ahol arra a kínaiaknak leginkább szüksége van. A különleges gazdasági övezetek meghatározó szerepet játszottak a fejlettebb technológia beáramlásában, valamint a cégvezetési tapasztalatok megszerzésében. A gazdaság fokozatosan áttért a kötött tervgazdálkodásról a szocialista piacgazdaságra.