A felhők fontos szerepet játszanak az időjárás alakításában. Visszaverik a Napból érkező sugárzás egy részét, ezáltal mérséklik a nappali felmelegedést. A földre hulló csapadék is a felhőkben alakul ki, továbbá az intenzív csapadékhullást gyakran kíséri heves szél. Mielőtt a felhőképződés tárgyalását megkezdenénk, célszerű röviden foglalkozni a felhők osztályozásával. A ma elfogadott nemzetközi felhőosztályozási rendszer vizuális megfigyeléseken alapul. A rendszerben tíz fő fajt különböztetünk meg a felhőalap magassága, a felhő vertikális kiterjedése és alakja alapján (7.9. ábra). 6–8 km magasan találhatók a Cirrus (Ci) felhők. Szerkezetük rostos, fonalas, vagy fátyolszerű. Magas szintű felhő még a gomolyos Cirrocumulus (Cc) (bárányfelhő) és a nagy kiterjedésű, réteges szerkezetű Cirrostratus (Cs) is. Középmagas (2–6 km) felhő a gomolyos szerkezetű Altocumulus (Ac) és a réteges szerkezetű Altostratus (As). 2 km alatt találhatók az alacsony szintű felhők, a gomolyos Stratocumulus (Sc) és a réteges Stratus (St). A fennmaradó három felhőfajta alapja általában 2 km alatt található, de függőleges kiterjedésük jelentősebb, mint az eddig említett felhőké. 6–8 km magasságig emelkedhet a réteges szerkezetű, horizontálisan akár több száz km kiterjedésű esőrétegfelhő, a Nimbostratus (Ns). A néhány kilométer átmérőjű Cumulus (Cu) (alacsony szintű gomoly) felhők általában 3–4 km magasra nőnek, és csapadékot ritkán adnak. A horizontálisan 10 km-es nagyságrendű méretet elérő Cumulonimbus (Cb) (zivatarfelhő) teteje akár a tropopauzát is elérheti. A csapadékhullást – ami gyakran jégeső is lehet – villámlás és mennydörgés kíséri. A Cumulonimbusból alakulhat ki az egyik legpusztítóbb légköri képződmény, a tornádó.