1. Bevezetés

A jegyzet hozzáadásához kérjük, lépj be!

Hivatkozások
Válaszd ki a számodra megfelelő formátumot:
Harvard:
Chicago:
APA:
A hangjelölő írásrendszerekkel rendelkező nyelvek beszélői számára egyértelműnek tűnik, hogy a beszéd beszédhangok sorozata, és a beszéd hangkészlete meghatározott (és meglehetősen kis számú) elemet tartalmaz, melyből az adott nyelvben (beszédben) előforduló szavak vagy közlések hangalakjai felépülnek. A beszédtudomány számára azonban korántsem egyértelmű, hogy a beszéd beszédhangok sorozataként jön létre, hiszen a beszéd akusztikai vagy fiziológiai (artikulációs) vetületeiben nem találunk egyértelműen azonosítható hanghatárokat: a beszédhangok létrehozásáért egymással átfedésben létrehozott artikulációs gesztusok felelősek (Magen 1997).

A jegyzet hozzáadásához kérjük, lépj be!

Hivatkozások
Válaszd ki a számodra megfelelő formátumot:
Harvard:
Chicago:
APA:
Az ún. koartikuláció vizsgálatában mégis feltételezzük ezeknek a szegmentumoknak (és ezek absztrakt kategóriákba való rendeződésének) a létezését (Kühnert–Nolan 1999). A koartikuláció ugyanis nem más, mint a beszédhangok létrehozásához szükséges artikulációs mozdulatok (gesztusok) időbeli átfedése és interakciója (Farnetani–Recasens 2010), aminek következtében az absztrakt reprezentációban feltételezett szegmentumok a beszédben a szomszédos beszédhangok hatására eltérő fonetikai környezetekben eltérően valósulnak meg (Kühnert–Nolan 1999). A koartikuláció tehát az egyik legfontosabb tényező azok közül, amelyek változatosságot eredményeznek a beszédhangok aktuális megvalósulásában. A jelen tanulmányban bemutatásra kerülő vizsgálat is ezt a tényezőt, illetve az ennek következtében előálló változatosságot vizsgálja egy speciális helyzetben, a magánhangzók között, a mássalhangzón átívelően ható koartikulációban.
 
Menü