Habár a statikus elemzések során a dinamikus elemzésekkel megegyező tendenciákat láttunk, az eltérések csak a dinamikus megközelítésben mutatkoztak számottevőnek (statisztikailag szignifikánsnak). A kínai /ɕa/ [ɕja] hangsor esetében azt vártuk, hogy a szibilánst követő első vokalikus artikulációs cél elérése a magyarok esetében a kínaiakhoz viszonyítva később valósul meg. Bár ezt a várakozást a statikus elemzések megerősítették, a dinamikus elemzések ismét tovább árnyalták képet. Azt találtuk, hogy míg az anyanyelvűek ejtésében a vokalikus szakasz kezdetén rögtön egy tranzíciós fázis következett be, addig a kezdők esetében a formánsmenet egy statikusabb szakasszal indult, a haladók esetében pedig a görbe pozitív irányban ki is tért. Ezekből arra következtettünk, hogy az anyanyelvi beszélők esetében megjelenő egyszerű tranzícióhoz képest a magyar anyanyelvűek mindkét csoportja plusz egy artikulációs-akusztikai céllal egészítette ki a /ɕa/ hangsor vokalikus szakaszát. Ennek a betoldott célnak a megjelenését az első vokalikus cél képzési helyében, illetve az ebben tapasztalható eltérésekben is megmutatkozni vártuk, ami végeredményben alátámasztást nyert. A [j] és [i] képzési helybeli eltéréséből fakadóan ugyanis arra számítottunk, hogy a magyarok produkciójában hátrébb valósul meg az első vokalikus cél, mint a kínaiak ejtésében. Míg ezt a várakozást a statikus méréseink csak tendenciaszerűen támasztották alá, a dinamikus elemzések megerősítették, hogy valódi eltérésekről van szó a várt irányban: a magyar anyanyelvűek mindkét csoportjában (akusztikailag) hátrébb képzettebben valósult meg a /ɕa/ teljes vokalikus szakasza, mint az anyanyelvi beszélők esetében. A nyelvi tapasztalatok különböző mennyisége ellenére a kínaiul tanuló csoportok közül a kezdők közelítették meg jobban az anyanyelvűek ejtését. Azt feltételezzük, hogy erre a két nyelvtanulói csoport között esetlegesen eltérő tanítási módszer adhat magyarázatot, ez a feltételezés azonban mindenképpen további vizsgálatot igényel.

A fenti eredményeket figyelembe véve arra következtethetünk, hogy a magyar anyanyelvűek a /ɕa/ hangsor vokalikus elemét egy (alveolo)palatális régióban megvalósuló vokalikus céllal egészítik ki. Feltételezhetően ennek a betoldott elemnek köszönhetően valósult meg a hangsor utolsó beszédhangja (az /a/) a magyar beszélők esetében (akusztikailag) előrébb, mint a kínaiak esetében. A kínai ejtést illetően a bevezetésben bemutattuk, hogy a /ɕa/ hangsor ejtésekor a szibiláns koartikulációs palatalizáló hatása az egész vokalikus szakaszra kiterjed, ami a szótag végi /a/ megvalósulását is palatalizáltabbá teszi akusztikailag. Ehhez hasonló palatalizáló koartikulációs hatást a magyar anyanyelvűek ejtésében is feltételezhetünk, és ezzel magyarázhatjuk a magyarok ejtésében a palatalizáltabb ejtésű szakasz végi /a/ megvalósulását is. Ugyanakkor az sem zárható ki, hogy az a tény, hogy az /a/ akusztikailag palatalizáltabban valósul meg a /ɕa/-ban a magyar hangsorokhoz képest, az időtartam rövidségéből fakad, amely miatt itt az akusztikai cél elérése is korlátozottabban megy végbe.

A fentiek tükrében hipotézisünk megállapításait végeredményben megerősítettnek tekinthetjük. Az időtartam- és a dinamikus eredményeink azonban bizonyos szempontból ellentmondásosak. A kezdő nyelvtanulók a vokalikus szakasz időtartamának szempontjából egynél több akusztikai célt, tehát az anyanyelvi mintától eltérőbb megvalósulást produkáltak, azonban az akusztikai minőség tekintetében mégis ez a csoport közelítette meg jobban a kínai anyanyelvűek ejtésében tapasztalt tranzíció megvalósítását. A haladó kínaiul tanulók ezzel szemben időtartam alapján megállapíthatóan egyetlen vokalikus célt ejtettek, a kínai mintának megfelelően, miközben a kínai anyanyelvűeknél jelentősen hátrébb képzetten produkálták az első vokalikus célt. Ezekből a tényekből arra következtetünk, hogy a kezdők és a haladók más-más módon valósították meg a /ɕa/ vokalikus szakaszát és más-más szempontok szerint térnek el a kínai anyanyelvűek ejtésétől. Összegezve: a magyar anyanyelvűek mindkét csoportja a kínaiaknál hátrébb képzett első vokalikus céllal és tranzícióval ejtette a /ɕa/ vokalikus szakaszá(nak kezdeté)t, és várakozásainkkal szemben a kezdők jobban megközelítették a natív ejtést, mint a több nyelvi tapasztalattal rendelkező haladó kínaiul tanuló magyar anyanyelvűek. Az azonban még mindig kérdés, hogy a magyar anyanyelvűek esetében az (alveolo)palatális régióban megvalósuló betoldott akusztikai célnak látszó elem ténylegesen az ortográfiai hatás következménye-e, vagy a magyar anyanyelvűek ejtésében fellelhető különbségek más okokkal (is) magyarázhatók.