A szegmentális és prozódiai információk több szempontból is különböznek egymástól. Fonológiai szempontból a prozódiai információ a szegmentális információhoz (a beszédhangokhoz) képest nagyobb nyelvi egységek (szótagok, szavak, mondatok) sajátja. Ez döntő hatással van a prozódiai információk feldolgozására, mivel ez két vagy több nyelvi egység kapcsolatában jelenik meg. Ami a nyelvi jelentést illeti, a nyelvi üzenetet többnyire szegmentális információk közvetítik, de a prozódiai információ modulálja és kiemeli a megnyilatkozás jelentését, vagy kifejezi annak érzelmi tartalmát.

A prozódia funkciójával kapcsolatos egyik lehetséges elképzelés az, hogy a prozódiát használjuk a megnyilatkozások alapvető szerkezetének kijelölésére: a prozódiai szerkezet olyan állványzat, amely lehetővé teszi a hallgatók számára, hogy a beszédhangokkal kapcsolatos hallási szekvenciákat megtartsák az emlékezetükben. Ezt az elképzelést empirikus eredmények is igazolják, amelyek azt mutatják, hogy a tipikus mondatprozódia jobb mondatértési teljesítményt eredményez, mint az atipikus mondatprozódia (Carlson et al. 2001; LaCroix et al. 2020; Sheppard et al. 2017). Összességében a prozódia a beszélt nyelv szerves része, és a beszédfeldolgozási folyamat során a hallgatók a beszéd prozódiailag meghatározott változatát dolgozzák fel (Cutler et al. 1997).

A prozódiai információk többféle típusát is azonosíthatjuk, ezek közül a legfontosabbak a hosszúság, a ritmus, az intonáció és a hangsúly (Fox 2002). Ezek többsége többdimenziós, mivel több különböző akusztikai változást tartalmaznak és átfedhetik egymást, ami megnehezíti a különböző prozódiai jelekhez rendelt akusztikai jellemzők elkülönítését. Például a hangsúlyt általában az intenzitás és az alapfrekvencia változása (f0) jellemzi, ugyanakkor az f0-változást az intonáció tulajdonságának is tekinthetjük.

A hangsúly a szavakon belüli bizonyos szótagok vagy a mondatokon belüli bizonyos szavak relatív kiemelése (l. Kager 2007). A hangsúly pszicholingvisztikai fontosságára hívja fel a figyelmet Fónagy Iván, aki szerint „a hangsúly pszichológiai kategória, melynek átélése a hangok gyors és tudattalan elemzésének eredménye” (Fónagy 1958, 23). A szóhangsúly kulminatív vagy demarkatív szerepet játszhat, azaz kiemeli vagy elválasztja a beszédfolyam egyes részeit, ezáltal potenciálisan hozzájárul a folyamatos beszéd szavakra szegmentálásához (Cutler–Norris 1988). A nyelvek jelentősen eltérnek a szóhangsúly használatában (Hayes 1995): a hangsúlyos szótag helyzetében a több szótagú szavakon belül (első, utolsó, utolsó előtti stb.); a hangsúlyos szótag helyének változékonyságában (szabad vagy kötött); és abban, hogy a hangsúly képes-e megkülönböztetni a lexikális jelentést (kontrasztív vagy nem kontrasztív). A kötött hangsúlyú nyelvek (például a magyar) kötelezően hozzárendelik a hangsúlyt a szó egy adott szótagjához, és a hangsúly nem kontrasztív.

A nyelvek a hangsúly akusztikai-fonetikai megvalósításában is különböznek egymástól. Számos tanulmány vizsgálta a hangsúly akusztikai korrelátumait, a meglehetősen régiektől a viszonylag újakig (Fónagy 1958; Fry 1958; Sluijter–van Heuven 1996; Campbell–Beckman 1997; van Kuijk–Boves 1999; Plag et al. 2011). Az eredeti elképzelés szerint a hangsúly a beszélő nagyobb produkciós erőfeszítéséből ered a hangsúlyos és a hangsúlytalan szótagok létrehozása során (Bloomfield 1935; Sweet 1890). A hangsúly tényleges akusztikai korrelátumait vizsgáló tanulmányok azonban nem találtak egyetlen olyan akusztikai jelet, amely általánosságban meghatározná a hangsúlyt. Ehelyett azt az eredményt kapták, hogy nincs egy az egyhez kapcsolat az akusztikus-fonetikai jegyek és a hangsúly-reprezentációk között. A potenciális jegyek közé tartozott az intenzitás, az f0, az időtartam, a magánhangzók minősége és a spektrális egyensúly (amely a különböző frekvenciasávokban elérhető energia mennyiségét tükrözi). Tovább árnyalja a képet, hogy a vizsgálatokban nem mindig különül el egymástól a szó-, illetve mondatszintű kiemelés. Mády és munkatársai (2017) egy produkciós kísérletben közvetlenül hasonlították össze a szó- és mondatszintű prominenciát a magyar és német nyelvben. Az eredmények szerint a németben mindkét típusú prominenciát több akusztikai paraméter is jelöli: időtartam, energia, spektrális egyensúly és f0. Hasonló akusztikai paraméterek a magyar nyelvben is megjelennek, de csak a mondatszintű prominencia esetében, a szószintű prominenciát csak az időtartam és az f0 jelöli. Ráadásul a szerzők értelmezése szerint ez a két jellemző sem inherens tulajdonsága a szószintű hangsúlynak: ezek kiemelkedését a szótag szókezdő pozícióban elfoglalt helyének tulajdonítják.