A kísérlet alapkérdése az volt, hogy a dajkanyelvben megfigyelhetők-e változások az érzelemkifejezés tekintetében a baba első 18 hónapja alatt. A szakirodalmi adatok alapján elképzelhető volt, hogy a pozitív érzelmek közvetítése a 18 hónapos korra csökken, mivel ekkorra a nyelvelsajátítást támogató funkciók jelentősége megnőhet. Ez a hipotézis nem nyert megerősítést az itt bemutatott kísérletek tükrében. 4 és 18 hónapos kor között nem látszott számottevő változás az édesanyák beszédében észlelt érzelemerősség és az érzelmi töltet megítélésében. 8 hónapos korban az érzelmi töltet és a kifejezés erősségének megítélése valamivel alacsonyabb pontszámokban mutatkozott meg. Kitamura és Burnham 2003 bevezetőben idézett longitudinális vizsgálata szerint 9 hónapos kor körül az édesanyák kommunikációjában hangsúlyos szerepet kapnak a babának adott iránymutatások (Nézd, mi van ott! Hozd ide a macit! stb.). Elképzelhető, hogy a kommunikációban megfigyelt különbség laborkörülmények között, mesekönyvből felolvasott mondatokban is megjelenik, ahol az édesanya nem a saját nevében beszél, hanem egy meseszereplő szerepébe bújik, de ez további elemzést igényel.

Lényeges különbség mutatkozott az adatfelvétel első időpontjához képest, vagyis a baba újszülött korában felvett mondatok és a későbbi felvételek között. Ezt okozhatták külső körülmények (kórházi felvétel, szülés utáni fáradtság vagy stressz), vagy az elsőszülő édesanyáknál még nem bekövetkezett beszédalkalmazkodás hiánya. Az azonos körülmények között többedszülő édesanyákkal készült felvételekkel való összevetés abba az irányba mutat, hogy a felvételi időpont önmagában nem elegendő magyarázat arra, hogy az elsőszülő édesanyáknál miért ilyen csekély a különbség a FB és DNY regiszterekben tapasztalt érzelmek között. A többedik gyermeküket világra hozó édesanyák azonos körülmények között kezdettől erősebb érzelmeket (AR) közvetítenek újszülöttjük felé a mesékben elhangzó mondatokon keresztül még a pragmatikailag azonos, kontrollált kontextusban elhangzó mondatokban is. Ezt árnyalja, hogy az érzelmi töltetben (VAL) nem érhető tetten különbség, azaz a címkézők észlelete szerint egyik csoportban sem érzékelhetőek pozitívabb érzelmek a kisdedhez szóló mesében a kísérletvezetőnek elmondott történethez képest. A rendelkezésre álló adatok alapján nem lehet megválaszolni azt a kérdést, hogy a többedszülő édesanyák AR-pontszámai miért magasabbak. Az ok lehet a nagyobb gyerekükkel folytatott dajkanyelvi kommunikációban szerzett jártasság vagy rutin, de az is elképzelhető, hogy esetükben a szülés már nem jár olyan mértékű stresszel, mint az elsőszülő édesanyáknál.

A longitudinális vizsgálat negatív eredménye, azaz az érzelemerősség és az érzelmi töltet változásának hiánya 4 és 18 hónapos kor között rávilágít néhány általánosabb problémra a dajkanyelvvel kapcsolatban. A kisgyerekekhez a világ számos kultúrájában máshogyan beszélnek, mint idősebb gyerekekhez és felnőttekhez, de a dajkanyelv előfordulása nem univerzális. A celtál maja közösségben, hasonlóan több más természetközeli kultúrához, a kisgyerekekkel való verbális kommunikáció igen ritka mind az édesanyák, mind más családtagok részéről. Casillas és munkatársai (2020) ennek ellenére azt állapították meg, hogy a 2 hónapos és 3 éves kor közötti gyerekek beszédfejlődése az egyes fejlődési fázisokat illetően nem tér el a nyugati és urbánus társadalmakban felnövő gyerekekétől: hozzájuk intézett beszéd híján is elkezdenek gagyogni már 2 hónapos korukban, egyéves koruk körül szavakat kezdenek mondani, és másfél éves korukra többszavas frázisokat kezdenek használni. Sajnos a tanulmány nem tér ki arra, hogy azokban az esetekben, amikor az idősebb családtagok (szülők, nagyobb gyerekek) megszólítják a kisgyerekeket, a felnőtt nyelvitől eltérő regisztert használnak-e. Az sem derül ki, hogy a celtál maja közösségben felnövő gyerekek szókincse hasonló méretű-e, mint az urbánus közegben felnövőké. Ez azért is lenne érdekes, mert egy nyugati kultúrában végzett dajkanyelvi adatgyűjtés szerint az édesanyák végzettsége (közép- vagy felsőfokú) jelentősen befolyásolja a dajkanyelvüket, egyszersmind gyermekük nyelvi fejlődését is (Hoff 2003). A diplomás édesanyák felvételein ugyanolyan kontextusban (pl. reggelizés) több és hosszabb mondat hangzott el, amik többféle szótípust (word type) tartalmaztak. A kétszavas fázisban lévő gyerekek szókincsét az interakció során elhangzó, gyerekenként 90 megnyilatkozás alapján számolták ki. A szókincs erős korrelációt mutatott az édesanya által használt szótípusok számával és a megnyilatkozások átlagos hosszával. Tehát a babával való közvetlen kommunikáció ugyan nem előfeltétele a nyelvelsajátításnak, de annak mennyisége és minősége ösztönözheti a korábban bekövetkező nyelvi fejlődést.

A dajkanyelvet vizsgáló szakirodalom tekintélyes tömege ellenére még mindig keveset tudunk arról, hogy az édesanyák, a szülők, a felnőttek és általában az emberek miért használnak dajkanyelvet kisgyerekekkel. Kennison–Byrd-Craven (2015) pontszámok alapján vizsgálták, hogy egyetemista nők és férfiak milyen mértékben tartották előnyösnek a nyelvi fejlődésre a dajkanyelv használatát. A nők nagyobb mértékben értettek egyet azzal az állítással, hogy egy kisgyerekhez a lehető legtöbbet kell beszélni, míg a férfiak gyakrabban vélekedtek úgy, hogy egy nagyon kicsi gyerekkel még haszontalan kommunikálni. A nők tehát pozitívan ítélik meg és szükségesnek tartják a kisgyerekkel történő kommunikációt, ami esetleg vezethet az általuk megfelelőnek tartott regiszter erőteljesebb használatához.

A dajkanyelvvel kapcsolatban számos kísérlet igazolta, hogy az édesanyák célja az erős pozitív érzelmek közvetítése. Míg a tanulmányok főleg érzelmi kategóriákat vizsgáltak, itt arra tettünk kísérletet, hogy az érzelemcímkéktől független mérőszámokat nyerjünk naiv, a kísérlet célját és anyagát nem ismerő címkézők segítségével. Őket tehát nem befolyásolta sem a nyelvi kontextus (milyen szövegkörnyezetben hangzottak el a manók által mondott mondatok a mesében), sem a külső környezet (édesanyák mondanak el egy mesét gyermeküknek és egy felnőttnek) ismerete az érzelemerősség és az érzelmi töltet megítélésénél. A felnőtthöz és kisgyerekhez intézett mondatok a kontrollált kontextus ellenére is jól elkülöníthetően leképezik a szakirodalomban felvázolt különbségeket, amik akusztikai paraméteren és észlelt érzelemkategóriákon alapszanak. Elmondhatjuk tehát, hogy a Circumplex-modell (Russel 1980), amit eddig elsősorban spontán megnyilatkozásokon teszteltek (Giannakopoulos et al. 2009; Yang–Hirschberg 2018), egy kötöttebb kísérleti paradigmában felvett mondatok elemzésében is jól alkalmazható.