Hipotéziseinknek megfelelően az adatközlők válaszoltak a feltett kérdésre, és megítélték, hogy a beszélgetés résztvevői ismerik-e egymást, viszonylag ritkán éltek a „nem tudom” válasz lehetőségével. Az adatközlők legnagyobb része 34–66%-os teljesítményt produkált a percepciós tesztben. Ha a válaszok sikerességének arányát csoportszinten, a „nem tudom” válaszok nélkül tekintjük, az – hipotéziseinknek megfelelően – kicsivel a véletlen találati arány fölött van mind az ismerősök, mind az ismeretlenek hangmintáinak esetében.

Az eredmények azt mutatták, hogy a 100 adatközlő 10%-kal jobb eredményességgel ítélte meg az ismerősöktől származó hangmintákban a felek viszonyát, ez a különbség statisztikailag szignifikánsnak bizonyult. Ez azt feltételezi, hogy a hallgatókban több prekoncepció létezik arról, milyen az ismerősök beszélgetése. Az ismerősség evolúciósan fontos, és egyéb pozitív fogalmak (pl. kedvelés, vonzalom) is tapadnak hozzá; illetve ismerős arcokon, tárgyakon gyorsabban végzünk el kognitív műveleteket (pl. Hole–Bourne 2010, 48). Az ismerősség irányába való „torzítás” is tehát érthető jelenség a hallgatók részéről.

A teljes hanganyagban két beszélő volt, akinek a hangmintái nagy arányban eredményeztek téves ítéletet. Egyikük ismeretlen volt a felvételvezető számára, ennek ellenére az adatközlők döntő többsége szerint ismerőse volt a felvételt megelőzően. Ennek oka lehet a beszélő közvetlen stílusa, szóhasználata, beszédének nagy hangterjedelem-értékei. Fordított esetre is akadt példa: egy másik beszélő ismerőse volt az adatközlőnek a felvételt megelőzően, ráadásul közös hobbijuk miatt a téma is inkább személyes jellegű volt, az egyik beszélőváltásuk több mint 5 másodperces egyszerre beszéléssel zajlott, nevetés is előfordult ‒ ennek ellenére az adatközlők többsége szerint ismeretlenek egymás számára. Az indoklások között a hideg/távolságtartó/idegen stílus és tartalmi vonatkozások (a közös érdeklődés ellenére nem ismerik egymás kutyáját) szerepeltek, de korban is eltérőnek gondolták a beszélőket (feltehetően az adatközlő mélyebb alaphangmagassága miatt).

A beszélőváltások időviszonyai, az FTO-érték önmagában nem elegendő a familiaritás fokának megítéléséhez. A fent említett példában (ahol a kutyatartás volt a téma) a nagyon hosszú egyszerre beszéléses váltás ellenére ismeretlennek gondolták az ismerősöket; tehát más tényezők erősebb befolyással bírtak az ítéletre. Az indoklások között elhangzott az is, hogy „elbeszélnek egymás mellett”; ami arra utal, hogy az egyszerre beszélés szerepe az ismerősség megítélésében kétféle lehet: a felek „mernek” egymás szavába vágni, tehát ismerik egymást, vagy éppen ellenkezőleg: elbeszélnek egymás mellett, nem igazán figyelnek egymásra, tehát nem ismerik egymást.

Egy korábbi kutatás (Bata 2009) azt találta, hogy az egyszerre beszélések időtartama nem mutatott összefüggést azzal, hogy a beszélgetés résztvevői ismerték-e egymást a beszélgetést megelőzően, vagy nem. A jelen kutatás hangmintáiban sem volt különbség az ismerősök/ismeretlenek esetében az egyszerre beszéléses váltások időtartamát tekintve; átlagosan ugyan hosszabbak voltak ezek az ismerősök esetében, mint az ismeretleneknél, de ennek oka egy extrém hosszú egyszerre beszéléses hangminta volt (két ismerős között). Az adatközlők ítéleteinél azt találtuk, hogy ez az 5 másodpercet is meghaladó párhuzamos megnyilatkozás nem keltette azt a benyomást, hogy a résztvevők ismerik egymást – az adatközlők többsége ismeretlennek ítélte a két ismerőst. Az egyszerre beszélés hosszú időtartama tehát önmagában nem kelti azt a benyomást, hogy a beszélők egymás ismerősei. Ennek oka, hogy az egyszerre beszélés számos okkal és funkcióban jelenik meg a társalgásban; nemcsak a hagyományos „kompetitív” jelleggel (pl. French–Local 1983), hanem kooperatív jelleggel is (a felek közösen fejezik be a közlést, támogató jellegű, vö. pl. Cantrell 2013; Dér 2012; Hilton 2016; Tannen 2012); de befolyásolja az is, hogy a felek egyetértenek-e az adott témában, vagy nem (pl. Weidl 2019). Az egyszerre beszélés és az ismerősség lehetséges kapcsolatának vizsgálata még számos kutatást igényel, mert a fenti tényezőkön felül a beszélő egyéni jellemzői is befolyásolják, hogy egy társalgásban hogyan és mire „használja” az átfedő beszédet.

A beszélőváltásoknál előforduló nevetés pozitívan befolyásolta az ítélet sikerességét az ismerősök esetében. Az ismerősök hangmintáinak esetében az adatközlők átlagosan nagyobb eredményességgel azonosították helyesen ismerősnek a beszélgetések résztvevőit azoknál, mint amelyekben az ismerősök nem nevettek. Mint korábban láttuk (Jansen et al. 2021), a beszélők közötti ismerősségi viszony befolyásolhatja az együtt nevetések százalékos arányát a társalgásokban, és hatással lehet a nevetések időtartamára és zöngésségére is, de az eredmények ellentmondásosak.

A kvalitatív elemzés azt mutatta, hogy az adatközlők válaszaik alapján az ismerősség fokának megítélésekor elsősorban a hangnemet és a témát vették figyelembe, tehát a modort, a hangulatot, a műfajhoz kapcsolt stílust és a szóhasználatot. A beszélőváltás milyensége, ha csekély mértékben is, de mindkét fő kategória (ismerős – ismeretlen) esetében előkerült.

A közös előzményekre – s így a közös háttérre (common ground) – való explicit hivatkozás (közös ismerősről való beszélgetés, a közös ismeret megléte vagy hiánya) mint indoklás csak szórványosan jelentkezett, főként a tévesen ismerősnek és a tévesen ismeretlennek való minősítések indoklásai között. Ennek egyik oka lehet az, hogy a társalgásrészlet rövid volt, illetve az ismerősöktől származó minták kiválasztásánál ügyeltünk arra, hogy ne szerepeljenek benne közös ismeretek, hogy az adatközlők elsősorban ne ezek alapján ítéljenek. Az ismeretlenekkel való beszélgetésekben pedig a feleknek nem voltak előismereteik egymásról (a beszélgetést megelőző rövid megismerkedést leszámítva).

A főbb kategóriákat nem számítva rendkívül nagy volt a válaszok szórása (30‒40 különböző csoport mind a helyesen „ismerős”-ként, mind az „ismeretlen”-ként való besorolás esetében, amelyek csaknem fele egyszer jelentkezett, az előbbinél ilyen volt pl. kor, unott hang, átélés, tervezés, fecsegősség, az utóbbinál az ötletelés, a teljes mondatokban fogalmazás, túl PC válasz, szabadkozás). Ez arra utal, hogy az előbb említett általánosabb jellegű kapaszkodók (téma, hangnem stb.) mellett a nyelvhasználók sok más jellemzőre is támaszkodnak a familiaritás fokának megbecslésében, és ez meglehetősen nagy egyéni változatosságot mutat.