Az összes hangminta besorolásának találati aránya 47,8% volt. Összességében az adatközlők tehát a véletlen találati arány alatt tudták megmondani a hangminták alapján, hogy a beszélőváltásban részt vevő felek ismerték-e egymást valamennyire a felvétel előtt, vagy egyáltalán nem. A hangminták között azonban óriási volt a különbség abban a tekintetben, hogy az adatközlők sikeresek voltak-e az ismerősség megítélésében. Volt olyan felvétel, amelyet a 100 résztvevő 81%-a ítélt meg helyesen ismeretlenek közötti beszélgetésnek. Egy másik hangminta esetében a válaszadók pontosan fele ismerősöknek, másik fele ismeretleneknek ítélte a két résztvevőt. Az ismerős beszélők viszonyát valamivel pontosabban azonosították, mint az ismeretlenekét (1. táblázat).

 

 

Lehetőség volt a teszt során minden minta esetén a „nem tudom” válasz jelölésére. Az 30 felvételt tekintve az adatközlők átlagosan 14%-a választotta ezt a lehetőséget, de itt is nagy volt a különbség az egyes felvételek között. Volt olyan minta, ahol a válaszadók csupán 4%-a élt a „nem tudom” lehetőséggel, a legnagyobb arány pedig 21% volt (három minta esetében).

 

 

A hangmintát az adatközlők 88%-a helyesen két ismerős közötti beszélgetésnek gondolta. A beszélőváltás a B beszélő nevetve beszélését követő nagyon rövid, 218 ms-os szünettel ment végbe. Az ismerősséget elsősorban a témával (egy jövőbeli esküvőről beszélgetnek a felek, tehát személyes témáról, bizalmasan, közösen terveznek, megosztják az élményeiket), másodsorban a tegezéssel, harmadrészt a nevetésekkel és az oldott hangulattal magyarázták a válaszadók.

 

 

Az adatközlők 76,7%-a vélte (helyesen), hogy a résztvevők ismerősök. A beszélőváltás viszonylag hosszabb, 989 ms-os szünetet követően ment végbe. A válaszadók indoklásai között a szóhasználat (pl. hülyét kapni), a közös, részletekbe menően taglalt, személyes téma („mintha osztálytársak vagy évfolyamtársak lennének”) és a baráti hangvétel dominált.

 

 

Az adatközlők csupán 17,7%-a gondolta, hogy a beszélők ismerősök, pedig valójában ismerik egymást, távolabbi kollégák. A beszélőváltás több mint 5 másodperc alatt zajlott le, mert a két résztvevő hosszan beszélt párhuzamosan, mielőtt B elhallgatott és IK átvette a szót. A válaszadók főként azzal indokolták, hogy a társalgó feleket ismeretlennek tartják, hogy hivatalosabb-formálisabb a hangnem, a megfogalmazás átgondoltabb, a téma pedig túl általános, és inkább arra, semmint egymásra koncentrálnak a beszédpartnerek.

 

 

A felvételen ugyanaz a női beszélő volt a B adatközlő, mint az előző példában, az interjúkészítő ismerőse, ennek ellenére az adatközlők csupán 26,6%-a gondolta, hogy a felek ismerik egymást. A beszélőváltás azonnali, vagyis amint a B beszélő elhallgatott, IK azonnal elindította a közlést (0 ms). Ez a két, a (3) és (4) példában bemutatott hangminta az adatközlők egyötödénél „nem tudom” választ váltott ki. Nemcsak a téves ítéletek döntő többsége, hanem a „nem tudom” válaszok aránya is bizonyítja, hogy ennél a női B beszélőnél nagyon nehéz volt megítélni a felek viszonyát.

 

 

A mintát a résztvevők szinte kivétel nélkül két ismeretlen közötti beszélgetésnek gondolták, a valóságnak megfelelően (95,3% a helyes azonosítás). A beszélőváltás nagyon rövid idő alatt (114 ms), szünetet követően ment végbe. A hallgatók ítéleteiket egyrészt a téma általánosságával (közlekedés), udvariassággal („nem vág bele a másik szavába)”, távolságtartó/tárgyilagos/formális/személytelen stílussal indokolták.

 

 

Ugyanaz a női beszélő vett részt a beszélgetésben, mint az előző példában, és nagyon magas volt a helyes azonosítás aránya (88,5%), miszerint a felek nem ismerik egymást. A B beszélő 635 ms-os szünetet követően vette át a szót az interjúkészítőtől. A válaszadók elsődlegesen a túl általános (és nem személyes) jellegű témával, valamint a formális-hivatalos stílussal magyarázták („szabatos szóhasználat”, „szakszavak használata”), hogy a hangmintában beszélők nem ismerik egymást, többek szerint interjúszerű benyomást kelt.

 

 

Az adatközlők mindössze 17,4%-a gondolta helyesen, hogy a felek nem ismerik egymást.

 

 

Az interjúkészítő beszélgetőpartnere az előző példában is szereplő női beszélő, akivel nem ismerik egymást, de ezt az adatközlők csupán 17,7%-a gondolta így. A váltás időtartama 488 ms volt, és szünet követette. Erre a hangmintára érkezett a legkevesebb „nem tudom” válasz (4%), az adatközlők szinte kivétel nélkül adtak valamilyen választ, döntő többségében azt, hogy a felek ismerik egymást, noha a felvétel előtt sosem találkoztak. Az indoklásokból (23 adatközlő válaszolt) egyértelműen kiderül, hogy a 28-as hangminta esetében a válaszadók többsége a szóhasználattal (nem csipázom), a laza stílussal és a nevetéssel magyarázta a beszélgető felek ismerősségét. A 29-es mintánál szintén a szlenges-laza szóhasználat (fú; nem tudtak volna annyit fizetni) és a barátságos-közvetlen hangnem volt a fő értékelési szempont.