Jelen tanulmány a magyar deklaratív kérdések intonációját vizsgálta percepciós kísérlettel. A kísérlet résztvevői a deklaratív kérdések két itt vizsgált olvasatát két külön intonációs kontúrral asszociálták: a megerősítést váró deklaratív kérdéseket az emelkedő-eső, L*H-L% intonációval, a meglepődést kifejező deklaratív kérdéseket pedig a Varga (2002a) által leírt ereszkedő-eső vagy szinttartó-eső H*H-L% kontúrral. Ezeket az eredményeket a kétfajta deklaratív kérdés pragmatikai jegyeivel hoztam összefüggésbe. Először is az eredmények megerősítik Gussenhoven–Chen (2000) és Gussenhoven (2004) azon állítását, hogy az emelkedő kontúrnak szerepe van a megnyilatkozás kérdésszerű értékelésében, jelen esetben a bizonytalanság jelölésében. Másrészt azt feltételezem, hogy az intonációt alkotó tónusok a beszélő propozicionális attitűdjét tükrözik p, a deklaratív kérdés által kifejezett pozitív alternatíva iránt. A hangsúlyos szótagra eső alacsony, illetve magas tónus (L*, illetve H*) jelzi azt, hogy a beszélő létrejött meggyőződése teljes meggyőződés-e; a közbülső magas tónus (H-), mely mind az elfogulatlan, mind a deklaratív kérdéseket jellemzi, pedig azt jelzi, hogy a beszélő kiinduló meggyőződése a propozíciót illetően nem teljes meggyőződés volt.