A magyarban a gemináták három típusa fordul elő. Nádasdy 1989b alapján különbséget tehetünk a mögöttes és a levezetett gemináták között. Utóbbiak fonológiai levezetés során keletkeznek, amely lehet hasonulás (valódi levezetett gemináták), vagy ikeredés (álgemináták). A mögöttes és a levezetett valódi gemináták elágazó szerkezetűként (azaz monoszegmentálisként) ábrázolhatók, az álgemináták esetében pedig egy-egy gyökércsomópont kapcsolódik egy-egy időzítési egységhez (azaz biszegmentálisak) (lásd 1. ábra). Keletkezésük szerint a levezetett alakok egy része fonológiai koartikuláció és/vagy lenizációs folyamatok eredményeképpen jön létre. A természetes fonológia elméleti keretében a lenizációs (simító) folyamatok közé olyan folyamatok tartoznak, amelyek az artikuláció kényelmességével függenek össze. A magyarban ilyen az (időértékeket is befolyásoló) hasonulás (például adta [ɔtːɔ]) vagy a mássalhangzó-rövidülés/degemináció (például add meg [ɔdmεg]) (Nádasdy 1989b). Az egy képzési jegyet érintő hasonulás során az egyik hang a másikhoz hasonlóvá válhat a hangszalagműködés tekintetében (zöngésségi hasonulás). A folyamat eredményeképpen a két szomszédos beszédhang akár teljesen azonossá válhat (például fogkefe [fokːεfε]). Létrejöhetnek teljesen azonos beszédhangok alaktani kötöttségű hasonulás folyamán is, mint ahogyan az a -val/-vel, -vá/-vé toldalékok vagy az az, ez mutató névmás ragozott formái esetében tapasztalható (például fokkal [fokːɔl]). A múlt idő /tt/ jelét Siptár–Törkenczy (2000) alapján levezetett valódi geminátának tekintjük, amely akkor jön létre az úgynevezett t-terjedési szabály által, ha magánhangzót követ a múlt idő jele. Általában egyetlen hosszú mássalhangzó jön létre a felszínen akkor is (az ikeredés szabálya szerint), ha morféma- (pl. hattól) vagy szóhatáron (pl. hat tojás) két azonos mássalhangzó kerül egymás mellé (Siptár 1994).

Az előfordulások gyakoriságát meghatározza a gemináták típusa. A mögöttes hosszú mássalhangzók aránya a levezetettekhez képest igen alacsony. Korábbi, spontán beszéden alapuló vizsgálatunkban a 266 felszínen megjelenő hosszú mássalhangzó között 57 darab mögöttes (morfémán belüli), 197 darab levezetett valódi és 12 darab álgeminátát adatoltunk (Neuberger 2015), vagyis a levezetett gemináták aránya több mint háromszor annyi a mögötteshez képest (ebben az elemzésben azonban csak az intervokális helyzetű zöngétlen explozívákat vettük számba). A hosszúság disztinktív szerepe mérsékelten érvényesül a magyar mássalhangzórendszerben, mivel a szembenállások terheltsége igen alacsony. Legtöbbször olyan minimális párokban találkozhatunk vele, amelyek tagjai más-más szófajhoz tartoznak, és egyik vagy mindkét tagja a) levezetett geminátát tartalmazó szóban, például vasal : vassal; b) hangutánzó, hangulatfestő vagy indulatszóban, például csat : csatt; c) jövevényszóban vagy mozaikszóban, például kasza : kassza; d) tulajdonnévben fordul elő, például Bereg : berreg (Siptár 1994). Mindezen okokból kifolyólag Siptár (1994) javaslata szerint a rendszertakarékosság érdekében (az ikeredés szabályát alkalmazva) a magyar mássalhangzó-rendszer terjedelme csökkenthető lenne, s így a hosszúság mint fonológiai jegy szükségtelenné válna a mássalhangzók körében. A rövid mássalhangzók nyúlása tetten érhető még érzelmi vagy expresszív funkcióban (pl. naggggyon jó), beszédtervezési diszharmónia következtében (pl. éssss akkor), esetenként dialektus, szociolektus vagy idiolektus révén (pl. szöllő, szallag). Jellemző továbbá az is, hogy idegen eredetű szavak eredeti szingleton hangját hosszan ejtik a magyar beszélők (pl. sokk, sakk, blöff, shoppingol, kollázs, venti[ll]átor, csemba[ll]ó) (Huszthy 2016; Nádasdy 1989a). Mindezek alapján Huszty (2016) valószínűsíti, hogy a geminátáknak inkább kifejező, mint megkülönböztető szerepük van a magyar fonológiában.

A gemináta típusa a fonológiai viselkedésére, különösképpen a degemináció jelenségére is hatással lehet. Úgy tartják, hogy a megrövidülés a mögöttes gemináták esetében általánosan végbemegy, amennyiben másik mássalhangzó szomszédságában állnak. A levezetett gemináták esetében azonban a degemináció alkalmazását befolyásolhatják különféle morfofonológiai tényezők, mint például az, hogy a gemináta milyen szinten keletkezett (korai lexikális vagy posztlexikális), a határtípus, a beszédstílus (lezser vagy gondozott) vagy a beszédtempó (Ács–Siptár 1994). A valódi levezetett geminátákban szón belül kötelezően végbemegy a rövidülés, de a szóhatáron megjelenő gemináták esetében opcionális és inkább graduális, a szegélyező mássalhangzó típusa befolyásolja (pl. hozd tehát, hord tehát). Az álgemináták esetében szinte sosem találkozunk degeminációval, ha a szegélyező mássalhangzó likvida, pl. sztrájkkor [straːjkːor], szerb bor [sεrbːor], széppróza [seːpːroːzɔ], ügyes srác [yɟεʃːraːʦ] (Siptár–Gráczi 2014).

Újabb kutatások vizsgálták annak lehetőségét, hogy a degemináció miként függ össze a mássalhangzó-kapcsolatok időtartamviszonyaival (Pycha 2010; Siptár–Gráczi 2014; Deme et al. 2019). Felmerült a kérdés, hogy a degemináció vajon neutralizálja-e a hosszú–rövid mássalhangzó-kontrasztot a beszédben. Pycha (2010) magyar affrikátákra vonatkozó eredményei szerint a degeminált konszonánsok teljes időtartama valamivel hosszabb, mint a megfelelő szingletonoké (időtartamuk átlagosan 110%-a a szingletonokénak). Továbbá nemcsak a teljes időtartamban, hanem a zárszakasz időtartamának a mássalhangzó teljes időtartamára vetített arányában (zárarány) is eltéréseket talált a degeminált, az intervokális és a mássalhangzó-kapcsolatokban szereplő szingletonok között, ami arra utal, hogy a (de)gemináció jelensége a zárarányt is befolyásolja. Egy másik kutatásban tíz beszélő háromszori felolvasásában elemezték a különböző geminátatípusok (mögöttes, levezetett valódi és álgemináta) jobbról és balról (egy másik mássalhangzóval) szegélyezett realizációit, valamint a két-, három- és négytagú mássalhangzó-kapcsolatok időtartamát (Siptár–Gráczi 2014). Az eredmények szerint a zöngétlen felpattanó zárhangok a degeminálódó pozícióban átlagosan rövidebb időtartamban valósultak meg, mint a kéttagú mássalhangzó-kapcsolatban álló szingletonok. Ezenkívül megállapították, hogy a degeminálódott mássalhangzó időtartamában a gemináta típusa is mérvadó. A mássalhangzóval szegélyezett valódi gemináták időtartama tipikusan rövidebb volt, mint amit az álgeminátáknál mértek. Szintén a gemináció és a degemináció jelenségét elemezték Deme és munkatársai (2019) tíz női beszélőnél az elektromágneses artikulográfia módszerével nyert adatok alapján, és vetették össze rövid mássalhangzókból álló kéttagú kapcsolatok artikulációs szerveződésével. Feltárták, hogy a rövidülő gemináták nem az intervokális szingletonokhoz, hanem a kéttagú mássalhangzó-kapcsolatokban előforduló szingletonokhoz hasonlítottak. E hasonlóság a teljes időtartamukban (az intervokális szingletonnál rövidebbek voltak) és a megelőző magánhangzó (V1) időtartamában jelentkezett (mely az esetükben hosszabb volt, mint a szingleton vagy a degeminált mássalhangzó előtt).

A jelen kutatás előzményének tekinthető korábbi vizsgálatunk (Neuberger 2015), amelyben hét férfi beszélő spontán beszédében elemeztük a három geminátatípus temporális sajátosságait intervokális helyzetben. Tendenciaszerűen megjelent ugyan, hogy az álgemináták teljes időtartamban, illetve a zárszakaszuk időtartamában hosszabban realizálódtak, mint a mögöttes vagy a levezetett valódi gemináták, a zöngekezdési idejük pedig rövidebb volt, mint a másik két típusé, a statisztikai elemzés azonban nem jelzett szignifikáns különbségeket. A kutatás korlátjaként meg kell említenünk, hogy az egyes típusok előfordulása nem mutatott kiegyenlített képet, ugyanis a gyakoriságban, a fonetikai pozícióban és kontextusban a beszédtípus sajátosságaiból kifolyólag szükségszerűen kontrollálatlan mintavétellel dolgoztunk.