1.4. A jelen kutatás célja és hipotézisei

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A jelen tanulmány célja egyrészt az, hogy összehasonlítsuk a kínaiul tanuló magyar anyanyelvűek és a kínai anyanyelvűek ejtésében a mandarin kínai /sa/ [sa], /ʂa/ [ʂa] és /ɕa/ [ɕja] megvalósulásának vokalikus szakaszát öt statikus szempont szerint, továbbá az, hogy a /ɕa/ [ɕja] vokalikus szakaszának ejtését dinamikus nézőpontból is összevessük a csoportok között. Másrészről a magyar anyanyelvűek ejtésében összevetjük a kínai vokalikus szekvenciákat a releváns magyar hangsorokkal is, hogy megválaszoljuk azt a kérdést, hogy a magyar beszélők mely magyar hangsorsémának megfelelően valósítják meg az L2 hangsorokat. Végül teszünk arra is megfigyeléseket, hogy a vizsgált magyar hangsorok hogyan valósulnak meg.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Hipotéziseinket a következőképpen fogalmaztuk meg és képeztük le a vizsgált mérőszámokat illető várt eredményekre (elkülönítve a magyar nyelvhez kapcsolódó, illetve a magyart és kínait érintő transzferjelenségekhez kapcsolódó kérdéseket). Előre bocsájtjuk, hogy vizsgálatunkban két eltérő nyelvi tapasztalattal rendelkező kínaiul tanuló magyar anyanyelvű csoportot vizsgálunk, és ebben a tekintetben a hipotéziseink esetében (ahol releváns), minden esetben azt várjuk, hogy a két csoport produkciója eltér úgy, hogy a több tapasztalattal rendelkező kínaiul tanulók ejtése jobban megközelíti a kínai anyanyelvűek ejtését, mint a kevesebb nyelvi tapasztalattal rendelkezőké.
 
Tartalomjegyzék navigate_next
Keresés a kiadványban navigate_next

A kereséshez, kérjük, lépj be!
Könyvjelzőim navigate_next
A könyvjelzők használatához
be kell jelentkezned.
Jegyzeteim navigate_next
Jegyzetek létrehozásához
be kell jelentkezned.
    Kiemeléseim navigate_next
    Mutasd a szövegben:
    Szűrés:

    Kiemelések létrehozásához
    MeRSZ+ előfizetés szükséges.
      Útmutató elindítása
      delete
      Kivonat
      fullscreenclose
      printsave